2011. július 29., péntek
Network marketing
Kb fél éves tapasztalatomat fogom most leírni, és egyben összefoglalni. Valahogy most nagyon kikívánkozik belőlem, hogy ezt elmeséljem. Sokat gondolkodtam már rajta, hogy Isten miért alakította úgy, hogy megpróbálkozzak a network marketinggel. Az utóbbi időkben arra jutottam, hogy volt vele célja, és pedig az alábbiak.
Nagyon akartam tenni valamit... valamit, ami Isten művét építi. Olyan gondolataim voltak, hogy milyen jó lenne egy hely, ahova mindig lehet menni. Valami tábor féleséget képzeltem el, ami önszervező jellegű lett volna, és minden évszakban lehetett volna menni oda, minimális költséggel. Egyfajta menedék jellege lett volna, hogy a hétköznapok zűrzavarából időnként ki lehessen szakadni pár napra a hétvégén a testvérekkel és ismerősökkel egy csendes, békés helyre. Persze ehhez hatalmas mennyiségű anyagi javakra lett volna szükség.
Ekkor történt, hogy belecsöppentem egy nagyon ígéretes hálózat építős munkába, ami éppen akkoriban kezdett alakulni. Valóban nagyon ígéretesnek tűnt. Komoly alapjai vannak, és a többivel összehasonlítva különlegesnek láttam. És "jó helyen voltam, jó időben". Konkrétan azt éreztem, hogy: "ezt a lehetőséget nekem tették ide". Így hát belementem. Azt éreztem, Isten vezet errefelé. És úgy gondolom, valóban is így történt. Egy dolgot viszont nem értettem. Igaz, hogy nem kifejezetten elszántan csináltam, mert végig volt bennem valami bizonytalanság érzés, de azért próbálkoztam, amennyire nekem ment. Viszont a bizonytalanság érzésem nem múlt, és a tevékenységem eredménye is egyenlő maradt a nullával. Később arra jöttem rá, hogy az egésznek az volt a célja, hogy az alábbi összefüggéseket meglássam.
Ahogyan eljártam az előadásokra, egyszer olyan gondolatom támadt, hogy ez a hálózat építősdi hasonlít az Isten művében végzett munkával. Egy világi értelemben vett MLM cég esetében van valami termék, és a munkásnak minél több embert meg kell keresni, hogy ők is tagjai legyenek a cégnek, hogy ők is vásárolják a cég termékét, és ők is úgy profitálhatnak ebből, ha szintén megkeresnek másokat, akik szintén csatlakoznak. Így aztán az ismeretségi körök által rohamosan növekvő arányban lehet terjeszteni a terméket. Ha nem az üzletért kreálnak valami haszontalan terméket, hanem egy jó terméket szeretnének hatékonyabban árusítani, akkor ennek lehet is értelme.
Próbáljuk meg átvetíteni ezt az egészet Isten művére! Tudom, fura gondolat, de elgondolkoztató... Ha az ember megtér, és odaszánja Istennek az életét, akkor csatlakozik Istenhez, és Isten munkása lesz. A termék, amit árusítunk: Isten kegyelme, hogy megváltotta az embert bűneiből. Aki csatlakozott Istenhez és odaszánja Istennek életét, az ennek a terméknek a fogyasztója. És Isten közelsége végett olyan különlegességben részesül, amit nem tarthat magában:
"Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város.
Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak." (Máté 5:14-15)
"Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne." (János 4:14)
Tehát Isten munkatársa gyertya lesz, amely árasztja a fényt a házban lévőkre; és kútfej, amely árasztja az örök életre való vizet. A gyertyának a fénye nem sajátja, és a kútnak sem a víz. Ezek Istentől vannak, viszont a gyertyán és a kútfejen keresztül árad másokra.
A hálózatépítősdiben fontos a hozzánk tartozó emberek megtartása. Isten művében is ugyan így fontos ez. Ők a mi munkatársaink és egyben ügyfeleink is. (Először ügyfelek, akik majd munkatársakká válnak.) Úgy nincs értelme megnyerni valakit, hogy utána elveszítsük. Ha nincs kinek továbbadni, amit Istentől kapunk, abból nem "profitálunk". Nem működik úgy, ha csak magunknak akarjuk megtartani: "Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentomodat a földbe; ímé megvan a mi a tied." (Máté 25:25) Ugye, a példázatban a szolgák Ura ezt a szolgát nem jó és hű szolgának hívja, hanem gonosz és rest szolgának...
Amikor az "ügyfél" csatlakozik Istenhez, akkor "munkatárs" válik belőle, és ő is elkezdi Isten "cégének" a "termékét" "árusítani" a körülötte lévőknek.
Néhány dolog viszont Isten cége esetében nagyon különbözik a világi cégekhez képest.
- A termék valami rendkívüli! Hatalmas értékű! Valóban olyan, mint ahogyan a reklámokban szokták mondani: "életed minden problémáját megoldja"!
- Ez a termék teljesen ingyen van! Egyedül csak a régi énünket kell odaadni cserébe, ami értéktelen, mert kárunkra van!
- A céghez való csatlakozás teljesen az ember önszántából történik, a legkisebb mértékig sincs erőltetve!
Na, ez tényleg egy ígéretes, világot megrengető network marketing rendszer!
Én azt érzem, hogy nincs idő egyidejűleg több munkára odaszánni az életemet, ezért választanom kell, mit szeretnék csinálni.
Ezek után, ahogyan átgondoltam, úgy döntöttem, hogy én Isten cégének a munkása akarok lenni!
A gondolatok alapján a Máté 25. fejezetében leírt tálentumok példázatában a tálentumokon való nyerészkedés már egész egyértelműnek tűnik :)
Nagyon akartam tenni valamit... valamit, ami Isten művét építi. Olyan gondolataim voltak, hogy milyen jó lenne egy hely, ahova mindig lehet menni. Valami tábor féleséget képzeltem el, ami önszervező jellegű lett volna, és minden évszakban lehetett volna menni oda, minimális költséggel. Egyfajta menedék jellege lett volna, hogy a hétköznapok zűrzavarából időnként ki lehessen szakadni pár napra a hétvégén a testvérekkel és ismerősökkel egy csendes, békés helyre. Persze ehhez hatalmas mennyiségű anyagi javakra lett volna szükség.
Ekkor történt, hogy belecsöppentem egy nagyon ígéretes hálózat építős munkába, ami éppen akkoriban kezdett alakulni. Valóban nagyon ígéretesnek tűnt. Komoly alapjai vannak, és a többivel összehasonlítva különlegesnek láttam. És "jó helyen voltam, jó időben". Konkrétan azt éreztem, hogy: "ezt a lehetőséget nekem tették ide". Így hát belementem. Azt éreztem, Isten vezet errefelé. És úgy gondolom, valóban is így történt. Egy dolgot viszont nem értettem. Igaz, hogy nem kifejezetten elszántan csináltam, mert végig volt bennem valami bizonytalanság érzés, de azért próbálkoztam, amennyire nekem ment. Viszont a bizonytalanság érzésem nem múlt, és a tevékenységem eredménye is egyenlő maradt a nullával. Később arra jöttem rá, hogy az egésznek az volt a célja, hogy az alábbi összefüggéseket meglássam.
Ahogyan eljártam az előadásokra, egyszer olyan gondolatom támadt, hogy ez a hálózat építősdi hasonlít az Isten művében végzett munkával. Egy világi értelemben vett MLM cég esetében van valami termék, és a munkásnak minél több embert meg kell keresni, hogy ők is tagjai legyenek a cégnek, hogy ők is vásárolják a cég termékét, és ők is úgy profitálhatnak ebből, ha szintén megkeresnek másokat, akik szintén csatlakoznak. Így aztán az ismeretségi körök által rohamosan növekvő arányban lehet terjeszteni a terméket. Ha nem az üzletért kreálnak valami haszontalan terméket, hanem egy jó terméket szeretnének hatékonyabban árusítani, akkor ennek lehet is értelme.
Próbáljuk meg átvetíteni ezt az egészet Isten művére! Tudom, fura gondolat, de elgondolkoztató... Ha az ember megtér, és odaszánja Istennek az életét, akkor csatlakozik Istenhez, és Isten munkása lesz. A termék, amit árusítunk: Isten kegyelme, hogy megváltotta az embert bűneiből. Aki csatlakozott Istenhez és odaszánja Istennek életét, az ennek a terméknek a fogyasztója. És Isten közelsége végett olyan különlegességben részesül, amit nem tarthat magában:
"Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város.
Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak." (Máté 5:14-15)
"Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne." (János 4:14)
Tehát Isten munkatársa gyertya lesz, amely árasztja a fényt a házban lévőkre; és kútfej, amely árasztja az örök életre való vizet. A gyertyának a fénye nem sajátja, és a kútnak sem a víz. Ezek Istentől vannak, viszont a gyertyán és a kútfejen keresztül árad másokra.
A hálózatépítősdiben fontos a hozzánk tartozó emberek megtartása. Isten művében is ugyan így fontos ez. Ők a mi munkatársaink és egyben ügyfeleink is. (Először ügyfelek, akik majd munkatársakká válnak.) Úgy nincs értelme megnyerni valakit, hogy utána elveszítsük. Ha nincs kinek továbbadni, amit Istentől kapunk, abból nem "profitálunk". Nem működik úgy, ha csak magunknak akarjuk megtartani: "Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentomodat a földbe; ímé megvan a mi a tied." (Máté 25:25) Ugye, a példázatban a szolgák Ura ezt a szolgát nem jó és hű szolgának hívja, hanem gonosz és rest szolgának...
Amikor az "ügyfél" csatlakozik Istenhez, akkor "munkatárs" válik belőle, és ő is elkezdi Isten "cégének" a "termékét" "árusítani" a körülötte lévőknek.
Néhány dolog viszont Isten cége esetében nagyon különbözik a világi cégekhez képest.
- A termék valami rendkívüli! Hatalmas értékű! Valóban olyan, mint ahogyan a reklámokban szokták mondani: "életed minden problémáját megoldja"!
- Ez a termék teljesen ingyen van! Egyedül csak a régi énünket kell odaadni cserébe, ami értéktelen, mert kárunkra van!
- A céghez való csatlakozás teljesen az ember önszántából történik, a legkisebb mértékig sincs erőltetve!
Na, ez tényleg egy ígéretes, világot megrengető network marketing rendszer!
Én azt érzem, hogy nincs idő egyidejűleg több munkára odaszánni az életemet, ezért választanom kell, mit szeretnék csinálni.
Ezek után, ahogyan átgondoltam, úgy döntöttem, hogy én Isten cégének a munkása akarok lenni!
A gondolatok alapján a Máté 25. fejezetében leírt tálentumok példázatában a tálentumokon való nyerészkedés már egész egyértelműnek tűnik :)
2011. július 28., csütörtök
Adósság
Érdekes cikk: http://www.origo.hu/nagyvilag/20110727-adossagplafon-egyesult-allamok-republikanus-es-demokrata-targyalasok.html
Valahogy az az érzésem, hogy a fizikai értelemben vett pénz nem fog örökké tartani.
Valahogy az az érzésem, hogy a fizikai értelemben vett pénz nem fog örökké tartani.
A jókedvű adakozót szereti az Isten
Pár hónapja történt velem a tizedfizetéssel kapcsolatban egy érdekes dolog.
Abban a hónapban, a hónap vége felé szerveztünk közösen a barátaimmal egy több napos bicikli túrát. Úgy éreztem, anyagilag ki fogok jönni, de azért figyelnem is kellett, hogy jól osszam be a pénzem.
Még a hónap elején jártunk, és azon a napon, amikor be akartam adni a tizedemet, valahogyan elfeledkeztem róla, és csak egy kisebb adományt adtam be, amit szoktam. Utána jutott eszembe, hogy a tizedet szerettem volna beadni, de gondoltam magamban, hogy majd következő héten.
A következő hétre előkészítettem a tizedem, betettem az egyik könyvembe, hogy előttem legyen majd, hogy ne felejtsem el. Reggel amikor rakom el a dolgaimat, gondoltam egyet, és a nagyobb táskámat vettem elő, hogy jobban elférjek, mert egy pulcsit is el akartam rakni (mert kicsit hűvösebb idő lett), és a kisebb táskába nehezebben fért volna el. Be is tettem a pulcsim a másik táskába. Igen, a pulcsimat. Aztán amikor odaértem, rájöttem, hogy a pulcsim ugyan itt volt, de minden mást jól otthon hagytam, és így a tizedet is. Így az nap is csak kis adományt adtam be.
Előtte és közben azon gondolkoztam, hogy mindig szoktam adományt és tizedet adni... Amikor a kis adományt beadtam, gondolkodtam rajta, hogy beadjam-e. Elvileg áldás van a tizeden. És valóban, nem is szoktam különösebben hiányt szenvedni. De most mégis azon gondolkoztam, hogy kapok-e én vissza valamit... vagy hiányozni fog ez a pénz? Addigra már úgy tűnt, anyagilag kicsit kezdek megszorulni, nem sikerült úgy beosztanom, ahogy szerettem volna. De azért még úgy éreztem, épp ki fogok jönni. Kicsit vívódtam magamban. Gondolkodtam, és azt éreztem, az a helyes, ha beadom az adományt. Utána egyből az a gondolatom lett, hogy már másodjára hagytam otthon a tizedet, pedig nem volt szándékomban. Lehet, hogy a tizedet kapom vissza Istentől? Kis megdöbbenés volt bennem. Azon gondolkoztam, lehetséges, hogy most a tizedet félreteszem, és elviszem magammal a túrára. Lehet, hogy szükség lesz rá, és azért történt az, hogy nálam maradt, most már másodjára is. Aztán azért mégis úgy gondoltam, hogy Isten az első, Neki jár a tized.
Következő héten, a túra előtti napokban, ott voltam a Decathlonban, és még 2 szükséges dolgot akartam megvenni. Számolgattam a pénzem, és arra jutottam, hogy ha megveszem, akkor a tizedet muszáj lesz elköltenem. Tehát vagy megveszem, vagy a tizedet fizetem be. Hosszasan vívódtam magamban. Kérdeztem Istentől, hogy mit tegyek. Gondolkodtam. Aztán arra jutottam, hogy nem lehetett véletlen, hogy nem adtam be a tizedet. Szándékomban volt, csak valahogy mindig elügyetlenkedtem. Tehát arra jutottam, hogy Isten most nekem adja a tizedet, amit Neki adtam volna. Kezdtem megnyugodni. Aztán tiszta lelkiismerettel megvettem a hiányzó pár dolgot. Nem felesleges dolgok voltak, úgy éreztem, valóban szükségesek. Aztán ez után az esett le bennem, hogy Isten annyira szeret engem, hogy ami Neki járna, nekem adja! Kérdeztem magamban Istentől: valóban ennyire szeretsz? Pedig ez nekem nem jár... Ez olyan alaptalan, nem megérdemelt dolog. Olyan, mint amilyen a keresztáldozat is. És egyfajta döbbenettel voltam magamban, hogy mennyire szeret engem Isten. És tiszta volt a lelkiismeretem is.
A következő héten a történtek alapján már nem akartam tizedet adni, hanem félretettem. Túra után pedig úgy alakult, hogy 500 Ft maradt a pénztárcámban a végére :) Tehát valóban szükség volt rá, hogy nélkülözés mentes legyen a túra.
Azt viszont nem tudom, hogy ha úgy döntök, hogy mégis beadom a tizedet, akkor nélkülöztem volna-e, vagy Isten megoldotta volna valahogyan. Hajlok rá, hogy lehetséges, hogy lett volna erre is Istennek megoldása. De akkor még nem tudtam annyira bízni, hogy békességgel ezt tudtam volna tenni, így Isten nem is várta el tőlem. Helyette inkább megmutatta, hogy mennyire szeret.
A következő hónapban az történt, hogy a következő havi tizedet akartam előkészíteni, és a tized cédulán át akartam írni a 6. hónapot 7.-re, mivel nem volt üres ilyen cetlim, mert régebben arra készültem, hogy beadom, tehát ki volt már töltve. Azt vettem észre, hogy előzőleg a dátumot nem írtam rá. Elfelejtettem ráírni a dátumot! Így nem kellett átírnom, hanem csak beírtam a 7. hónapot. És beadtam a tizedem. Mintha ez a cetli is elő lett volna készítve, hogy a következő hónapban lesz beadva.
A túra után olyan dolog történt még, hogy a munkahelyen kaptam egy kis jutalmat, amikor az üdülési csekkeket megkaptam. Egy kicsit többet kaptam. Hasonló összeggel többet, mint amennyi a tizedem. Így tehát úgy döntöttem, hogy mivel a tized Istené, azt a tizedet, amit pár hónapja visszakaptam Istentől, pótolni fogom, és dupla tizedet fogok most beadni. Ráadásul hiányom sem lesz belőle a jutalom miatt, amit kaptam.
Lehet, hogy apróságok, de bennem folyamatos megdöbbenéseket keltettek ezek a történések, és azt tapasztaltam meg, hogy Isten valóban mennyire szeret. Meg nem érdemelt szeretettel van felém.
2 Kor. 9:7-8 versekben ezt olvashatjuk: "Kiki a mint eltökélte szívében, nem szomorúságból, vagy kénytelenségből; mert a jókedvű adakozót szereti az Isten.
Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét; hogy mindenben, mindenkor teljes elégségtek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek".
Ezek szerint Isten a jókedvű adakozót szereti. Nem várja el, hogy kényszerből adakozzunk. Milyen jó lenne ráírni a tizedes borítékra a 7. verset is :)
A történtek után nagy hála született bennem, és azt érzem, jobban tudok bízni Istenben, jobb lelkülettel tudok adakozni. Jobban megértettem a keresztáldozatot is ez alapján. A tized valóban Istennek jár. Megtörtént viszont, hogy mégis vissza adta, ami az Övé. Pedig ez tényleg nem jár. De ennyire szereti az embert. És azt szeretné, hogy nem kényszer által, hanem meggyőződésből, önként, jó kedvvel adakozzunk.
A keresztáldozat sem járt az embernek, hanem Isten annyira szerette az embert, hogy megtette, mert tudta, hogy ezen keresztül tudja megmutatni legjobban szeretetét, és ezzel tud megmenteni minket.
Abban a hónapban, a hónap vége felé szerveztünk közösen a barátaimmal egy több napos bicikli túrát. Úgy éreztem, anyagilag ki fogok jönni, de azért figyelnem is kellett, hogy jól osszam be a pénzem.
Még a hónap elején jártunk, és azon a napon, amikor be akartam adni a tizedemet, valahogyan elfeledkeztem róla, és csak egy kisebb adományt adtam be, amit szoktam. Utána jutott eszembe, hogy a tizedet szerettem volna beadni, de gondoltam magamban, hogy majd következő héten.
A következő hétre előkészítettem a tizedem, betettem az egyik könyvembe, hogy előttem legyen majd, hogy ne felejtsem el. Reggel amikor rakom el a dolgaimat, gondoltam egyet, és a nagyobb táskámat vettem elő, hogy jobban elférjek, mert egy pulcsit is el akartam rakni (mert kicsit hűvösebb idő lett), és a kisebb táskába nehezebben fért volna el. Be is tettem a pulcsim a másik táskába. Igen, a pulcsimat. Aztán amikor odaértem, rájöttem, hogy a pulcsim ugyan itt volt, de minden mást jól otthon hagytam, és így a tizedet is. Így az nap is csak kis adományt adtam be.
Előtte és közben azon gondolkoztam, hogy mindig szoktam adományt és tizedet adni... Amikor a kis adományt beadtam, gondolkodtam rajta, hogy beadjam-e. Elvileg áldás van a tizeden. És valóban, nem is szoktam különösebben hiányt szenvedni. De most mégis azon gondolkoztam, hogy kapok-e én vissza valamit... vagy hiányozni fog ez a pénz? Addigra már úgy tűnt, anyagilag kicsit kezdek megszorulni, nem sikerült úgy beosztanom, ahogy szerettem volna. De azért még úgy éreztem, épp ki fogok jönni. Kicsit vívódtam magamban. Gondolkodtam, és azt éreztem, az a helyes, ha beadom az adományt. Utána egyből az a gondolatom lett, hogy már másodjára hagytam otthon a tizedet, pedig nem volt szándékomban. Lehet, hogy a tizedet kapom vissza Istentől? Kis megdöbbenés volt bennem. Azon gondolkoztam, lehetséges, hogy most a tizedet félreteszem, és elviszem magammal a túrára. Lehet, hogy szükség lesz rá, és azért történt az, hogy nálam maradt, most már másodjára is. Aztán azért mégis úgy gondoltam, hogy Isten az első, Neki jár a tized.
Következő héten, a túra előtti napokban, ott voltam a Decathlonban, és még 2 szükséges dolgot akartam megvenni. Számolgattam a pénzem, és arra jutottam, hogy ha megveszem, akkor a tizedet muszáj lesz elköltenem. Tehát vagy megveszem, vagy a tizedet fizetem be. Hosszasan vívódtam magamban. Kérdeztem Istentől, hogy mit tegyek. Gondolkodtam. Aztán arra jutottam, hogy nem lehetett véletlen, hogy nem adtam be a tizedet. Szándékomban volt, csak valahogy mindig elügyetlenkedtem. Tehát arra jutottam, hogy Isten most nekem adja a tizedet, amit Neki adtam volna. Kezdtem megnyugodni. Aztán tiszta lelkiismerettel megvettem a hiányzó pár dolgot. Nem felesleges dolgok voltak, úgy éreztem, valóban szükségesek. Aztán ez után az esett le bennem, hogy Isten annyira szeret engem, hogy ami Neki járna, nekem adja! Kérdeztem magamban Istentől: valóban ennyire szeretsz? Pedig ez nekem nem jár... Ez olyan alaptalan, nem megérdemelt dolog. Olyan, mint amilyen a keresztáldozat is. És egyfajta döbbenettel voltam magamban, hogy mennyire szeret engem Isten. És tiszta volt a lelkiismeretem is.
A következő héten a történtek alapján már nem akartam tizedet adni, hanem félretettem. Túra után pedig úgy alakult, hogy 500 Ft maradt a pénztárcámban a végére :) Tehát valóban szükség volt rá, hogy nélkülözés mentes legyen a túra.
Azt viszont nem tudom, hogy ha úgy döntök, hogy mégis beadom a tizedet, akkor nélkülöztem volna-e, vagy Isten megoldotta volna valahogyan. Hajlok rá, hogy lehetséges, hogy lett volna erre is Istennek megoldása. De akkor még nem tudtam annyira bízni, hogy békességgel ezt tudtam volna tenni, így Isten nem is várta el tőlem. Helyette inkább megmutatta, hogy mennyire szeret.
A következő hónapban az történt, hogy a következő havi tizedet akartam előkészíteni, és a tized cédulán át akartam írni a 6. hónapot 7.-re, mivel nem volt üres ilyen cetlim, mert régebben arra készültem, hogy beadom, tehát ki volt már töltve. Azt vettem észre, hogy előzőleg a dátumot nem írtam rá. Elfelejtettem ráírni a dátumot! Így nem kellett átírnom, hanem csak beírtam a 7. hónapot. És beadtam a tizedem. Mintha ez a cetli is elő lett volna készítve, hogy a következő hónapban lesz beadva.
A túra után olyan dolog történt még, hogy a munkahelyen kaptam egy kis jutalmat, amikor az üdülési csekkeket megkaptam. Egy kicsit többet kaptam. Hasonló összeggel többet, mint amennyi a tizedem. Így tehát úgy döntöttem, hogy mivel a tized Istené, azt a tizedet, amit pár hónapja visszakaptam Istentől, pótolni fogom, és dupla tizedet fogok most beadni. Ráadásul hiányom sem lesz belőle a jutalom miatt, amit kaptam.
Lehet, hogy apróságok, de bennem folyamatos megdöbbenéseket keltettek ezek a történések, és azt tapasztaltam meg, hogy Isten valóban mennyire szeret. Meg nem érdemelt szeretettel van felém.
2 Kor. 9:7-8 versekben ezt olvashatjuk: "Kiki a mint eltökélte szívében, nem szomorúságból, vagy kénytelenségből; mert a jókedvű adakozót szereti az Isten.
Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét; hogy mindenben, mindenkor teljes elégségtek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek".
Ezek szerint Isten a jókedvű adakozót szereti. Nem várja el, hogy kényszerből adakozzunk. Milyen jó lenne ráírni a tizedes borítékra a 7. verset is :)
A történtek után nagy hála született bennem, és azt érzem, jobban tudok bízni Istenben, jobb lelkülettel tudok adakozni. Jobban megértettem a keresztáldozatot is ez alapján. A tized valóban Istennek jár. Megtörtént viszont, hogy mégis vissza adta, ami az Övé. Pedig ez tényleg nem jár. De ennyire szereti az embert. És azt szeretné, hogy nem kényszer által, hanem meggyőződésből, önként, jó kedvvel adakozzunk.
A keresztáldozat sem járt az embernek, hanem Isten annyira szerette az embert, hogy megtette, mert tudta, hogy ezen keresztül tudja megmutatni legjobban szeretetét, és ezzel tud megmenteni minket.
Így lett munkahelyem
Életemben nagy tapasztalat volt, ahogyan munkahelyet találtam. Ez kb 5 évvel ezelőtt történt. Akkoriban anyagilag nem álltunk jól, és éreztem, hogy szükség lesz rá, hogy rövidesen munkahelyet találjak. A gimi utáni ötödéven tanultam ekkor, már a vége felé voltam. Az volt bennem, hogy az utolsó vizsgám után, már másnap dolgozni szeretnék. Mondtam is másoknak, hogy az utolsó vizsgám után, már egyből dolgozni fogok. Erre az volt a reakció, hogy nem biztos, hogy az olyan egyszerűen fog menni. De volt bennem egy meggyőződés, hogy ennek így kell lennie. Keresgéltem a munkahelyeket, többnyire úgy, hogy interneten néztem, hogy milyen hirdetések vannak. Akkoriban a városi könyvtárban tudtam internethez jutni. Egy nap fél órát lehetett ingyenesen netezni. Próbálkoztam több helyen, de nem volt eredmény. Aztán egyszer, a fél óra utolsó perceiben, még jött egy gondolatom, hogy arra a szóra rá kéne keresnem. Rákerestem, valamit találtam, ami jónak tűnt (nem is olvastam el rendesen a hirdetést, nem emlékszem pontosan a szövegére), gyorsan dobtam rá egy e-mailt. Aztán vissza írtak. Küldtek próba feladatokat, hogy oldjam meg. Megoldottam. És úgy alakult, hogy felvettek. A cégnél volt akkor valami rendezkedés az irodában, így a kezdésem időpontja is érdekesen alakult, és az utolsó vizsgám után már másnap ott dolgoztam. Azóta itt dolgozok. Ez akkor nagy tapasztalat volt nekem, ahogyan Isten gondoskodott rólunk.
2011. július 27., szerda
a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban
Ez az ige mostanában többször elém került:
De hála az Istennek, a ki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.
Azért szerelmes atyámfiai erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.
(1 Kor. 15:57-58)
De hála az Istennek, a ki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.
Azért szerelmes atyámfiai erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.
(1 Kor. 15:57-58)
2011. július 26., kedd
Nem csak az ifjúság...
Volt ma egy tapasztalatom.
Egyik hittestvéremmel elmentünk ma sétálni a közeli kis erdőbe. Felvetettem a gondolatot, hogy mostanában foglalkoztat engemet az ifjúság helyzete az egyházon belül. Érdekes volt számomra az a reakció, hogy: "nem csak az ifjúság". Az elején még ellenkeztem magamban, hogy én azt érzem, hogy nekem az ifjúságért kellene munkálkodnom. Gondolkodtam magamban...
Arról van szó, hogy egy ideje már azt érzem János 13:35 verse alapján - "Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok." -, hogy a legfontosabb munka az lenne, hogy a közösséget valódi közösséggé kéne formálni. (Ha ez nincs meg, kifelé hogyan munkálkodunk? Kérdezem én.)
Isten fokozatosan vezet valami felé. Eddig ott tartottam, hogy az ifjúságért kéne munkálkodnom. Mintha valamiféle elhívatást kezdenék érezni.
Aztán most arra jöttem rá, hogy Isten a mai esemény által arra akar rávezetni, hogy nem csak az ifjúságért kell munkálkodni. Nem csak az ifjúság körében kell a közösség formálás. Nem csak az ifjúság... Az ifjúságért való munka is hatalmas feladat. De valójában ennél sokkal nagyobb feladat vár ránk. Azt érzem, ilyenhez nincs képességem. Egyáltalán, hogyan kell ezt csinálni? Munkatársakra van szükség. Nem csak egyre, sokra. És úgy vágyom Istentől való segítőtársra is (1 Móz. 2:18). Olyan segítőtársat szeretnék, aki azon felül, hogy "hozzá illő", lehet rá számítani ilyen dologban is, aki segítség lenne a munkában, és akinek szintén indíttatása van, hogy munkálkodjon Isten művében ezen a téren.
Ma munka közben azt éreztem, hogy olyan jó lenne Istennek tevékenykedni. Valami maradandót cselekedni. Olyan keveset tudok tenni... Meg képességet sem érzek magamban túl sokat. Csak érzem, hogy szeretnék Isten munkása lenni. És már kezdem észrevenni, hogy mégis képes átformálni, hogy alkalmassá tegyen bizonyos dolgokra.
Tehát nem csak az ifjúság! Az ifjúság is, de a többiek is! Mindenki! Minden téren munkálkodni "kéne" egymásért (hm.. még mindig csak feltételes mód). Kezdjünk el munkálkodni, hogy a közösség valódi közösséggé formálódjon, hogy valóság legyen az "Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok" kijelentés.
Na, azt hiszem, hamarosan szükség lesz arra a gyülekezeti kulcsra, amit igényeltem :)
Várom, hogy Isten mit fog lépni. És nekem merrefelé kell haladom... (?)
Egyik hittestvéremmel elmentünk ma sétálni a közeli kis erdőbe. Felvetettem a gondolatot, hogy mostanában foglalkoztat engemet az ifjúság helyzete az egyházon belül. Érdekes volt számomra az a reakció, hogy: "nem csak az ifjúság". Az elején még ellenkeztem magamban, hogy én azt érzem, hogy nekem az ifjúságért kellene munkálkodnom. Gondolkodtam magamban...
Arról van szó, hogy egy ideje már azt érzem János 13:35 verse alapján - "Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok." -, hogy a legfontosabb munka az lenne, hogy a közösséget valódi közösséggé kéne formálni. (Ha ez nincs meg, kifelé hogyan munkálkodunk? Kérdezem én.)
Isten fokozatosan vezet valami felé. Eddig ott tartottam, hogy az ifjúságért kéne munkálkodnom. Mintha valamiféle elhívatást kezdenék érezni.
Aztán most arra jöttem rá, hogy Isten a mai esemény által arra akar rávezetni, hogy nem csak az ifjúságért kell munkálkodni. Nem csak az ifjúság körében kell a közösség formálás. Nem csak az ifjúság... Az ifjúságért való munka is hatalmas feladat. De valójában ennél sokkal nagyobb feladat vár ránk. Azt érzem, ilyenhez nincs képességem. Egyáltalán, hogyan kell ezt csinálni? Munkatársakra van szükség. Nem csak egyre, sokra. És úgy vágyom Istentől való segítőtársra is (1 Móz. 2:18). Olyan segítőtársat szeretnék, aki azon felül, hogy "hozzá illő", lehet rá számítani ilyen dologban is, aki segítség lenne a munkában, és akinek szintén indíttatása van, hogy munkálkodjon Isten művében ezen a téren.
Ma munka közben azt éreztem, hogy olyan jó lenne Istennek tevékenykedni. Valami maradandót cselekedni. Olyan keveset tudok tenni... Meg képességet sem érzek magamban túl sokat. Csak érzem, hogy szeretnék Isten munkása lenni. És már kezdem észrevenni, hogy mégis képes átformálni, hogy alkalmassá tegyen bizonyos dolgokra.
Tehát nem csak az ifjúság! Az ifjúság is, de a többiek is! Mindenki! Minden téren munkálkodni "kéne" egymásért (hm.. még mindig csak feltételes mód). Kezdjünk el munkálkodni, hogy a közösség valódi közösséggé formálódjon, hogy valóság legyen az "Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok" kijelentés.
Na, azt hiszem, hamarosan szükség lesz arra a gyülekezeti kulcsra, amit igényeltem :)
Várom, hogy Isten mit fog lépni. És nekem merrefelé kell haladom... (?)
2011. július 25., hétfő
2011. július 24., vasárnap
vissza a bizalomhoz
Úgy döntöttem, felhagyok az erőlködéssekkel. Marad a bizalom Istenben!
Egyre inkább úgy érezte,
Egyedül van, nincs mellette,
Kiről az Ég úgy gondolja,
Társa legyen, úgy formálta.
Egyre inkább úgy érezte,
Egyedül van, nincs mellette,
Kiről az Ég úgy gondolja,
Társa legyen, úgy formálta.
Ímhol jő a vőlegény! Jőjjetek elébe!
Máté 25.
1. Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szűzhöz, a kik elővevén az ő lámpásaikat, kimenének a vőlegény elé.
2. Öt pedig közülök eszes vala, és öt bolond.
3. A kik bolondok valának, mikor lámpásaikat elővevék, nem vivének magukkal olajat;
4. Az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat vivének az ő edényeikben.
5. Késvén pedig a vőlegény, mindannyian elszunnyadának és aluvának.
(!) 6. Éjfélkor pedig kiáltás lőn: Ímhol jő a vőlegény! Jőjjetek elébe!
7. Akkor felkelének mind azok a szűzek, és elkészíték az ő lámpásaikat.
8. A bolondok pedig mondának az eszeseknek: Adjatok nékünk a ti olajotokból, mert a mi lámpásaink kialusznak.
9. Az eszesek pedig felelének, mondván: Netalán nem lenne elegendő nékünk és néktek; menjetek inkább az árúsokhoz, és vegyetek magatoknak.
10. Mikor pedig venni járnak vala, megérkezék a vőlegény; és a kik készen valának, bemenének ő vele a menyegzőbe, és bezáraték az ajtó.
11. Később pedig a többi szűzek is megjövének, mondván: Uram! Uram! nyisd meg mi nékünk.
12. Ő pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, nem ismerlek titeket.
13. Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, a melyen az embernek Fia eljő.
Az az érzésem, hogy a kiemelt rész most kezd teljesedni. Az éjfél azt jelképezi, amikor mindenki alszik. A hangos kiáltás egy folyamat lesz, és az előszelei most kezdenek kibontakozni. Az "előkészületi év" után, ami az olajgyűjtés éve volt (Szentlélekben való megalapozódás), most következik a "lámpagyújtás éve".
Jól látom? Kezdjük készíteni a lámpásainkat!
1. Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szűzhöz, a kik elővevén az ő lámpásaikat, kimenének a vőlegény elé.
2. Öt pedig közülök eszes vala, és öt bolond.
3. A kik bolondok valának, mikor lámpásaikat elővevék, nem vivének magukkal olajat;
4. Az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat vivének az ő edényeikben.
5. Késvén pedig a vőlegény, mindannyian elszunnyadának és aluvának.
(!) 6. Éjfélkor pedig kiáltás lőn: Ímhol jő a vőlegény! Jőjjetek elébe!
7. Akkor felkelének mind azok a szűzek, és elkészíték az ő lámpásaikat.
8. A bolondok pedig mondának az eszeseknek: Adjatok nékünk a ti olajotokból, mert a mi lámpásaink kialusznak.
9. Az eszesek pedig felelének, mondván: Netalán nem lenne elegendő nékünk és néktek; menjetek inkább az árúsokhoz, és vegyetek magatoknak.
10. Mikor pedig venni járnak vala, megérkezék a vőlegény; és a kik készen valának, bemenének ő vele a menyegzőbe, és bezáraték az ajtó.
11. Később pedig a többi szűzek is megjövének, mondván: Uram! Uram! nyisd meg mi nékünk.
12. Ő pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, nem ismerlek titeket.
13. Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, a melyen az embernek Fia eljő.
Az az érzésem, hogy a kiemelt rész most kezd teljesedni. Az éjfél azt jelképezi, amikor mindenki alszik. A hangos kiáltás egy folyamat lesz, és az előszelei most kezdenek kibontakozni. Az "előkészületi év" után, ami az olajgyűjtés éve volt (Szentlélekben való megalapozódás), most következik a "lámpagyújtás éve".
Jól látom? Kezdjük készíteni a lámpásainkat!
2011. július 16., szombat
szeretet
Azt hiszem, sikerült definiálnom a szeretetet.
Szeretet = magamat/valamimet (pl. időmet, figyelmemet) odaszánni/megosztani valakivel.
Isten felé szeret gyakorlása: ima és szombat által időmet és figyelmemet Neki szánni; és: "Mert az egész törvény ez egy ígében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat." (Galata 5:14)
Szeretet = magamat/valamimet (pl. időmet, figyelmemet) odaszánni/megosztani valakivel.
Isten felé szeret gyakorlása: ima és szombat által időmet és figyelmemet Neki szánni; és: "Mert az egész törvény ez egy ígében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat." (Galata 5:14)
2011. július 15., péntek
Tapasz (2. változat)
Szabó Csongor: Tapasz (2. változat)
Ismerem e fájó sebet,
Hogy mily lassan növeszt heget,
De itt küldök most egy tapaszt,
Hogy ezzel ragasszad le azt.
Mert ez át vagyon itatva,
Gyógyító kenettel rakva,
Ami lágyítja a sebet,
Ez ritka, különös kenet.
Sebedet ez lágyan védi,
Fertőzéstől megkíméli;
E harmat titkos receptje:
Isten nagy szeretete.
Ő jól ismer mindeneket,
Sose hagy el, mindig szeret,
A legjobbat adja néked,
Békessége legyen véled.
Bízz Benne, és fogd meg kezét,
Ő szelíden ölel s megvéd,
Neveden szólít kedvesen:
- Szilvi, fogd kezem erősen.
Ismerem e fájó sebet,
Hogy mily lassan növeszt heget,
De itt küldök most egy tapaszt,
Hogy ezzel ragasszad le azt.
Mert ez át vagyon itatva,
Gyógyító kenettel rakva,
Ami lágyítja a sebet,
Ez ritka, különös kenet.
Sebedet ez lágyan védi,
Fertőzéstől megkíméli;
E harmat titkos receptje:
Isten nagy szeretete.
Ő jól ismer mindeneket,
Sose hagy el, mindig szeret,
A legjobbat adja néked,
Békessége legyen véled.
Bízz Benne, és fogd meg kezét,
Ő szelíden ölel s megvéd,
Neveden szólít kedvesen:
- Szilvi, fogd kezem erősen.
2011. július 14., csütörtök
2011. július 9., szombat
1. Zsoltár (2. változat)
Szabó Csongor: 1. Zsoltár (2. változat)
Ki gonoszok tanácsán nem jár,
Bűnösök útján meg nem áll,
S csúfolódók székében nem ül,
Az boldog emberként örül.
Gyönyörűsége az Úrban,
És az Ő törvényében van;
Éjjel erről elmélkedik,
S nappal is róla gondolkodik.
Mint folyóvíz mellé ültetett fa,
Mely gyümölcsét idejében adja,
És levele nem hervad el;
Ilyen lesz, ki Benne jár s kel;
És minden munkája közben
Jó szerencsével lészen;
De a gonoszok, mint polyva,
Őket a szél szétszórja.
Azért megállniuk lehetetlen
A gonoszoknak az ítéletben,
Úgy a bűnösöknek sem
Az igazak gyülekezetében.
Mert az Úr az, aki jól tudja,
Hogy mi az igazaknak útja;
A gonoszok útja pedig elvész;
Jól gondold meg, melyiken mész!
2011.03.12.szo. este (előtte már 2 este is foglalkoztam vele)
2011.07.09.szo. 17 óra körül (utolsó sor átalakítva)
Ki gonoszok tanácsán nem jár,
Bűnösök útján meg nem áll,
S csúfolódók székében nem ül,
Az boldog emberként örül.
Gyönyörűsége az Úrban,
És az Ő törvényében van;
Éjjel erről elmélkedik,
S nappal is róla gondolkodik.
Mint folyóvíz mellé ültetett fa,
Mely gyümölcsét idejében adja,
És levele nem hervad el;
Ilyen lesz, ki Benne jár s kel;
És minden munkája közben
Jó szerencsével lészen;
De a gonoszok, mint polyva,
Őket a szél szétszórja.
Azért megállniuk lehetetlen
A gonoszoknak az ítéletben,
Úgy a bűnösöknek sem
Az igazak gyülekezetében.
Mert az Úr az, aki jól tudja,
Hogy mi az igazaknak útja;
A gonoszok útja pedig elvész;
Jól gondold meg, melyiken mész!
2011.03.12.szo. este (előtte már 2 este is foglalkoztam vele)
2011.07.09.szo. 17 óra körül (utolsó sor átalakítva)
2011. július 4., hétfő
Celldömölk-Balaton-Zirc-Herceghalom túra
4-en voltunk: István, Ádám, Pali, én
2011.06.28. kedd
Délután 5 óra körül érkeztek a többiek Győrbe. A győri gyüli volt a szállás.
2011.06.29. szerda
Reggel 6 óra körül mentünk a győri vasút állomásra, itt csatlakoztam hozzájuk.
Celldömölkig vonatoztunk. Itt leszálltunk, és innen kezdődött a közös biciklizés.
Még itt Celldömölkön feltekertünk a Sághegyre. Itt reggeli áhitatot tartottunk (Ádám - hogy hogyan lehetünk Isten követői még egy bringatúrán is).
Sümegen tartottunk egy kis pihenőt, és ebédeltünk.
Tapolca felé mentünk tovább. Ez a szakasz elég hullámvasutas volt, viszont a végén hosszú lejtő volt.
Az eredeti terv az volt, hogy Gyulakeszi felé megyünk, aztán úgy alakult, hogy az az út került elénk, ami Kisapáti felé visz (legrövidebb út a Balaton felé), így arra mentünk; aztán Balatontördemic felé. Itt szedreztünk egyet, meg össze is kentem vele a biciklis pólóm. Ezután a Badacsonynál tekeregtünk. Itt elkapott minket az eső többször is, de mindig volt hova beállni. Először egy jurta féleségbe álltunk be (mintha nekünk tették volna oda), aztán egy garázs alá. Utólag megállapítottuk, hogy ha Gyulakeszi felé megyünk, akkor valószínűleg nem lett volna hova menni az eső elől. Mentünk tovább a Balaton mentén. Ábrahámhegy, Balatonrendes, Révfülöp. Az egyik helyen, amikor egy buszmegállóba beálltunk az eső elől, a közelbe becsapott egy villám. A rezgést is hallani lehetett, nem csak a dörgést.
Kezdett már késő lenni, és az időjárás lelassította a haladást, így úgy döntöttünk, hogy nem Balatonfüredre megyünk (eredeti cél), hanem közelebb. Még Zánka előtt, Balatonszepesdnél volt egy kemping, itt szálltunk meg. Ez is Balaton parti kemping volt, mint ami Balatonfürednél lett volna. Rendesek voltak, mert csak egy sátorhelyet kellett fizetni, mivel úgyis együtt voltunk, és el is fért a két sátor azon a helyen.
Lesátraztunk, elkezdtünk bográcsozni. Egy kicsit kicsinek bizonyult a bogrács :) Több adagban kellett főzni, de végül sikerült elegendő tésztát készíteni.
Közben Isti és Ádám bementek a Balatonba, én meg utána. Kicsit hideg volt a víz, de nem volt vészes. Az időjárás miatt, meg hogy már estefelé járt, nem volt annyira fürdőzéses hangulat, így nem voltam bent sokat. Este beszélgettünk, a téma a párválasztás volt. Jót beszélgettünk. Úgy látszik, ez mindnyájunknál aktuális téma.
Reggel a nap elején az állomásig kb 3,5 km-t mentem, a többiek kb 6.5 km-rel többet és előző nap is mentek talán kb ennyit.
Celldömölktől Balatonszepesdig az út kb 95 km volt.
2011.06.30. csütörtök
Másnap 7 óra körül ébredezett a csapat. Én kicsit korábban már fent voltam, kicsit kimentem a Balatonhoz is nézelődni, imádkozni. Szép volt a táj. Szép volt, ahogy a Balaton nyugalmában a felkelő nap sugarai átszűrődtek a felhőkön, és megvilágították a Balaton vizének egy részét.
Reggeliztünk, áhitatot tartottunk (én - élő imádság a samáriai asszony története alapján), volt gimi javítás és fékpofa csere (Isti).
Még reggel Pali és Ádám bementek picit a Balatonba fürdeni.
Zirc felé indultunk.
Zánkára mentünk, aztán Tagyon felé.
Találkoztunk egy pásztorral, megálltunk. Nagy élmény volt :) Volt egy fekete puli és egy idős szürkés tarka colli kutyája. Az a puli nagyon tudta a dolgát ;) Értette, amit a pásztor mond neki. Volt egy kecskéje, amelyik szerette a kenyeret - be is mutatta nekünk :) Hozott egy kisbárányt, mindnyájan ölbe vettük és fotóztuk egymást vele :) Aztán a pásztorbottal is fotózkodtunk. Jó képek lettek. A vége felé a nyáj az út felé ment, de nem mentek ki az útra. Lassacskán továbbálltunk.
Úgy gondoltuk, hogy Nagyvázsony felé megyünk. Még előtte Mencshelynél megálltunk, behúzódtunk egy buszmegállóba, mert esőre állt. Itt ebédeltünk. Végül csak kis csöpögések voltak néha-néha. Finom volt az avokádó és a zakuszka ;)
Úgy döntöttünk, az időjárás miatt nem megyünk végig az úton, hanem Veszprémbe megyünk, és onnan vonatozni fogunk Zircig.
Gyakran volt, hogy időnként elmentek a felhők, de rövid időn belül újra rémes fellegek jöttek, időnként dörgött a távolban.
Mentünk tovább. Amikor Nagyvázsony felé mentünk, úgy láttuk, egyenest az esőfelhő felé megyünk. Itt inkább más felé kezdtünk menni, de elkezdett esni, így leálltunk. Palinál nem volt kéznél egyből esőkabát, így odaadtam neki a nejlon esőkabátot, amit pluszba eltettem. A szél miatt mulatságos volt ez az esőkabát.
Innentől kezdve kezdett jelentősebben romlani az időjárás. Nagy volt az oldalszél.
Amikor elállt az eső, mégis Nagyvázsony felé mentünk tovább, mert úgy látszott, arrafelé kitisztult az ég.
Ezen a napon kezdtünk el bolyozni (körülbelül innentől), és majdnem végig bolyban mentünk. Ez fegyelmezetté és összehangoltabbá tette a csapatot.
Mentünk Veszprém felé. Na, ezen a szakaszon szakadt ránk az ég :)
Gondolkoztunk, hogy megálljunk-e, vagy haladjunk az esőben. Úgy döntöttünk, megyünk az esőben. (Később ez jó döntésnek bizonyult, különben a vonatot nem értük volna el.)
Pali fékje elkopott, bele tettük Isti még valamennyire használható fékpofáját, amit még a Balatonnál cseréltünk ki.
Veszprémbe érve volt egy borulás, de nem lett baj.
Éhesek voltunk. Gondolkodtunk rajta, hogy menjünk-e voltba, meg közbe bicikli boltot kerestünk, fékpofát venni. Végül nem találtunk, és úgy alakult, hogy épphogy csak elértük a vonatot. Szinte percre pontosan ki volt számolva az idő. Ha még boltba mentünk volna, valószínűleg lekéstük volna.
Zircre érve egy Tesco fogadott minket :) Örültünk neki. Be is vásároltunk. Kettesével mentünk be. Aztán mentünk a kemping felé. Itt is rendesek voltak, mondták, hogy ebben az időben ne verjünk sátrat, hanem aludjunk a zuhanyzóknál az épületben, és volt egy konyha helység is. Jót ettünk :) Közben kint zuhogott az eső, fújt a szél. Ebben az időben sátrazni milyen lett volna... Evés előtt hálát is adtunk érte, hogy ilyen jó helyen lehetünk.
Előző nap, amikor sátraztunk, mindig volt hova beállnunk, így nem áztunk el, mint most. Most viszont ez ellensúlyozva volt, hogy nem kellett sátrazni. Milyen áldás volt! Megszerveztük a következő napot, hogy időben indulni tudjunk, hogy szombat előtt időben megérkezzünk Herceghalomba. Este jót beszélgettünk.
Balatonszepesdtől Zircig kb 40 km-t mentünk (Veszprém és Zirc között vonatoztunk).
Ez a 40 km kb olyan fárasztó volt, mint a tegnapi 95 km.
2011.07.01. péntek
Reggel időben keltünk. Reggeli áhitatot tartottunk (Isti - van-e öröm az ember kényelmes életterén kívül, és a boldogmondások alapján az a konklúzió, hogy a boldogság nem függ a komforttól). Csak egy kicsit késtünk az indulással.
Zirc után domb emelkedővel, ahol Pali egyetlen fékpofája is véglegesen elkopott (fém csiszolta a fémet, ekkor Ádám adta kölcsön a hátsó fékpofáját, így két bringa csak első fékkel tudta folytatni az utat.
Ezután hosszan lejtős út következett, jó ütemben tudtunk haladni.
Mecséren (?) kitértünk megnézni egy szélkereket közelről, mert a térségben egy egész szélkerékparkot építettek fel pár éve, majd haladtunk tovább Balinka és Bodajk felé. Megbeszéltük, hogy a hosszú út miatt most már inkább a haladásra koncentrálunk.
Bodajk előtt nem sokkal 2-2 főre szétszakadtunk, Ádám és Pali előrehúztak, majd lest vetve ránk ijesztettek :) jó nagy nevetés lett belőle.
Bodajk után jött pár km a 81-es főúton, ahol az életünket féltettük, mert nagyon nagy volt a forgalom, csak nagyon fegyelmezetten lehetett menni. 5 km után letértünk Csákberénynek.
Nem sokkal később megálltunk ebédelni egy kaszálón, egy bála szélvédett oldalán ültünk le és falatoztunk. Ahogy jöttek az autósok, nagy látványosság voltunk számukra :) Ezután egy oldalszeles, néha kissé unalmas, néha kissé beszélgetős kb 30 km várt ránk Bicskéig. Ez egy nehéz szakasz volt, mert gyakran szembe is fújt a szél, nem volt egyszerű haladni. Többször megálltunk kis pihenőket tartani. Itt is jelentős forgalom volt. Ahogy elhúztak mellettünk szemből vagy hátulról a nagyobb járművek, olyan szelet csináltak, hogy koncentrálni kellett rá, hogy egyenesben tartsuk a biciklit.
Bicskén megint kerestünk bicikli boltot. Most találtunk, be is vásároltunk. Fékpofák, pedál, pár dolog... én meg kesztyűt vettem, mert a régi amikor szétázott, mindig összefogta a kezem. Utána a Lidl-ben bevásároltunk. Hárman mentünk be, Isti kint maradt a biciklikkel. Sokat voltunk bent, közben Isti szétfagyott. (Hűvös idő lett a hidegfront miatt.) De Ádám dzsekije megmentette ;) Elég sok mindent vettünk, de utólag látva kellett is.
Ezután tovább Herceghalomba. Megérkeztünk, lecuccoltunk, nekiálltunk egyből az ebéd készítésnek, ebédeltünk, aludtunk.
Zirctől Herceghalomig kb 94.27 km-t mentünk.
2011.07.02. szombat
Kialudtuk magunkat. (7-8 között keltünk valamikor) Reggel Ádámmal beszélgettem, emlékezetes maradt ez a beszélgetés számomra. Reggeliztünk. Aztán a közös beszélgetés témája ez volt: Istennel találkozni. Ez után igehirdetés (Ádám). Ez után pihi. Aztán sétálni próbáltunk, de az eső vissza kergetett minket :) Ekkor beszélgettünk, amit én vezettem. A téma ez volt: mit lehetne tenni, az ifjúság helyzete. Vacsoráztunk. Este zenéket hallgattunk. Meg persze napközben gyakran zongoráztunk. Kicsit későn feküdtünk.
2011.07.03. vasárnap
Reggel Isti tartotta az áhitatot, ami egyrészt záró gondolatokat tartalmazott a túra utolsó napján. Az áhitat arra a kérdésre kereste a választ, hogy ha a boldogság nem a komforttól függ, akkor mitől; erre a válasz: az Isten-ember és ember-ember közötti kapcsolat adhat valódi örömöt.
Reggel Ádám megcsináltam Pali biciklijét (fékek, bovden). Ezen a napon egy hegyre mentünk fel (Nagy-Kopasz, Telki és Páty környékén), aminek a tetején egy kilátó volt.
Szép volt a kilátás fentről.
Először voltam hegyi biciklizésen :) Cserélgettük a bicikliket is.
Visszafelé menet borultam egyet :) De nem lett baj, csak kis horzsolás.
Amikor leértünk, Pali ment tovább hazafelé. (Ebből kifolyólag Pali cuccal jött.) Utoljára még közösen imádkoztunk egyet. Visszajöttünk Herceghalomba. Elkezdtem pakolni. Vacsoráztunk. Aztán lassacskán indultunk. Isti és Ádám kikísértek az állomáshoz. Kellett volna pénzt váltani, de nem volt a jegyárusítónak aprója.
Jött a vonat (az a piros, modern, alacsony padlós személyvonat). Búcsúzás.
Komáromig mentem vonattal, ott átszálltam. Aztán tovább vonattal Győr belvárosáig. Mindig volt valaki, aki segít a biciklit fel és le pakolni, kérni se kellett. Simán ment a haza érkezés.
Ezen a napon kb 37.974 km-t mentem (hegyi túra + herceghalomi vasútállomáshoz kitekerés), utána Győrön belül még kb 3.5 km-t.
Ez a túra nagy áldás volt. Jó volt megismerni a többieket. Jó példa volt arra, hogy egy bicikli túrán is meg lehet valósítani a lelki dolgokat (áhitatok, beszélgetések, imádkozások). Jó volt a csapat. Reméljük, lesznek még közös alkalmak.
2011.06.28. kedd
Délután 5 óra körül érkeztek a többiek Győrbe. A győri gyüli volt a szállás.
2011.06.29. szerda
Reggel 6 óra körül mentünk a győri vasút állomásra, itt csatlakoztam hozzájuk.
Celldömölkig vonatoztunk. Itt leszálltunk, és innen kezdődött a közös biciklizés.
Még itt Celldömölkön feltekertünk a Sághegyre. Itt reggeli áhitatot tartottunk (Ádám - hogy hogyan lehetünk Isten követői még egy bringatúrán is).
Sümegen tartottunk egy kis pihenőt, és ebédeltünk.
Tapolca felé mentünk tovább. Ez a szakasz elég hullámvasutas volt, viszont a végén hosszú lejtő volt.
Az eredeti terv az volt, hogy Gyulakeszi felé megyünk, aztán úgy alakult, hogy az az út került elénk, ami Kisapáti felé visz (legrövidebb út a Balaton felé), így arra mentünk; aztán Balatontördemic felé. Itt szedreztünk egyet, meg össze is kentem vele a biciklis pólóm. Ezután a Badacsonynál tekeregtünk. Itt elkapott minket az eső többször is, de mindig volt hova beállni. Először egy jurta féleségbe álltunk be (mintha nekünk tették volna oda), aztán egy garázs alá. Utólag megállapítottuk, hogy ha Gyulakeszi felé megyünk, akkor valószínűleg nem lett volna hova menni az eső elől. Mentünk tovább a Balaton mentén. Ábrahámhegy, Balatonrendes, Révfülöp. Az egyik helyen, amikor egy buszmegállóba beálltunk az eső elől, a közelbe becsapott egy villám. A rezgést is hallani lehetett, nem csak a dörgést.
Kezdett már késő lenni, és az időjárás lelassította a haladást, így úgy döntöttünk, hogy nem Balatonfüredre megyünk (eredeti cél), hanem közelebb. Még Zánka előtt, Balatonszepesdnél volt egy kemping, itt szálltunk meg. Ez is Balaton parti kemping volt, mint ami Balatonfürednél lett volna. Rendesek voltak, mert csak egy sátorhelyet kellett fizetni, mivel úgyis együtt voltunk, és el is fért a két sátor azon a helyen.
Lesátraztunk, elkezdtünk bográcsozni. Egy kicsit kicsinek bizonyult a bogrács :) Több adagban kellett főzni, de végül sikerült elegendő tésztát készíteni.
Közben Isti és Ádám bementek a Balatonba, én meg utána. Kicsit hideg volt a víz, de nem volt vészes. Az időjárás miatt, meg hogy már estefelé járt, nem volt annyira fürdőzéses hangulat, így nem voltam bent sokat. Este beszélgettünk, a téma a párválasztás volt. Jót beszélgettünk. Úgy látszik, ez mindnyájunknál aktuális téma.
Reggel a nap elején az állomásig kb 3,5 km-t mentem, a többiek kb 6.5 km-rel többet és előző nap is mentek talán kb ennyit.
Celldömölktől Balatonszepesdig az út kb 95 km volt.
2011.06.30. csütörtök
Másnap 7 óra körül ébredezett a csapat. Én kicsit korábban már fent voltam, kicsit kimentem a Balatonhoz is nézelődni, imádkozni. Szép volt a táj. Szép volt, ahogy a Balaton nyugalmában a felkelő nap sugarai átszűrődtek a felhőkön, és megvilágították a Balaton vizének egy részét.
Reggeliztünk, áhitatot tartottunk (én - élő imádság a samáriai asszony története alapján), volt gimi javítás és fékpofa csere (Isti).
Még reggel Pali és Ádám bementek picit a Balatonba fürdeni.
Zirc felé indultunk.
Zánkára mentünk, aztán Tagyon felé.
Találkoztunk egy pásztorral, megálltunk. Nagy élmény volt :) Volt egy fekete puli és egy idős szürkés tarka colli kutyája. Az a puli nagyon tudta a dolgát ;) Értette, amit a pásztor mond neki. Volt egy kecskéje, amelyik szerette a kenyeret - be is mutatta nekünk :) Hozott egy kisbárányt, mindnyájan ölbe vettük és fotóztuk egymást vele :) Aztán a pásztorbottal is fotózkodtunk. Jó képek lettek. A vége felé a nyáj az út felé ment, de nem mentek ki az útra. Lassacskán továbbálltunk.
Úgy gondoltuk, hogy Nagyvázsony felé megyünk. Még előtte Mencshelynél megálltunk, behúzódtunk egy buszmegállóba, mert esőre állt. Itt ebédeltünk. Végül csak kis csöpögések voltak néha-néha. Finom volt az avokádó és a zakuszka ;)
Úgy döntöttünk, az időjárás miatt nem megyünk végig az úton, hanem Veszprémbe megyünk, és onnan vonatozni fogunk Zircig.
Gyakran volt, hogy időnként elmentek a felhők, de rövid időn belül újra rémes fellegek jöttek, időnként dörgött a távolban.
Mentünk tovább. Amikor Nagyvázsony felé mentünk, úgy láttuk, egyenest az esőfelhő felé megyünk. Itt inkább más felé kezdtünk menni, de elkezdett esni, így leálltunk. Palinál nem volt kéznél egyből esőkabát, így odaadtam neki a nejlon esőkabátot, amit pluszba eltettem. A szél miatt mulatságos volt ez az esőkabát.
Innentől kezdve kezdett jelentősebben romlani az időjárás. Nagy volt az oldalszél.
Amikor elállt az eső, mégis Nagyvázsony felé mentünk tovább, mert úgy látszott, arrafelé kitisztult az ég.
Ezen a napon kezdtünk el bolyozni (körülbelül innentől), és majdnem végig bolyban mentünk. Ez fegyelmezetté és összehangoltabbá tette a csapatot.
Mentünk Veszprém felé. Na, ezen a szakaszon szakadt ránk az ég :)
Gondolkoztunk, hogy megálljunk-e, vagy haladjunk az esőben. Úgy döntöttünk, megyünk az esőben. (Később ez jó döntésnek bizonyult, különben a vonatot nem értük volna el.)
Pali fékje elkopott, bele tettük Isti még valamennyire használható fékpofáját, amit még a Balatonnál cseréltünk ki.
Veszprémbe érve volt egy borulás, de nem lett baj.
Éhesek voltunk. Gondolkodtunk rajta, hogy menjünk-e voltba, meg közbe bicikli boltot kerestünk, fékpofát venni. Végül nem találtunk, és úgy alakult, hogy épphogy csak elértük a vonatot. Szinte percre pontosan ki volt számolva az idő. Ha még boltba mentünk volna, valószínűleg lekéstük volna.
Zircre érve egy Tesco fogadott minket :) Örültünk neki. Be is vásároltunk. Kettesével mentünk be. Aztán mentünk a kemping felé. Itt is rendesek voltak, mondták, hogy ebben az időben ne verjünk sátrat, hanem aludjunk a zuhanyzóknál az épületben, és volt egy konyha helység is. Jót ettünk :) Közben kint zuhogott az eső, fújt a szél. Ebben az időben sátrazni milyen lett volna... Evés előtt hálát is adtunk érte, hogy ilyen jó helyen lehetünk.
Előző nap, amikor sátraztunk, mindig volt hova beállnunk, így nem áztunk el, mint most. Most viszont ez ellensúlyozva volt, hogy nem kellett sátrazni. Milyen áldás volt! Megszerveztük a következő napot, hogy időben indulni tudjunk, hogy szombat előtt időben megérkezzünk Herceghalomba. Este jót beszélgettünk.
Balatonszepesdtől Zircig kb 40 km-t mentünk (Veszprém és Zirc között vonatoztunk).
Ez a 40 km kb olyan fárasztó volt, mint a tegnapi 95 km.
2011.07.01. péntek
Reggel időben keltünk. Reggeli áhitatot tartottunk (Isti - van-e öröm az ember kényelmes életterén kívül, és a boldogmondások alapján az a konklúzió, hogy a boldogság nem függ a komforttól). Csak egy kicsit késtünk az indulással.
Zirc után domb emelkedővel, ahol Pali egyetlen fékpofája is véglegesen elkopott (fém csiszolta a fémet, ekkor Ádám adta kölcsön a hátsó fékpofáját, így két bringa csak első fékkel tudta folytatni az utat.
Ezután hosszan lejtős út következett, jó ütemben tudtunk haladni.
Mecséren (?) kitértünk megnézni egy szélkereket közelről, mert a térségben egy egész szélkerékparkot építettek fel pár éve, majd haladtunk tovább Balinka és Bodajk felé. Megbeszéltük, hogy a hosszú út miatt most már inkább a haladásra koncentrálunk.
Bodajk előtt nem sokkal 2-2 főre szétszakadtunk, Ádám és Pali előrehúztak, majd lest vetve ránk ijesztettek :) jó nagy nevetés lett belőle.
Bodajk után jött pár km a 81-es főúton, ahol az életünket féltettük, mert nagyon nagy volt a forgalom, csak nagyon fegyelmezetten lehetett menni. 5 km után letértünk Csákberénynek.
Nem sokkal később megálltunk ebédelni egy kaszálón, egy bála szélvédett oldalán ültünk le és falatoztunk. Ahogy jöttek az autósok, nagy látványosság voltunk számukra :) Ezután egy oldalszeles, néha kissé unalmas, néha kissé beszélgetős kb 30 km várt ránk Bicskéig. Ez egy nehéz szakasz volt, mert gyakran szembe is fújt a szél, nem volt egyszerű haladni. Többször megálltunk kis pihenőket tartani. Itt is jelentős forgalom volt. Ahogy elhúztak mellettünk szemből vagy hátulról a nagyobb járművek, olyan szelet csináltak, hogy koncentrálni kellett rá, hogy egyenesben tartsuk a biciklit.
Bicskén megint kerestünk bicikli boltot. Most találtunk, be is vásároltunk. Fékpofák, pedál, pár dolog... én meg kesztyűt vettem, mert a régi amikor szétázott, mindig összefogta a kezem. Utána a Lidl-ben bevásároltunk. Hárman mentünk be, Isti kint maradt a biciklikkel. Sokat voltunk bent, közben Isti szétfagyott. (Hűvös idő lett a hidegfront miatt.) De Ádám dzsekije megmentette ;) Elég sok mindent vettünk, de utólag látva kellett is.
Ezután tovább Herceghalomba. Megérkeztünk, lecuccoltunk, nekiálltunk egyből az ebéd készítésnek, ebédeltünk, aludtunk.
Zirctől Herceghalomig kb 94.27 km-t mentünk.
2011.07.02. szombat
Kialudtuk magunkat. (7-8 között keltünk valamikor) Reggel Ádámmal beszélgettem, emlékezetes maradt ez a beszélgetés számomra. Reggeliztünk. Aztán a közös beszélgetés témája ez volt: Istennel találkozni. Ez után igehirdetés (Ádám). Ez után pihi. Aztán sétálni próbáltunk, de az eső vissza kergetett minket :) Ekkor beszélgettünk, amit én vezettem. A téma ez volt: mit lehetne tenni, az ifjúság helyzete. Vacsoráztunk. Este zenéket hallgattunk. Meg persze napközben gyakran zongoráztunk. Kicsit későn feküdtünk.
2011.07.03. vasárnap
Reggel Isti tartotta az áhitatot, ami egyrészt záró gondolatokat tartalmazott a túra utolsó napján. Az áhitat arra a kérdésre kereste a választ, hogy ha a boldogság nem a komforttól függ, akkor mitől; erre a válasz: az Isten-ember és ember-ember közötti kapcsolat adhat valódi örömöt.
Reggel Ádám megcsináltam Pali biciklijét (fékek, bovden). Ezen a napon egy hegyre mentünk fel (Nagy-Kopasz, Telki és Páty környékén), aminek a tetején egy kilátó volt.
Szép volt a kilátás fentről.
Először voltam hegyi biciklizésen :) Cserélgettük a bicikliket is.
Visszafelé menet borultam egyet :) De nem lett baj, csak kis horzsolás.
Amikor leértünk, Pali ment tovább hazafelé. (Ebből kifolyólag Pali cuccal jött.) Utoljára még közösen imádkoztunk egyet. Visszajöttünk Herceghalomba. Elkezdtem pakolni. Vacsoráztunk. Aztán lassacskán indultunk. Isti és Ádám kikísértek az állomáshoz. Kellett volna pénzt váltani, de nem volt a jegyárusítónak aprója.
Jött a vonat (az a piros, modern, alacsony padlós személyvonat). Búcsúzás.
Komáromig mentem vonattal, ott átszálltam. Aztán tovább vonattal Győr belvárosáig. Mindig volt valaki, aki segít a biciklit fel és le pakolni, kérni se kellett. Simán ment a haza érkezés.
Ezen a napon kb 37.974 km-t mentem (hegyi túra + herceghalomi vasútállomáshoz kitekerés), utána Győrön belül még kb 3.5 km-t.
Ez a túra nagy áldás volt. Jó volt megismerni a többieket. Jó példa volt arra, hogy egy bicikli túrán is meg lehet valósítani a lelki dolgokat (áhitatok, beszélgetések, imádkozások). Jó volt a csapat. Reméljük, lesznek még közös alkalmak.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)