Citrom

Olyan savanyúnak érzem most magam, mint egy citrom. Savanyú és savas.. belül mardos a savasság. Nem is sima citrom... fonnyadt citrom. Sóhaj.
De jó lenne már valami..... nem tudom mi, de valami........

Földrengés

Néhány perce enyhe földrengés volt. Néztem az idokep.hu -n, többen is írták. Azt írták, Oroszlány volt a rengés epicentruma (4,7-es volt) - ez Budapest és Győr között van. Győrben csak nagyon enyhe volt.
Hát... ilyen sincs gyakran... kicsit ílyesztő.

Beiratkozás

Szabó Csongor: Beiratkozás

Egy ici-pici bárány,
Egy tüskebokor hátán,
Elmélázgat, várván,
Kis szívét kitárván.

Buta volt ő - tudja,
Hogy nem hallgat a szóra,
De mit az Ég monda,
Az értelmét nem hallja.

Meg kéne hát ismerni,
Nyelvet kéne tanulni,
Hogy tudjon kiigazodni,
A szavakat meg érteni.

Pásztorom, kérlek segíts,
Engem oktass, taníts,
Értelemre indíts,
Jobb útra így készíts!

Hogy jobban ismerjem Uramat,
Téged szeretni tudjalak!
Vedd észre sóhajomat,
Bocsásd meg oktalanságomat!

2011.01.24.h. reggel

"Altató"

Szabó Csongor: "Altató"

Ebben a szép esti naplementében,
És a tábortűz puha, meleg fényében
A szív meg-megdobbanva
Néz fel a távoli csillagokra.

Mily fenségesen ragyognak!
Nézd, amott! Egyesek le is hullanak.
Majd nemsokára fellegek jönnek,
Melyek az Eget elfedve cseppekkel köszönnek.

Mintha sírna az Ég, úgy hullnak könnyei,
És a tábortűz melegét takarodóval fenyegeti.
Lángjai lanyhulnak, mint a letépett virág;
Az esővel hadakozni nem tudnak, az külön világ.

Alszik a tűz, ahogy a csillag is lehullik,
Csak a parázs az, mely még próbálkozik.
Nocsak! Az Ég könnyei picit alábbhagynak,
Egy rövidke pillanatra reményt mutogatnak.

A tábortűz fénye pislákol - álmából ébredve,
Talán az eső elmúlik - mondja remegve;
De enyhe melege elillan a könnytől,
Mely az Égből mindjárt újra kitör.

Sír az Ég, könnyei záporoznak,
A tűz parazsába csöndet toboroznak.
Sűrű homály lepi el a tájat,
Csillag, tűz s parázs mind-mind lehunynak.

Aluszik a tűz, fel nem ébredik;
Az eső elmosta, hűs idő következik.
Miért "játszik" az Ég a tűznek reményt adva,
Ha úgy is tudja, hogy utána egyből elmossa?!

Aluszik a tűz, de nem álmodik.
Álmodott eleget! Inkább nyugoszik.
Az Ég meg csak sírjon, ríjja ki magát!
Nincs had, mi az Éggel szemben mutogatná magát.

Aluszik a tűz, mélyen megpihen,
Az álmokban csalatkozva szunnyad üresen.
Egy vigasza van csak, mit az Ég meghagyott,
Hogy e versben elmondhatta panaszát,
Hogy az Ég könnyei oly pimaszul nyugovóra zavarták.

2011.01.23.v este

Écs 2

Voltam Écsen megint :) Amit szépnek ígértek, valóban szép volt. Jobban tetszett, mint a múltkori. Valahol ott vár rám ideiglenes földi otthonom.. :)

Gym Ball

Vettem gimnasztikai labdát a Lidl-ben :)

Ki van csukva...

...ez olyan, mint a ki van zárva, de jobban hangzik, nem a megszokott, és mégis ugyan azt jelenti. Ha valaki ilyet hallana, biztos felkapná a fejét.
Hm... Ez a "felkapná a fejét" fura szólás.....

...

szomorú vagyok...

IC-k

Szerdán reggeltájt rendeltem Angliából IC-ket. (I2C expander és számláló IC-k)
Csütörtökön este csenget a futár, hogy csomagot hozott. Másnapra megjött - ez gyors volt :) Mondjuk, amennyibe került a szállítás, el is várható.
Nekiállok fejleszteni... :)

Imádság idézet

Imádság - Ellen G. White: Jézushoz vezető út, 8. fejezet (hanganyag) 8:20-8:40
"Fogadj el Uram, a Te tulajdonod vagyok. Összes terveimet lábaidhoz teszem, használj fel ma is szolgálatodra. Maradj velem, s engedd, hogy minden munkámat Te benned végezzem."

Elrejtett kincs

Szabó Csongor: Elrejtett kincs

Álomból felserkenék,
Égi válasszal kelék;
Iránytű vala nékem,
Amit kaptam volt régen:

Kincses barlangot láték,
Hol a kincset elrejték,
Mi felbecsülhetetlen,
Akarám azt, kell nékem!

És keresém a kincset,
Mit a tűz meg nem éget;
Keresém, ahogy tudám,
Mindenhol felkutatám.

Kitartóan kutatván
Végülre megtalálám:
Ez Máté tizenhárom,
Negyvennégy - itt találom.

Ez írás mit jelentvén?
Ezt Őtőle kérdezém:
Ez meg János három,
Tizenhat - itt találom.

És leesék a tantusz!
Ez az, mit ebből tanulsz:
Megváltónk szeretete
A kincs, mi el van rejtve!

Egyszülött Fiát adá,
Szerelmét így tudatá;
Hogy senki el ne vesszen,
Ha hisz, örökké éljen!

E kincset én megveszem,
Eladom hát mindenem;
Igaz érték, kell nekem!
Ez felbecsülhetetlen!

2011.01.12.sze. 20:00

Írhatnék...

...de helyette most ebben a maradék pár percben inkább a bárányka keresi a Pásztora közelségét :)

Megfehéredés :)

Újra fehér kisbárány lettem :) Most már igazán kéne vigyáznom a bundámra, nehogy megint koszos legyen! Nem szeretnék megint szégyenkezni a Pásztorom előtt. Én egy tiszta bárányka szeretnék lenni, akiben a Pásztora örömét lelheti.

Egyébként úgy volt még tegnap, hogy nem biztos, hogy elmennék, de kár lett volta kihagyni. A Pásztorom meg is erősített benne, és meg is jutalmazott. Az alapige a keresztségi igém volt, a záró ének meg az, ami a keresztségemen volt a kezdő ének - azóta az egyik kedvenc énekem. :) Észrevettem ám, hogy a Pásztorom nekem szánta ezt, hogy megerősítsen, és megmutassa, hogy jól döntöttem. János 13:8 volt az az ige, ami meggyőzött, hogy el kell mennem, ha a Pásztorom báránya szeretnék lenni. Olyan jó, hogy az ige alapán tudtam dönteni, és nem a saját érzéseim szerint. Most azt hiszem, csak ennyit szeretnék elmondani. Hamar le kell feküdnöm, hogy reggel a Pásztorom legyen az első, akit üdvözölhetek - akit annyira szeretek. Szeretni akarom. Jobban meg akarom ismerni, hogy jobban szeretni tudjam. Meg akarok változni. Teljesen az övé szeretnék... akarok!! lenni. Pásztorom. Én más akarok lenni, aki eddig voltam. Nem akarom soha többé, hogy piszkos legyen a bundám. Pásztorom, ugye segítesz nekem? Szeretném megmutatni a többi báránynak is, hogy hogyan tartsa tisztán a bundáját, és hogy hogyan okozzon ezzel örömet Neked. Én a Te hűséges bárányod akarok lenni. Mindig melletted akarok járni. Mindenhova követni akarlak. A Te hangod a zene számomra, mindig ezt akarom hallani, ebben akarok szüntelen gyönyörködni. Veled akarok lenni. Nem akarlak soha többé elhagyni.

Pásztorom... tudod... én félek. Egy idő után mindig elmentem mellőled. Midig elkezdtem a magam útján járni. És így mindig bogáncsok és tövisek akadtak a bundámba. Néha még a sárba is belemásztam. Én nem akarom ezt már többé. Én Veled akarok járni. Melletted. Mindig. Nem akarok többé külön úton menni. Én félek............. hogy elszomorítanak a hosszú utak, ami néha nehéz, néha köves. A többi bárány nem nagyon érti, hogy miért jó Melletted menni. Csak kevesen értik. Én félek..... mert olyan voltam eddig, hogy nem jártam következetesen Melletted. Pedig akartam, de mégse tettem. Nem tudtam tenni. Pedig szerettem volna. De néha úgy voltam, hogy fel se fogtam, és olyankor távolabb mentem Tőled. És mindig utól ért a baj. Szinte kivétel nélkül. Ó! Pásztorom! Én úgy félek, hogy megint olyan leszek, mint régen. Nem akarok szomorúságot okozni Neked. Veled akarok lenni. Mindig.

Pásztorom! Azt is érzem, hogy jó lenne, ha nem csak egyedül kéne Melletted járnom. Ha lenne egy másik bárány, akkor talán tudnánk egymást segíteni, bíztatgatni. Ha egyikőnk elfárad, a másikunk bíztatná, hogy ne maradjon le. Ha valamelyikőnk másfelé akarna menni, a másikunk figyelmeztethetné, hogy maradjon a Pásztorunk közelében. Jól látom, Pásztorom?

Te mit szeretnél? Annyi kérdés van bennem. Annyi mindent nem értek. Annyi mindent szeretnék. És úgy félek.... De nem! Nem szabad a tövisekre nézni. A gönyörű piros pipacsok szirmai is ott vannak, és a dús zöld pázsit. A töviseket ki kell kerülni, és miközben kikerüljük, a másik oldalon lévő szekfűkben gyönyörködhetünk.

Ó! Pásztorom! De annyi minden van, annyi zaj, annyi lárma, annyi nehézség. Ezek mind Rólad veszik el a figyelmet. Ha nem vagyok elég éber, rögtön hatással vannak, amint megpillantom ezeket. Veszedelmes egy vidék ez.

Kérlek, Pásztorom! Segíts, vezess ezen a vidéken. Kérlek, vezess szebb vidéke. Mutass hegyeket, hűs patakokat, a Nap sugaraiban tündöklő mezőket virágokkal tele. Mutass vízesést, hatalmas szikálat, apró kavicsokkal teki folyópartot, és hatalmas, arany színű homokkal teli tengerpartot. De... Pásztorom, legfőképpen mutasd meg a Te arcodat. A Te gyönyörű vonásaidat, amik felüdítenek, amikor nehézségek támadnak. Hadd figyeljem a Te határtalan békét sugárzó tekintetedet.

Tudom, hogy ez hihetetlen, de döntöttem. Pásztorom, én többet nem hagylak el. Veled megyek mindenhova, bármerre mész. Követlek. És meg akarom mutatni a többi báránynak, hogy lehet Melletted haladni folyamatosan. Meg akarom mutatni, hogy milyen nagy öröm Veled lenni. Pásztorom, segíts! Ez olyan nagy feladat egy báránynak! Pláne egy olyan picinek, mint nekem. Porszem vagyok a tengerparton. Kérlek, hadd szemlélhessem arcodat, ami erőt ad. A Te fényedre van szükségem. Ígérted, elküldöd a Vígasztalót. Szükségem is van rá. Kérlek, küldd. Várni fogom. Szeretlek. Kérlek, drága Pásztorom. Oly gyögék e szavak, oly erőtlenek. De kérlek, vedd komolyan. Veled akarok maradni - örökké. Ámmen.

Sóhaj

Olyan kommunikáció hiányom van....

Ez a világ komor és kiúttalan....

De van remény, mi előbbre visz....

Isten megsegíti, ki Őbenne hisz....

Este - reggel

Olyan fura volt az a hajnali néhány óra. Nem tudom hova tegyem. Tényleg kíváncsi vagyok, hogy Isten mit fog lépni.

Újrakezdés?

Tegnap este még azon gondolkoztam, hogy azt hiszem, nem mennék bele, ha esetleg úgy alakul, hogy újra szeretné kezdeni. Most meg azt érzem, hogy a gyertám, ami kialudt bennem szilveszterkor, újra lángot kapott. Csak pislákol ugyan, de ez is valami. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Isten mit fog kihozni ebből.

Keresgélős álom

Este Lizivel telefonáltunk egy kicsit. Utána fura érzés volt. Már régen telefonáltunk. Ismerős érzés. Utána valahogy jobb lett a hangulatom is. De megint kicsit zavar támadt bennem. Hiszen már végig gondoltuk, hogy vannak olyan dolgok, amik miatt nem illünk össze igazán. Persze elég sok dolog rendben van, de nem minden lényeges.
Mostanában egy jó ideje már, elkezdtem tovább keresgélni, "akiről az Ég úgy gondolja, társa legyen, úgy formálta".
Most este álmodtam valamit. Álmomban is ezt csináltam. Kerestem az igazit. De nem találtam a megfelelőt. Valahogyan az Írásokra terelődött a figyelmem. Hol van vajon írva ilyen témáról... Hátha van valami tanács. Hátha az Írásokban benne van. Aztán valahogy formálódott valami hely... És az volt a tudatomban, hogy: Filemonhoz írt levél. És elmúlt az álom a szememről, és felébredtem.
Furcsa volt. Gondolkoztam. Amikor az órára néztem, 2:25 volt. A Filemonhoz írt levél összesen egy fejezetből áll. Elolvastam. Érdekes. Ide másolom:

1. Pál, Krisztus Jézusnak foglya, és Timótheus, az atyafi, Filemonnak, a mi szeretett munkatársunknak,
2. És Appiának, a szeretettnek, és Arkhippusnak, a mi bajtársunknak, és a te házadnál való gyülekezetnek:
3. Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.
4. Hálát adok az én Istenemnek mindenkor, emlegetvén téged az én imádságaimban,
5. Mert hallom a te szeretetedet és ama te hitedet, mely van benned az Úr Jézushoz, és minden szentek irányában,
6. Hogy a te hitedben való közösség hathatós legyen, a Krisztus ügyében, minden bennetek levő jónak megismerése által.
7. Mert sok örömünk és vígasztalásunk van a te szeretetedben, hogy a szenteknek szíveik megvídámodtak te általad, atyámfia.
8. Annakokáért jóllehet nagy bátorságom van a Krisztusban, megparancsolni néked azt, a mi illendő,
9. A szeretetért inkább kérlek, ilyen lévén, mint Pál, a megvénhedett, most pedig foglya is a Jézus Krisztusnak;
10. Kérlek téged az én fiamért, a kit fogságomban szűltem, Onésimusért,
11. A ki egykor tenéked haszontalan volt, most pedig mind néked, mind nékem nagyon hasznos,
12. Kit visszaküldöttem; te pedig őt, azaz az én szívemet, fogadd magadhoz!
13. Őt én magamnál akartam tartani, hogy te helyetted szolgáljon nékem az evangyéliomért [szenvedett] fogságomban;
14. De a te megkérdezésed nélkül semmit sem akartam cselekedni, hogy jótéteményed ne kényszerítésből, hanem szabad akaratból való legyen.
15. Mert talán azért vált meg [tőled] ideig-óráig, hogy őt, mint örökkévalót kapd vissza;
16. Nem úgy immár mint szolgát, hanem szolgánál nagyobbat, [mint] szeretett atyafit, kiváltképen nékem, mennyivel inkább pedig néked, mind testben, mind az Úrban.
17. Azért, ha engem részestársadnak tartasz, úgy fogadd őt magadhoz, mint engemet.
18. Ha pedig valamit vétett ellened, avagy adós, ezt nekem róvd fel.
19. Én Pál írtam az én kezemmel, én megfizetem: hogy [azt] ne mondjam néked, hogy te magaddal is adós vagy ezen felül nékem.
20. Bizonyára, atyámfia, jótéteményt várnék tőled az Úrban: vídámítsd meg az én szívemet az Úrban!
21. Bízván a te engedelmességedben, [így] írtam néked, tudván, hogy annál, a mit mondok, többet is fogsz cselekedni.
22. Egyúttal pedig készíts nékem szállást; mert reménylem, hogy a ti imádságaitokért néktek ajándékoztatom.
23. Köszönt téged Epafrás, az én fogolytársam a Krisztus Jézusban,
24. [Tovább]á Márk, Aristárkhus, Démás [és] Lukács, az én munkatársaim.
25. A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme [legyen] a ti lelketekkel!

Ki lehet az az Onésimus? Rákerestem, ezt találtam:

Ellen G. White: Apostolok története, Rómában c. fejezetből (csak azt másolom ide, ami ide vonatkozik)
Hivakozás: http://www.adventista.hu/egwhite/honlap/at/44.htm

Azok között, akik Pál római munkálkodása következtében szívüket odaszentelték Istennek, volt Onésimus, a pogány rabszolga, aki urát, Filemont, egy kolossébeli keresztény hívőt megkárosított és azután Rómába szökött. Pál jó szíve enyhíteni óhajtotta ennek a nyomorult szökevénynek ínségét és szenvedéseit. Azután igyekezett elsötétült lelkét az igazság fényével bevilágítani. Onésimus hallgatott az Élet szavára, beismerte bűneit és megtért.
Onésimus kegyessége és őszintesége, gyöngéd fáradozása Pál érdekében, valamint buzgósága az Evangélium ügyének előbbreviteléért, megnyerte az apostol rokonszenvét. Pál olyan jellemvonásokat fedezett fel benne, amelyekből látszott, hogy használható segítőtárs válhat belőle a missziómunkára. Azt tanácsolta tehát neki, hogy térjen azonnal vissza Filemonhoz, kérjen bocsánatot tőle, készítsen terveket a jövőre nézve. Az apostol azt is megígérte, hogy szavatol azért az összegért, mellyel Filemont megkárosította.
Mivel éppen készült, hogy Tikhikust elküldi levelekkel a különböző gyülekezetekhez Kis-Ázsiába, Onésimust is vele küldte. Nehéz próbát jelentett ennek a rabszolgának, hogy kiszolgáltassa magát urának, akit megkárosított. De, mert tényleg megtért, nem vonta ki magát kötelezettsége alól.
Pál, Filemonhoz intézett levelet adott át Onésimusnak, amelyben az őt jellemző gyöngédséggel és jóindulattal szállt síkra a bűnbánó rabszolgáért. Kifejezte óhaját, engedné át neki Onésimust a jövőre. A levél szívélyes köszöntéssel kezdődik, Filemonhoz szól, mint baráthoz és munkatárshoz:
"Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól! Hálát adok az én Istenemnek mindenkor, emlegetvén téged az én imádságaimban, mert hallom a te szeretetedet és ama te hitedet, mely van benned az Úr Jézushoz és minden szentek irányában, hogy a te hitedben való közösség hathatós legyen, a Krisztus ügyében, minden bennetek levő jónak megismerése által." Azután emlékeztette Filemont, hogy minden jó alapot és minden jó jellemvonást, amellyel bír, Krisztus kegyelmének köszönhet; egyedül csak ez különbönteti meg a romlott és bűnös emberektől. De ugyanaz a kegyelem Isten gyermekévé és az evangélium részére hasznos munkássá teheti a züllött gonosztevőt is.
Pál emlékeztethette volna Filemont keresztényi kötelességére, de inkább a kérelemhez folyamodott. "A szeretetért inkább kérlek... mint Pál, a megvénhedett, most foglya is a Jézus Krisztusnak. Kérlek, téged az én fiamért, akit fogságomban szültem, Onésimusért, aki egykor tenéked haszontalan volt, most pedig mind néked, mind nékem nagyon hasznos."
Az apostol kérte Filemont, hogy tekintettel Onésimus megtérésére, fogadja a bűnbánó rabszolgát úgy, mint saját gyermekét, és bánjon vele olyan szeretettel, hogy az szívesen maradjon meg egykori uránál, "nem úgy immár, mint szolga, hanem szolgánál nagyobb, mint szeretett atyafi". Kifejezte egyszersmind azt az óhaját is, hogy engedje hozzá visszatérni Onésimust, miután fogságában úgy szolgált neki, mint ahogyan Filemon szolgált volna; azonban értésére adta, hogy csak az esetben tan igényt szolgálataira, ha Filemon saját akaratából engedi szabadon a rabszolgát.
Az apostol nagyon jól tudta, milyen szigorral kezelték rabszolgáikat tulajdonosaik, és hogy Filemon is mennyire felháborodott szolgájának eljárása miatt. Ezért igyekezett levelét úgy megfogalmazni, hogy általa a legmélyebb és leggyöngédebb keresztyéni érzéseket ébressze fel. Soraiból kitűnik, hogy minden bántalom, mely ezentúl Onésimust éri, miután már megtérése által hittestvérré vált, olyan, mintha őt magát érné.
Pál önszántából vállalta át Onésimus adósságát, hogy a bűnöst a büntetés szégyenétől megszabadítsa és így újból örvendhessen kiváltságainak, melyeket eljátszott. "Azért, ha engem részestársadnak tartasz" - írja Filemonnak - "úgy fogadd őt magadhoz, mint engemet. Ha pedig valamit vétett ellened, avagy adós, ezt nekem ródd fel. Én Pál írtam az én kezemmel, én megfizetem."
Mily kifejező szemléltetése ez Krisztus szeretetének a megtérő bűnös iránt! A gazdáját megkárosító szolgának nincs semmije, amivel tartozását jóvátegye. A bűnös, aki Istent fosztotta meg az évek hosszú során elmulasztott szolgálatától, szintén nem tudja megtéríteni tartozását. Azonban Jézus, a bűnös és Isten közé lép és mondja: Én megfizetek! Engedd el a bűnös tartozását; én fogok helyette szenvedni.
Miután Pál vállalkozott, hogy megfizeti Onésimus tartozását, ezáltal emlékeztette Filemont, hogy mennyivel adósa az apostolnak. Önmagával tartozott neki, mert Isten Pált használta fel eszközül megtéréséhez. Filemont azután gyöngéden és komolyan kérlelte, hogy miként bőkezűsége által a szenteket felüdítette, üdítse fel az apostol szívét is, ezzel adjon okot az örömre. Majd hozzáfűzi: "Én bízván a te engedelmességedben, így írtam néked, tudván, hogy annál, amit mondok, többet is fogsz cselekedni."
Az apostolnak Filemonhoz intézett levele rávilágít az evangélium befolyására a gazdák és szolgáik közötti viszonyban. A rabszolgatartás elismert intézmény volt az egész római birodalomban; a legtöbb gyülekezetben voltak urak és rabszolgák, akikért Pál munkálkodott. Olyan városokban, ahol több volt a rabszolga, mint a szabad lakosság, különösen szigorú törvényeket hoztak, hogy a rabszolgákat féken tartsák. A jómódú rómainak gyakran száz és száz rabszolgája volt, minden rétegből, népből és foglalkozási ágból. E gyámoltalan lények felett, gazdag uruk, teljhatalommal bírt; tetszése szerint szabhatott rájuk bármilyen büntetést. Ha közülük valaki bosszúból, avagy önvédelemből kezét tulajdonosa ellen emelte, akkor a vétkest és egész családját, minden további nélkül, a legembertelenebb módon kiirthatták. Már csekély mulasztást, balesetet, vagy pusztán figyelmetlenséget is gyakran a legkegyetlenebb módon büntettek meg.
Voltak urak, kik emberségesebbek és elnézőbbek voltak szolgáik iránt; azonban a gazdagok és a nemesség nagy többsége, akik féktelenül a kéj, a szenvedély és az étvágy kielégítésének éltek, rabszolgáikat csak szeszélyeik és zsarnokságuk nyomorult áldozataivá süllyesztették. Az egész rendszer kietlen, sivár és lealjasító volt.
Nem az apostol feladata volt, hogy a fennálló társadalmi rendet önkényesen, vagy hirtelen megdöntse. Ilyen kísérlettel csak az evangélium sikerét akadályozta volna. Ellenben olyan alapelveket tanított, melyek gyökerében támadták a rabszolgaság intézményét. Ezen elvek megvalósítása az egész rendszert alapjaiban rendíti meg. "Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság" (2. Kor. 3, 17.) - jelentette ki az apostol. A rabszolga, ha megtért, tagjává vált Krisztus testének; úgy kellett szeretni és kezelni, mint testvért, mint gazdájának örököstársát Isten áldásaiban és az evangélium kiváltságaiban. Másrészt pedig a szolgáknak teljesíteniük kellett kötelességeiket, "nem szemnek szolgálván, mint akik embereknek akarnak tetszeni, hanem mint Krisztus szolgái", "cselekedvén az Istennek akaratját lélekből." (Eféz. 6. 6.)
A kereszténység a közösség erős kötelékével fűzi össze az urat és szolgát, a királyt és alattvalóját, az evangélium szolgáját és a lezüllött bűnöst, aki Krisztusban megtisztult a bűntől. Valamennyit ugyanaz a vér mosta fehérre, ugyanaz a lélek elevenítette meg; eggyé lettek Krisztus Jézusban.

ELVESZTHETETLEN ÖRÖM

Az nem igaz, hogy az élet kegyetlen,
sok öröm van benne, mely elveszthetetlen.
Van öröm, mely mindörökké tart,
nem árt neki se szó, se tűz, se kard.
Se jég, se dögvész; átok, vagy nyomor,
miktől az élet oly sokszor komor.

Van öröm, mely soha nem apad,
S ez az öröm: add másoknak magad!
Míg élsz, magadat mindig adhatod,
Adj jó szót, vigaszt, s ha van, falatot.

Derűt, tudást, vagy békülő kezet,
Mindez tied! Add másnak - s nézheted,
hogy nő vetésed, hozva dús kalászt,
meggazdagítva lelked asztalát.

S csoda történik: minél többet adsz,
Te magad annál gazdagabb maradsz.

-- eddig tart az idézet --

Most ez így megdöbbentően hat rám. Csak én veszek észre összefűggést és ez az egész tényleg olyan, mint az a bizonyos levél, amiről az írás szól?

Találtam mégegy írásmagyarázatot:

A Szentírás emberei: Onésimus

A Kolossébeliekhez irt levél vége felé Pál azt irja, hogy Tikhikust Kolosséba küldi, hogy megismerje dolgaikat és megvigasztalja őket. Tikhikust már az Ap.Csel.2O,4-ből ismerjük, ő Azsia tartományából való volt, itt volt Kolossé is. Minden valószinüség szerint nála volt a Kolossébeliekhez irt levél, és Onésimus is együtt ment vele, akit Pál szeretett és hü atyafinak nevez, ki közületek való - mondja róla. Ha csak ebből a levélből tudnánk róla, akkor csak annyi lenne ismeretes számunkra, hogy ő Pál barátja volt és a Kolossébeli gyülekezet tagja. Személye és kalandos sorsa teljesen ismeretlen lenne számunkra. De van az Újszövetségnek még egy irata, a Filemonhoz irt levél és ebből nagyon sok mindent megtudhatunk róla. Amikor Tikhikus a Kolossébeliekhez és Laodiceabeliekhez irt levelet átadta a gyülekezeteknek, akkor Onézimus is átadott egy levelet, ami az ő személyes sorsát közvetlen módon érintette. Ez volt a Filemonhoz irt levél, Pál és az Újszövetség legrövidebb levele. Onésimus rabszolga volt Filemon házában. Nem kétséges, hogy már hitre jutása előtt is hallott az evangéliumról, és sokszor tanúja lehetett a házi istentiszteleteknek, amikre ura házában gyült egybe a gyülekezet.
Onézimus számunkra ismeretlen körülmények között hagyta el Filemon házát.

Nagyon valószinü, hogy egy kedvező alkalommal egyszerüen megszökött. De az is lehetséges, hogy valamilyen feladat végzésére küldte el gazdája és a kelleténél tovább maradt és ezért kellett elnézést kérnie a késésért. Pál soraiból mindenesetre az első változat tünik valószinübbnek, s az is biztosra vehető, hogy Onésimus kárt okozott távollétével gazdájának. Hisz Pál késznek vallja magát az okozott kárt, veszteséget megtéríteni.
Pál épp börtönben volt, amikor Onésimussal találkozott. Hol volt ez? Ezt sem tudjuk pontosan, a legvalószinübbnek Róma tünik. De olyan feltételezések is vannak, hogy az efézusi fogsága idején találkoztak volna. Ez a feltételezés abból indul ki, hogy minek kellett volna Onésimusnak másfélezer kilóméterre futnia, mikor a 150 km-re levő Efézus jó bujkálási lehetőséget nyújtott számára? De az is elképzelhető, hogy Onésimus minél messzebbre akart Kolossétól lenni, itt még nagyobb biztonságban érezhette magát.
Igy arra az időre eshetett a találkozásuk, mikor Pál 2 évig Rómában házi őrizetben volt és a császári törvényszéktől várta ügye elbirálását. Azt sem tudjuk pontosan, hogyan jutottak egymással kapcsolatba. Lehetséges, hogy Epafrás találhatott Onésimusra, ő vihette Pálhoz, abban reménykedve, hogy Pál ebben a nehéz és kritikus helyzetben segíteni fog rajta.
Egy dolog biztos: Onézimus a Pállal való találkozás által megtérésre, élő hitre jutott. Rövidesen igen szoros barátság alakult ki közöttük, hisz Pál gyermekének nevezi őt. Pál mozgási szabadásga ebben az időben igen korlátozott volt, Onésimus azonban sokkal szabadabban mozoghatott és ezért Pál őt bízta meg különféle feladatok elvégzésével, üzenetek átadásával. Pál egyre inkább értékelni kezdte szolágalatkészségét, hüségét. Timótheus is vele volt ebben az időben, de ő még több ideig volt távol, végezve a gyülekezetekben a sokrétü munkát, Onésimus azonban mindig kéznél volt, és Pál igénybe is vette szolgálatait. De Pálnak még egy fontos dolgot szem előtt kellett tartania: Filemon éppúgy mint Onésimus általa jutott hitre. Ezért azzal is számolt, hogy Filemon bosszús lehet Onézimusra, de rá is, hogy miért tartja őt magánál. Most mind a ketten testvérei lettek az Úrban, és így nem lehet az, hogy két testvér között valamilyen rendezetlen dolog legyen. Jó lenne ezt nekünk is örökre szívünkbe vésni. Ezért Onésimusnak vissza kellett térnie Filemonhz, Filemonnak pedig meg kellett bocsátania Onésimusnak. Persze ezt nem lehetett kényszerrel elérni, mindkettőnek a szívéből kellett fakadjon a döntés. Pál azonban ezzel a kedves levéllel meg akarta könnyíteni Onésimus helyzetét és Tikhikust is vele küldte, hogy erősítse és bátorítsa őt ebben a kényes helyzetben. Ezért itt nem egy szökött rabszolga visszatoloncolásáról van szó, ahogy azt a római törvény elrendelte, hanem két testvérnek a találkozásáról, akik szívből megbocsátanak egymásnak, már nem a szolga és úr viszony van közöttük, hanem szeretető, testvéri viszony.
Csodálatraméltó az a tapintat, ahogyan Pál megközeliti ezt az egész ügyet. Nem mondja meg Filemonnak, hogy mit tegyen, de érezteti vele, hogy elvárná tőle, hogy visszaküldje hozzá Onésimust, hogy legyen segítségére. Nem tudjuk azt, hogy mi is történt ezután. Az biztosra vehető, hogy Filemon testvérként fogadta Onésimust, és nem büntette meg, ahogy azt a törvény előírta, akkor annak valamilyen nyoma lenne Pál leveleiben. Hogy ez a levél bekerült az újszövetségi kánonba, tehát a Bibliába szintén ezt a tényt húzza alá.
Körülbelül 50 évvel ezen esemény után Ignatius antiókhiai püspököt katoni kísérettel Sziriából Rómába viszik, hogy ott a Colosseumban mártírhalált szenvedjen. Az utat Smirnában megszakítják, ahol Ignatius találkozik a környező gyülekezetek vezetőivel, többek között az efézusi pöspökkel, egy bizonyos Onésimussal. Persze nem tudjuk bizonyosan azt, hogy ugyanarról az Onésimusról van-e szó, de lehetséges hiszen még idős emberként élhetett Krisztus után 110 körül. Miután Ignatius találkozott Efézus püspökével egy levelet írt a gyülekezetnek, melyben hálát mond a gyülekezetnek pöspökük kedvességéért és szeretetéért. Ez a levél egyik szép bizonyítéka, mondhatnánk úgy is visszatükröződése annak a szeretetnek, tapintatnak, amit a Filemonhoz irott levélben találunk. A levélből úgy tünik, hogy Ignatius ismerte a Filemonhoz írt levelet, ezért is tesz külön említést Onésimusról. S még valami: ő is él azzal a szójátékkal, amivel Pál is, hisz az Onésimus név hasznosat jelent, ő aki valamikor haszontalan volt, most hasznos, vagyis lénye ugyanaz, amit neve is kifejez.
Ez a levél egy súlyos kérdést vet fel, amit sokan a Pál szemére vetnek. Miért nem harcol nyíltan Pál a rabszolgaság intézménye ellen, ami annyi fájdalmat és nyomorúságot okozott abban az időben. Egyik hollandiai professzorom erre azt a választ adta: abban az időben egyik napról a másikra megszüntetni a rabszolgaságot azt jelentette volna, mintha ma egyik napról a másikra betiltanánk minden kőolajjal müködő motor használatát. Az ókor egész gazdasági rendszere a rabszolgaságra épült, lehetetlen volt egyszerre megszüntetni. De itt látjuk, hogy mit jelentett mégis a keresztyénség, hogy egy szökött rabszolga, aki abban az időben kegyetlen halállal kellett volna lakoljon, szeretett testvérként fogadtatik vissza ura házához. Együtt ülnek a gyülekezetben, egyszrre úrvacsoráznak s ha épp egymás mellett ülnek szent csókkal is köszöntik egymást, ami abban az időben pogány környezetben elképzelhetetlen volt. Bár a rabszolgaság, mint intézmény csak 1800 esztendő múlva szünt meg, a keresztyénség azt elviselhetővé, élhetővé tette. Ezért is volt az, hogy a keresztyénség mindenekelőtt és elsősorban a rabszolgák között terjedt. Itt hallhatták először a rabszolgák, hogy ők nem „beszélő szerszámok” hanem olyan értékes emberek, akikért Krisztus éppúgy meghalt, mint minden más emberért. Ahol az úr is megtért, ott közöttük baráti és szeretetteljes viszony alakult ki. Mert Krisztusban nincs szolga, sem szabad, ott mindenki megváltásra szoruló, kegyelmet nyert bünös. Adjunk hálát Istennek, hogy ez a szörnyü intézmény épp a keresztyének munkája nyomán eltünhetett a világból. De Onésimus élete ma is szép példája a megbocsátásnak, testvéri szeretetnek. Patricia St.John szép regényt is írt a Bibliának erről a szereplőjéről, magyarra is le van fordítva, aki csak teheti olvassa el, nem fogja megbánni.
Olvasandó igék: Ap.csel.2O,4, Kol.1,7-8,4,7-9,12-13, Filemonhoz irott levél
Lőrincz István

-- idézet vége --

Csak nekem tűnik úgy, vagy tényleg nem véletlen? Most valóban elgondolkodtam.......

Écs - útirány?

A napokban arra jutottam, hogy elkezdeném rakni a fudamentát, aztán Écsen vennék házat, és az lenne az otthonom :)

Csoda - idézet

"A csodának pedig szükségszerűen értelme van, nem lehet véletlen, sem puszta szerencse." (B. Moitessier)

Elmúlt napok gondolatai

Furán kezdődik ez az új év. Szilveszter napján este azon tűnődtem, hogy úgy éreztem, elmúlt bennem a szeretet érzése. Arra a szeretet-érzésre gondolok, ami egy megkülönböztetett szeretet egy másik (ellenkező nemű) ember iránt. Valahova elszivárgott.. Nem tudom hova lett. Persze a szeretet megvan, de az azon felüli érzések, mintha elpárologtak volna. Alapból lett volna bennem olyan, hogy jó lenne telefonálni, de most úgy ez az érzés elkerült.
Olyan érzés van most, mint régen, kb olyan 3 évvel ezelőtt. Ma itthon vagyok, voltaképpen nem csinálok semmit. Hallgatom a zenét, elvagyok a kutyámmal, pihengetek. Kicsi búslakodok. Kicsit olyan, mintha depis lenne az ember. De azért mégsem teljesen. Nem hagyom el magam. Csak ez a helyzet a mai napon.. kicsit olyan örömhiányos.
De az élet folyton változik. Az érzések jönnek-menek, a körülmények is jönnek-mennek.
Azért az jó, hogy a neten van pár ember, akivel lehet kommunikálni. Aztán majd lesz más is, jobb is... nehézség is biztosan, de jó dolgok is.
Remélem a munkával az év elején minden rendben lesz.. kicsit nagy falat. Nem szeretnék sokat túlórázni. Persze a plusz pénz nem jönne rosszul a túlórákért cserébe, de amúgy is úgy érzem, hogy mintha kezdenék kiégni a sok gépezéstől.. már nem olyan szívesen ülök gép elé, mint régen. Már kevésbé vagyok lelkes. Úgy érzem, jó lenne valami változás az életemben. Jó lenne, ha adódna valami, ami megragadható, és amit megragadok. Végre valami, ami nem csak próbálkozás, hanem ami működik a valóságban. Már egy jó ideje csomót próbálok ötletelgetni magamban. Gondolkozok rajta, mit lehetne kitalálni, ami valami új lendületet adhatna. Belefogok ebbe-abba.. de nem nagyon jön össze különösebben semmi.

Tetszik ez a zene, amit hallgatok: Ludovico Einaudi.

Tudom: az Úr nem hagy el. Ő mindig itt van mellettem, munkálkodik az életemben. Ő az én reményem, békém, bizodalmam. Bárcsak ismerném jobban. Bárcsak beszélgethetnék Vele úgy, mint Mózes. Úgy szeretnék valódi közelségben lenni Vele. Persze tudom, hogy a bűn az, ami eltávoztat Tőle. Olyan borzasztó az ember állapota. Istenétől elrekesztve éli életét. Saját maga rekeszti el magát Tőle. Nem Isten vonul vissza. Egyszerűen csak, amikor az ember rosszat tesz, ő maga bújik el. Az ember kerül olyan állapotba, hogy nem képes Istenhez közeledni. Olyan betegség ez!! Az ember önpusztító életet él. Micsoda álnokság, amit a Gonosz művelt! De Isten legyőzte a Gonoszt. A Gonosz elbukott. Utolsó elkeseredett küzdelmére készül, és tudja, hogy minden elveszett. Elbukott. Az ideje meg van számlálva. Véges. Elmúlik. Vége lesz. Megszűnik. "Egy kevés idő még és nincs gonosz; nézed a helyét és nincsen ott." (Zsolt. 37:10) Ez lesz. Egy kevés idő kell már csak, és a Gonosznak hűlt helye lesz. Nem lesz. Az Úr mondja. Tehát ez úgy van. Változhatatlan kijelentés. Vágyakozom Istenemmel lenni. Mégis oly' nehezen találom.. Változni akarok. Mindent el akarok adni, hogy a szántóföldben elrejtett kincset megvehessem. Ez nem egyszerű. Bizonyos dolgokhoz az ember nagyon ragaszkodik, nagyon hozzánőttek. Ezeket eladni, olyan, mintha szakadást okoznának.. fáj. De ezek a dolgok olyanok, amik ha velünk maradnak, magukkal húznak minket alá a mélybe.
Uram, vágyok a közelségedre. Nem tehetek érte sokat. Kérlek, tegyél érte, hogy Veled helessek. Az álmomban volt egy olyan dolog, amit úgy értelmezek, hogy Istennek nem szükséges a körülményeken keresztül fájdalmas utakat adnia ahhoz, hogy az ember megváltozzon. Ha az ember akarja, igazán akarja... tehetetlenül ugyan, de akarja... lehet olyan, hogy Isten csak az "én"-t űzi el. Tisztító vizet bocsát a "ház"-ra. És ha a "ház" biztos alapokon nyugszik, akkor megmarad, és minden nem oda való kimosódik belőle. Add Uram Szentlelked. Szükségem van rá.

Ébresztő!

Szabó Csongor: Ébresztő!

Újév napján zeng az ének,
Vigadozzál drága lélek!
Tiszta lappal kezdesz újra,
Fátyol borult rá a múltra.

Járja reform át a szíved!
Kövess engem drága lélek!
Isten Lelke kérlel téged:
Változzon meg most az élted!

Isten szeret, add hát léted
Istenednek, kedves lélek!
Tiszta szívből keress engem
Belső szobád mély csendjében!

"Szent Lelkedet áraszd, kérlek!"
Kérje ezt hát minden lélek!
Isten népe, hív a Bárány
Új országba - ezt kiálltván:

Térj meg, kérlek, most már végleg!
Kövessen hát minden lélek!
Vár az új hon, szép menyegző
Elkészítve - mindjárt eljő.

Figyelj, kérlek, kedves gyermek:
Csendben szólítgat a Lélek.
Itt az idő, kelj fel nyomban,
Veled leszek, kövess bátran!

2011.01.01.szo. 17:22