Soha ne add fel!

Éppen mostanában rakta fel István a blogra "A boldogság nyomában" c. filmajánlót. A mai napon megnéztem ezt a filmet, és elgondolkoztam rajta. Nagyon tetszett, ahogy a filmben az ember minden körülmény ellenére küzd, és soha nem adja fel.

Soha ne add fel! Ez a mondat egy időszakomban a mottómmá vált. Arra emlékszek, hogy még régen, egy szombat délelőtti ifjúsági alkalmon mesélt valaki egy hadvezérről, akinek a szónoklata összesen annyi volt, hogy "Never give up!", és ezt elmondta 7-szer egymás után. Ez akkor nagyon megmaradt bennem, megjegyeztem, és gyakran eszembe jutott utána.
Volt régebben egy nehezebb időszakom, amikor sokat segített a "soha ne add fel". Akkoriban a nehézségek között azt tapasztaltam, hogy ha kivárjuk az időt, akkor mindig úgy alakul, hogy jobb helyzetek is lesznek. Egy olyan "életelvet" alakítottam ki magamnak akkor, hogy: "lesz még jobb is". Arra gondoltam, hogy semmit sem tudok tenni azért, hogy ne legyen jobb. Mindenképpen be fog következni a jobb is. Ez sokat segített hordozni a nehézségeket. És valóban így is volt, azok a nehézségek idővel elmúltak.

A napokban történt a soha fel nem adással kapcsolatban egy tapasztalatom, amit most meg szeretnék osztani veletek. A konyhai mosogató csaptelepet cseréltem ki. Egy ideig még azt gondoltam, talán elég lesz a tömítést is cserélni benne (szivárgott belőle a víz), de nem akart szétjönni, mert régi volt, eléggé elhasználódott már. (Miután kiszedtem, az után sem sikerült szétszednem, így hát valóban megérett már a cserére.) Tehát megvettem a szükséges dolgokat, és neki álltam. De nem ment olyan egyszerűen, mint ahogy szerettem volna.

Ez még egy régebbi fajta csaptelep volt, egy nagy méretű villáskulcs kellett volna, hogy alul a mosogató alá bebújva lecsavarjam azt a 6 szögletű csavart, ami a csaptelepet rögzítette. (Ez a csavar műanyagból volt, ami később nagyon jól jött.) Kicsi volt a hely, nem volt olyan szerszámom, amivel hozzá tudtam volna férni. Megpróbáltam úgy, hogy egy szerszám lapos végét odaraktam a csavarhoz, amivel így pont hozzá tudtam szorítani a mosogató alatt egy faléchez a csavart, és magát a csapot kezdtem el tekergetni, és így lazítottam rajta egy kicsit. Ez után már ment kézzel is... egy darabig. De mivel az alja vízköves volt, nem ment tovább. Megakadtam. Nem sikerült tovább csavarnom. Töprengtem, hogy mit kéne tenni. Hoztam a fúrómat, és elkezdtem megfúrogatni a műanyag csavart, hátha sikerül valamit tennem vele. De nem bizonyult túl hatékonynak. Gondolkodtam. Az jutott már eszembe, hogy neki állok flex-el és egyszerűen levágom a csaptelepet. De ez mégiscsak kicsit brutális megoldásnak tűnt, így inkább a legvégső esetre hagytam meg ezt a gondolatot.
Az jutott eszembe, hogy a csavar műanyagból van, szét kéne égetni. De hogyan? Eszembe jutott, hogy van forrasztó pákám. Megpróbálom azzal szétolvasztani. Két oldalt a csavar részig átolvasztottam, és ezután könnyen két darabban le tudtam szedni a műanyag csavart. Végre, sikerült! Kiszedtem a régi csapot.

A további művelet egyszerűnek tűnt. Már csináltam egyszer ilyet, rutinból megy - gondoltam. Igen ám, de ahogy akarom berakni a helyére az új csapot, nem fér be... Úgy akartam belerakni, hogy a bekötő csövek bele vannak csavarva a csaptelepbe, és a két csavar is, ami tartja majd, az is benne van, és a végén már csak az alsó részt kell rácsavarozni, ami rögzíti majd. De néhány mm miatt nem fért így bele a mosogatóban lévő lyukba. Megpróbáltam csavarok nélkül is, de utólag a mosogató alá bebújva azon a szűk helyen nem nagyon sikerült becsavaroznom a csavarokat. Hát, mit csináljak? Még ehhez az is hozzá tartozik, hogy a bekötő csövek csavaros része is kicsit széles volt, fogóval kicsit összébb kellett nyomni, hogy legalább az beférjen.

A mosogató fémből van. Hát, elővettem a fúrót, gondoltam, a két csavar részénél a mosogatón a lyukat kicsit kitágítom. Neki is álltam. Jó néhányszor kellett rajta próbálkoznom, mire olyan lett, hogy be tudtam rakni, közben az egyik csövet sikerült kicsit megfúrnom, de szerencsére csak a felületén a védő fémszövet részt, így nem lett baja. Tehát egy idő után belement. Hurrá! Sikerült!

Utána már egyszerű volt. Nagyjából. Még kicsit azzal is kellett küzdeni, hogy a tartó lemez, amit az aljára rá kell csavarozni, ami tartja a csaptelepet, egy faléc miatt nem fért oda. Csak úgy sikerült, hogy megemeltem a csapot, odatettem a rögzítő lemezt, aztán a csapot meg a helyére raktam. Ez után becsavartam a csavarokat, aztán a bekötő csöveket bekötöttem a helyükre, kifolyattam kicsit a vizet, hogy kitisztuljon a rozsdától, és kész lett az új csap!

Megállapítottam, hogy ez nem volt valami egyszerű művelet! Az egészhez hozzá tartozik még, hogy Anyám is segített. Miközben a mosogató alá be voltam bújva és alul csináltam a dolgokat, addig fent segédkezett. Nélküle jóval nehezebben ment volna.

Utána azon gondolkodtam, hogy az élet is időnként ehhez hasonló. Bonyolult, kilátástalannak tűnik, előttünk van egy feladat, amit fogalmunk sincs, hogyan oldjunk meg... csak amikor éppen előttünk van, jön egy apró gondolat, amivel sikerül előrébb haladni, aztán megint akadály, megint egy kis gondolat, kis előre haladás... néha persze kicsit pihenni is kell, hogy kieresszük a "gőzt", kicsit lecsillapodjunk, aztán folytatni... De végül, sikerül. Ha Isten is úgy akarja, és soha nem adjuk fel, akkor végül sikerül!

121. Zsoltár (5. változat)

(az eredetihez képest)

6. versszakban:
Nappal a nap meg nem szúr téged,
S éjjel a holdvilág sem árt néked.

2011.12.26.h. 10:22

Szükségünk van egy közbenjáróra

Ha azután áhítozunk, hogy Isten Igéje terjedjen, emberek sokasága váljon tanítvánnyá, és sokan megtérjenek azok közül, akiknek az üdvözülése a legkevésbé valószínű, akkor szükségünk van egy közbenjáróra. Semmi sem lehet hasznos a Szent Lélek működése és a mennyből jövő egyetértés nélkül. Pál ültetett, Apollós öntözte, de a növekedést Isten adta. A külső eszközök jegyzékét sohasem kezdhetjük anélkül, hogy ne hivatkoznánk erre az áldott és titokzatos Úrra, aki az övéi között lakozik, és aki nélkül semmi sem jó, semmi sem hatékony, és semmi sem sikeres.
"Jöjj, Szent Lélek, mennyei galamb, Minden megelevenítő erőddel!"
Ez legyen az első imánk, valahányszor megpróbáljuk Istent szolgálni, mert ha nem, akkor büszkeséggel fogunk neki, és kevés a reményünk, hogy csupán hősiességgel sokra jutunk. Ha a saját költségünkre viselünk háborút, ne csodálkozzunk, hogy csúfos vereséget szenvedünk. Ó, Istennek élő Lelke, a te hatalmas nélkül meg se kísérelhetnénk, de ha rád támaszkodunk, biztosan megyünk előre!
(C.H.Spurgeon: Tanácsok azoknak, akik az Úr Jézusnak szeretnének szolgálni, 14. o.)

Megtaláltuk a Messiást...

..."Megtaláltuk a Messiást, akit Krisztusnak hívnak." Testvéreidnek beszélj a hitedről, az örömödről és a bizonyosságodról, mondd el mindezt okosan, az igazság bizonyosságával, és munkádon Isten áldása lesz.
(C.H.Spurgeon: Tanácsok azoknak, akik az Úr Jézusnak szeretnének szolgálni, 8. o.)

Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz

Aki hisz, annak örök élete van: "Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz." Ha azt akarjuk, hogy a kereszténység a régi fényében tündököljön, vissza kell hoznunk az evangéliumnak ezt az egyszerű és világos prédikálását. Hiszem, hogy országunk lelki ínségének részben az az oka, hogy a keresztet a finomkodó nyelv és a tudálékos értekezések fátyla alá rejtik. Jézus Krisztus azért jött el a világba, hogy bűnösöket üdvözítsen.
(C.H.Spurgeon: Tanácsok azoknak, akik az Úr Jézusnak szeretnének szolgálni, 15. o.)

Ahol a kincsünk, ott van a szívünk

"Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is." (Máté 6:21)

Ezen az Igén gondolkoztam el ma reggel. Ezelőtt többször is olvastam már ezt, de most valamiért megragadott. Valóban kincseket kell gyűjtenem Istennél, ha azt szeretném, hogy a szívem is Nála legyen! Ha földi kincseket gyűjtök (érvényesülés, magam körül kialakított dolgok, stb.), akkor a gondolataim is ezekkel lesznek elfoglalva, tehát a szívem is ott lesz. De ha Isten dolgaiért munkálkodok, Isten dolgain gondolkozok, akkor a szívem Nála lesz. És ott van az az ígéretünk is, hogy: "keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek" (Máté 6:33).

1. Zsoltár (3. változat)

1. Zsoltár (3. változat) - MÉG NINCS KÉSZ!

Ki gonoszok tanácsán nem jár,
És bűnösök útján meg nem áll,
S csúfolódók székében nem ül,
Az boldog emberként örül.

Mert gyönyörűsége az Úrban,
És az Ő szent törvényében van;
Éjjel is erről elmélkedik,
S nappal is róla gondolkodik.

Mint folyóvízhez ültetett fa,
Mely gyümölcsét időben adja,
És a levele nem hervad el;
Ilyen lesz az, ki Benne jár s kel;

És minden munkája közben
Jó szerencsével lészen;
De a gonoszok, mint a polyva,
Őket a szél széjjel szétszórja.

De megállniuk lehetetlen
Gonoszoknak az ítéletben,
Úgy a bűnösöknek sem
Igazak gyülekezetében.

Mert az Úr az, aki jól tudja,
Hogy mi az igazaknak útja;
A gonoszok útja pedig elvész;
Jól gondold meg, hogy melyiken mész!

117. Zsoltár (2. változat)

117. Zsoltár (2. változat)

Dicsérjétek az Urat mind, ti pogányok,
És ti minden népek, Őt magasztaljátok!

Mert kegyelmessége mihozzánk olyan nagy,
Az Ő igazsága örökké megmarad.

Dicsérjétek az Urat, dicsérjétek Őt!
Hálatelt szívvel zengjétek a Teremtőt!

121. Zsoltár (4. változat)

Szabó Csongor: 121. Zsoltár (4. változat)

Hegyekre emelem szemeimet,
Mert onnan kapom segítségemet.

E segítséget jó Uram adja,
Ki az eget és földet alkotta.

Nem engedi lábaim inogni,
Az én őrizőm nem fog szunnyadni.

Ímé, Ő nem szunnyad s nem alszik el,
Általa van őrizve Izráel!

Az Úr őriz engemet mindentől,
Ő az árnyékom jobb kezem felől.

Nappal a nap meg nem szúrhat engem,
S éjjel a hold sem árthat énnekem.

Az Úr megőriz minden gonosztól,
Megvédi lelkemet minden rossztól.

Ki- és bemenetelem őrizé,
Ez időtől kezdve mindörökké!

2011.11.30.sze 05:54

Ó és új tömlők

Szeretettel köszöntelek benneteket! Ez az első alkalom, hogy ilyen nagyobb lélegzetű igeszolgálattal lettem megbízva, és ennek most nagyon örülök. Gondolkoztam rajta, hogy milyen témáról szóljak, és mivel azt beszéltük, hogy egy-egy kérdésből megpróbálunk készülni, amiket közösen megbeszélnénk, így adta magát a helyzet, hogy amit választottam kérdést, azt jobban átgondoljam, és erről szóljak most nektek.

Egy ideje elkezdett foglalkoztatni egy jelenet a Bibliából. Csak néhány ige, egy rövid példabeszéd, melynél első olvasásra talán nem is tűnik fel különösebb összefüggés, de mégis, mintha Jézus itt valami fontosat szeretne mondani. Ebben a részben Jézus az ó és új tömlőkről szól a farizeusoknak és írástudóknak. Nézzük meg, miről is van szó itt pontosan!
Nyissuk meg Bibliánkat, és keressük meg Lukács evangéliuma 5. fejezetét, és olvassuk el az 5. fejezetből a 37. és 38. verset!

37. „És senki sem tölti az új bort ó tömlőkbe; mert különben az új bor megszakasztja a tömlőket, és a bor kiömlik, és a tömlők is elvesznek.”
38. „Hanem az új bort új tömlőkbe kell tölteni, és mind a kettő megmarad.”

Tehát azt olvastuk, hogy nem lehet régi tömlőbe új bort tölteni, mert a régi tömlő nem képes elviselni az új bort. Az új bort új tömlőbe kell tölteni.
Mit szeretne ezzel Jézus mondani? Vizsgáljuk meg az előzményeket! Kicsivel előrébb azt olvashatjuk, hogy Jézus találkozott egy vámszedővel, akinek azt mondta, hogy: „Kövess engem”! Ez a vámszedő mindenét otthagyva követte Jézust, és egy nagy lakomát rendezett számára a házánál. Itt Jézus és a tanítványai mellett jelen volt még sok vámszedő és bűnös. A farizeusok és az írástudók látták ezt, hogy Jézus és a tanítványai együtt esznek a vámszedőkkel és a bűnösökkel, és szóvá tették ezt a tanítványoknak. Jézus erre ezt felelte: „Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre.”
Köztudott volt, hogy a vámszedők nem a becsületességük által gazdagodtak meg. A farizeusok pedig buzgók voltak a vallásos cselekedetekben. A vámszedőkre és bűnösökre a farizeusok és írástudók megvetéssel tekintettek. Tehát itt kétféle csoportot láthatunk: bűnösöket és nem bűnösöket. Hogy is van ez? Vannak olyanok, akik nem bűnösek? A farizeusok a cselekedetek, hagyományok, szertartások által remélték az üdvösséget, és úgy tartották magukról, hogy kiérdemlik a kegyelmet. Mégis ítélkezően viselkedtek.
Tulajdonképpen olyanokról van szó itt, akik bűnösök, és olyanokról, akik igaznak goldoják magukat, de nem azok. Jézus azt mondta, hogy a betegeknek van szükségük orvosra, nem az egészségeseknek. De láthattuk, hogy akik „egészségesek”, valójában csak egészségesnek hiszik magukat, és nem érzik szükségét, hogy orvoshoz forduljanak.
Ellen G. White így ír erről a Jézus életében, a Lévi-Máté c. fejezetben:
„Bár a farizeusok igen jó véleményt alkottak magukról, valójában állapotuk rosszabb volt, mint az általuk megvetett személyeké. A vámszedők kevésbé voltak vakbuzgóak, önelégültek, és így fogékonyabbnak bizonyultak az igazság iránt. Jézus így szólt az írástudókhoz Máté 9:13-ban: »Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot«. Ezzel mutatott rá, hogy noha állításuk szerint Isten igéjét tanítják, annak lelkülete teljesen ismeretlen előttük.„

Ezek után azt teszik szóvá, hogy János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, és hogy a farizeusok is ezt cselekszik. Jézus tanítványai miért nem? Itt mintha a farizeusok János tanítványaival próbálnának szimpatizálni, és őket Jézus tanítványaival szembeállítani. De aligha lehetett nagy egyetértés a farizeusok és János tanítványai között, ha Máté 3. fejezetében olyat olvashatunk, hogy János a farizeusokat megtérésre szólítja fel. (Máté 3:7-8) Kérdésükre Jézus most így felelt nekik: „Avagy művelhetitek-é azt, hogy a lakodalmasok böjtöljenek, amíg a vőlegény velük van? De eljönnek a napok, és mikor a vőlegény elvétetik ő tőlük, akkor majd böjtölnek azokban a napokban.”
Jézus bölcsen hárította el a farizeusok támadását. Valóban, ha Isten ott van jelen közöttük, velük jár-kel, micsoda kiváltság lehetett ez számukra. És itt már egyben utal a keresztáldozatra is, amikor elvétetik tőlük, hogy akkor majd böjtölni és imádkozni fognak ők is.

Tehát a farizeusok és írástudók gyakorlata különbözött Jézus gyakorlatától. A farizeusok ítélkeztek, magukat felmagasztalták és buzgólkodtak vallásos cselekedetekben, és ezekben a dolgokban szembe helyezkedtek Jézus elveivel. Jézus viszont a megszokottól eltérően valami újat szeretne tanítani.
Ezek után érkezünk el a példabeszédhez, ahonnan kiindultunk. Amit itt Jézus mond, kétféle hasonlattal mondja, de ugyan arra utal:

36. „Senki nem toldja az új posztó foltot az ó posztóhoz; mert különben az újat is megszakasztja és az ó posztóhoz nem illik az újból való folt.”

37. „És senki sem tölti az új bort ó tömlőkbe; mert különben az új bor megszakasztja a tömlőket, és a bor kiömlik, és a tömlők is elvesznek.”
38. „Hanem az új bort új tömlőkbe kell tölteni, és mind a kettő megmarad.”

Ismerve az előzményeket, gondolkodjunk róla, hogy vajon mire akar itt Jézus utalni?
Ezeket a farizeusoknak és írástudóknak mondta, akik Jézussal és a tanítványaival próbáltak szóban szembe szállni.
Mi lehet az ó posztó és az ó tömlő? És mi lehet az új folt és az új bor?
Én, amikor ezt olvastam, az a meglátásom volt, hogy az ó tömlő a jelenlegi állapotot tükrözi, az új bor pedig az, amit Jézus szeretne cselekedni. Ez a két dolog nem illik egymáshoz. A régi az újat nem képes befogadni, elhordozni. A folytatásban még ezt is olvashatjuk: „És senki, a ki ó bort iszik, mindjárt újat nem kíván, mert azt mondja: Jobb az ó.” Tehát, nem csak, hogy nem képes elhordozni az ó az újat, hanem nem is kívánja, mert a régihez van hozzászokva.
Ellen G. White így ír erről: „A papok, írástudók, vezetők leragadtak a ceremóniák, hagyományok kerékvágásában. Szívük összezsugorodott, mint a kiszáradt bőrtömlők, melyekhez Jézus hasonlította őket. Amíg megelégedtek a jogszerű vallással, addig lehetetlen volt, hogy a mennyei élő igazság letéteményesei legyenek. Saját igazságukat tökéletesen kielégítőnek hitték, és nem vágyakoztak arra, hogy új tényezőt hozzanak vallásukba. Istennek az ember iránti jóakaratát nem valami rajtuk kívülálló dologként fogadták el. Összekapcsolták azt saját, jócselekedeteik révén szerzett érdemeikkel. A szeretet által munkálkodó, lelket megtisztító hit semmilyen ponton nem egyesülhet a farizeusok vallásával, amely emberi parancsokon, szertartásokon alapszik. Hiábavaló erőfeszítés lenne egyesíteni Jézus tanításait a bevett vallással. Isten éltető igazsága, akár az erjedő bor, szétszakítja a régit, tönkreteszi a farizeusi hagyomány tömlőjét.”

Tehát, az emberi alapokon nyugvó vallásosság nem képes befogadni vagy elhordozni az Isten előtt kedves vallásosságot. Az ó tömlő a rendhagyó vallásosság. Isten új bort szeretne tölteni a tömlőkbe, de a régi nem viselheti el az újat. Jézus, amikor itt volt, az Atya volt a tanítómestere. Közvetlenül Istentől tanult, nem az emberi elgondolásokra hagyatkozott.
Ezeket meglátva, elgondolkoztam azon, hogy engem vajon mennyire érintenek szokások és hagyományok... Először azt gondoltam, hogy esetleg talán kis mértékben. De ahogy gondolkodtam, én szerintem mélyebb dologról van szó. Az a kérdés fogalmazódott meg bennem hogy vajon én is „konzervdoboz” vagyok-e? Egy konzervatív bezárt doboz vagyok-e? És ha igen, akkor hogyan lehet ezt felnyitni? Hogyan lehet a hagyományokból kilépni?

János 13. fejezetében, a 34. és 35. versben van Jézusnak egy mondata, ami mostanában nagyon foglalkoztat engem:
„Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.”
Miféle új parancsolat ez? Mi ebben az új? Hiszen már a tíz parancsolatban is az Isten és az ember iránti szeretet van középpontban. És amikor Jézust megkérdezik, hogy melyik a fő parancsolat, Jézus azt feleli, hogy: szeresd Istenedet és felebarátodat.

Ellen G. White-tól ezt olvashatjuk: „Krisztus tanítása – noha az új bor jelképezi – nem új tan, hanem a kinyilatkoztatása annak, amit kezdettől tanítottak. A farizeusok számára azonban Isten igazsága elvesztette eredeti jelentőségét és szépségét. Számukra Krisztus tanítása csaknem minden vonatkozásban új volt: nem ismerték el, nem akarták tudomásul venni.”

Tehát az új parancsolat valójában a régi, és azért kerül elő új parancsolatként, mert megfakult.
Térjünk vissza a konzervdoboz hasonlathoz! Konzervatív bezárt doboz vagyok-e?
A konzervdoboz elkonzerválja a régit, megőrzi azt. Ez önmagában nem rossz, sőt, hasznos dolog! De a konzervdoboz táplálékot rejt, ami akkor hasznos, ha felbontjuk! Ha csak elraktározza, az önmagában kevés. A megőrzött tápláléknak az a célja, hogy eledelül szolgáljon mások számára.

Gondolkodtam róla, hogy vajon hogyan kéne átadnom ezeket a gondolatokat. Arra jutottam, hogy nem arról van szó, hogy a régit el kéne vetni! Hiszen az új parancsolat megegyezik a régivel, ami viszont azóta sajnos a gyakorlatban vesztett a színéből, megfakult. Gondolkodtam azon, hogy milyen szokásokat és hagyományszerű dolgokat, vagy hibákat találok magam körül, de végül arra jutottam, hogy szerintem nem a hibákat kell keresnünk, mert az nem biztos, hogy jóra vezetne. Nem is arról van szó, hogy konkrétan beazonosítsuk magunkat a farizeusokkal, és a „ló másik oldalára essünk”. Valójában szerintem nem csak miránk vonatkoznak az igében lévő feddések, hanem a mai kort tükrözve másoknak is szólhat, akik Istent igyekeznek keresni.

Az ige így mutatja be az állapotot: „Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen: Azt tanácsolom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága” (Jel 3:17-18).

Ha felismertük, hogy ezek az igék számunkra is szólnak, ne ragadjunk le a betegségtudatnál! Ha felismertük, hogy betegségünk van, akkor igyekezzünk Istenhez, az Orvosunkhoz, mert Ő azért jött, hogy a bűnösöket megtérésre hívja. Ha tisztában vagyunk a valósággal, és látunk, akkor szükségünk van az Orvosra, és Ő máris kínálja számunkra az orvosságokat, amik a gyógyuláshoz segítenek minket. Az Orvosunk azt mondja, hogy: „végy tőlem”. Keressük ezeket az ajándékokat, hogy új tömlőkké váljunk, hogy az új bort befogadhassuk!

Figyeljük meg még picit jobban, hogy mit mondott Jézus az egymás iránti szeretettel kapcsolatban:
„Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.”
Jézus szavai szerint az egymás iránti szeretet az ismertető jele annak, ha az Ő tanítványai vagyunk. Tehát akkor vagyunk valósággal az Ő tanítványai, ha szeretetközösségben élünk.
Amikor készültem erre a szolgálatra, Ellen G. White-nál azt olvastam, hogy „a hit és a szeretet tűzben megpróbált arany”. Ez még jobban megerősítette azt a meglátásomat, hogy a tűzben megpróbált arany jelentése a gyakorlatban megpróbált elmélet, vagyis azok a cselekedetek, amik hitből vannak; és hogy e mellett még az „új parancsolat” is ide tartozik, tehát hogy szeretetközösségben éljünk! Olvashatjuk a Bibliában, hogy „közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok” (Jakab 4:8) Szerintem a gyógyulás egyik útja, hogy egymáshoz is közeledjünk!

Jézus, amikor a Földön volt, tanítványokat gyűjtött maga köré, vagyis: új tömlőt épített! Ami új, az olyan, ami legközelebb áll Istenhez: maga az Isten volt a tanítójuk. Ami régi, az már távolodott Istentől, és emberi dolgok kerültek bele. De Jézus új tömlőt szeretne építeni, ma is!

Van még egy olyan gondolatom, ami ide tartozik, hogy szoktunk beszélni a késői eső kiáradásáról. De ha szem előtt tartjuk, amikről most eddig gondolkodtunk, felteszem a kérdést, hogy egy régi tömlő, be tudná fogadni a késői esőt? Mintha várnánk, hogy majd attól jobbak leszünk. De mi van, ha kegyelemből nem kapjuk, mert nem tudnánk elhordozni? Szerintem, ha Isten el tudta már végezni bennünk a megújító munkát, majd akkor lehetünk képesek befogadni a késői esőt.

Még egy érdekes párhuzam, hogy az ige szó a magyar nyelvben: cselekvést, történést, létezést kifejező szavak. Tehát ilyen értelemben, magában az „ige” szóban is benne van, hogy az ige egy olyan üzenet, ami megcselekvésre lett szánva. Elsősorban az ige a legtisztább vezérfonalunk.

Ismerünk szomorú példát, amikor Jézus egy gazdag embernek így szólt, aki a parancsolatokat ifjúságától kezdve megtartotta: „Egy fogyatkozásod van; eredj el, add el minden vagyonodat, és add a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; és jer, kövess engem, felvévén a keresztet. Az pedig elszomorodván e beszéden, elment búsan; mert sok jószága volt.” (Márk 10:21-22)

Jézus így szól hozzánk a laodiceai üzenetben: „A kiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg.” (Jel. 3:19) Ha Isten megfedd minket, az azt jelenti, hogy törődik velünk, szeret minket, és van lehetőségünk jobbá válni.

Jézus ezt mondta Máténak, aki vámszedő volt: „Kövess engem!” „És az felkelvén, követte őt.” (Máté 9:9)

Jézus ezt mondta Péternek és Andrást, akik halászok voltak: „Kövessetek engem, és azt művelem, hogy embereket halásszatok.” „Azok pedig azonnal otthagyván a hálókat, követték őt.”(Máté 4:19-20)

Jézus ezt mondta a tanítványainak: „Ha valaki jönni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem. Mert a ki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; a ki pedig elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt.” (Máté 16:24-25)
Ezt is mondta: „Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.” (Máté 11:29-30)

Befejezésül egy igét szeretnék felolvasni Máté 13:44-ből:
„Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet megtalálván az ember, elrejté azt; és a felett való örömében elmegy és eladván mindenét amije van, megveszi azt a szántóföldet.”
Jézus, ahogy régen a vámszedőt vagy az egyszerű embert hívta, ma is ugyan így hív minket: „Kövess engem!” Ha ebben a hívásban felismerjük a szántóföldben elrejtett kincset, és ennek a kincsnek a hatalmas értékét, akkor, ahogyan Jézus tanítványai ott hagyták addigi életüket, és követték Mesterüket, mi is feledkezzünk meg régi énünkről, és kövessük Őt! Tanuljunk közvetlenül Istentől, váljunk új tömlőkké, hogy befogadhassuk az új bort, amit Isten ki szeretne tölteni!
Ámen!

2011.10.08.

Kezdő ének: 156. 1,2,3
Befejező ének: 30. 1,5,6,7

Étel és ital egy élő imádságon keresztül

Ján. 4:1-45 Samáriai asszony története

A Bibliában a samáriai asszony története egy jól ismert történet, amit általában olyan szempontból szoktak vizsgálni, hogy Jézus hogyan beszélget egy bűnös emberrel. De vizsgáljuk most meg egy más fajta megközelítésben! Figyeljük meg Jézus és az asszony beszélgetését, és gondolkozzunk azon, hogy valójában ez a beszélgetés olyan, mint egy Isten és ember között lezajló imádság?

Nézzük meg a történetet!

Jézusnak Samárián keresztül kellett átmennie.
6. Ott volt pedig a Jákób forrása. Jézus azért, az utazástól elfáradva, leült a forráshoz.
7. Jött egy samáriabeli asszony vizet meríteni; mondta néki Jézus: Adj innom!
8. Az ő tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek.
---[1. Adj innom! -> megszólítja (kezdeményez)]---
Mi is történik itt valójában?
Az első lányeges történés, hogy a kútnál Jézus megszólítja az asszonyt - Adj innom! -, vagyis: Jézus kezdeményez. Az imádság esetében is hasonlóan történik: az ember késztetést érez, amivel Isten szeretné megszólítani őt.

9. Mondta azért néki a samáriai asszony: Hogy kérhetsz inni zsidó létedre én tőlem, a ki samáriai asszony vagyok?! Mert a zsidók nem barátkoznak a samáriaiakkal.
10. Felelt Jézus és monda néki: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, a ki ezt mondja néked: Adj innom!; te kérted volna őt, és adott volna néked élő vizet.
11. Mondta néki az asszony: Uram, nincs mivel merítened, és a kút mély: hol vennéd tehát az élő vizet?
12. Avagy nagyobb vagy-é te a mi atyánknál, Jákóbnál, a ki nékünk adta ezt a kutat, és ebből ivott ő is, a fiai is és jószága is?
---[2. Miért áll szóba velem? / Ha ismernéd, te kérted volna - adott volna élő vizet. / Honnan vennéd az élő vizet? -> kételkedés]---
Az asszony csodálkozik, hogy Jézus megszólítja. Első reakciója, hogy elkezd kételkedni: Hogyan szólhat hozzá? "A kút túl mély." "Hol vennéd az élő vizet?" "Avagy nagyobb vagy-é...?" Lehetséges, hogy nem volt teljesen valós Isten-ismerete. Emberi szemszögből gondolkodott.
Nem így vagyunk mi is? Mennyire szoktuk komolyan venni, amikor Isten szólongatni próbál?

13. Felelt Jézus és mondta néki: Mindaz, a ki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik:
14. Valaki pedig abból a vízből iszik, a melyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjazik; hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne.
---[3. Amit én adok -> nem szomjazik -> örök életre buzgó víznek kútfeje lesz benne -> felkínálás (adni szeretne valamit)]---
Jézus felkínál valami különlegeset, ami az ember valódi szükséglete. Adni szeretne valamit, ami nagyon szokatlan, földi mértékkel nem mérhető, emberi ésszel nem érthető.
Az asszony szóba állt Jézussal, és érzi, hogy valami különleges dolgot kínált fel neki. Amikor mi szóbaállunk Istennel, mi is érezhetjük, hogy ez valami különleges. Ő általa olyan békességet érezhetünk, amit semmi más nem adhat, és ebben a légkörben háttérbe kerül a világ zaklatott lelkülete.

15. Mondta néki az asszony: Uram, add nékem azt a vizet, hogy meg ne szomjazzam, és ne jöjjek ide meríteni!
---[4. Add nékem -> vágyakozás - NEM AZT MONDJA, HOGY ITT VAN]---
Az asszony elkezd vágyakozni, mondja: Add nékem! Amikor az ember a felkínálásra igent mond, elfogadja az ajándékot Istentől. De legtöbb esetben nem az történik, amit várunk. Nem azt mondja Jézus, hogy: itt az élő víz.

16. Mondta néki Jézus: Menj el, hívd a férjedet, és jöjj ide!
17. Felelt az asszony és mondta: Nincs férjem. Mondta néki Jézus: Jól mondtad, hogy: Nincs férjem;
18. Mert öt férjed volt, és a mostani nem férjed: ezt igazán mondtad.
19. Mondta néki az asszony: Uram, látom, hogy te próféta vagy.
---[5. Férjed? - Nincs - Jól mondod - Próféta vagy -> szembesítés (bűnnel)]---
Jézus elkezdi szembesíteni az asszonyt a bűnével. És milyen szeretettel teszi, nem rá olvassa! Isten szeretne minket megszabadítani a bűneinkből. Ennek hatására, amikor felismerjük a hibáinkat, amikkel azelőtt nem szembesültünk, nagy megkönnyebülést érezhetünk. Tisztán láthatunk. Persze a szembesülés elsőre lehet, hogy nehéz, de a gyógyulás csak akkor kezdődhet, ha már tudjuk, hogy mi a baj.

...
25. Monda néki az asszony: Tudom, hogy Messiás jő (aki Krisztusnak mondatik); mikor az eljő, megjelent nékünk mindent.
26. Monda néki Jézus: Én vagyok az, a ki veled beszélek.
---[6. Tudom, Messiás jő - Én vagyok az, aki veled beszélek -> felismerés, találkozás Istennel - KÖZVETLEN KAPCSOLAT - ilyen a "valódi ima"]---
Az asszon a Megváltón kezd gondolkodni. Amikor felismerésre ébredünk, Isten Önmagára tereli a figyelmünket. És a valódi imádság folyamán ilyenkor azt éljük át, amit az asszony is átélt: "Én vagyok az, aki veled beszélek". Találkozunk Istennel! Ráébredünk, hogy Istennel beszélünk.
Régen a samáriai asszony esetében a Jézussal való beszélgetés így történt. Ma is, amikor nem látjuk Jézust, és imádkozunk, szinte pont ugyan ez történik, ha öszinte nyíltsággal fordulunk Hozzá.
Voltaképpen ebben a történetben egy színről-színre lejátszódó Isten és ember közötti imádságot szemlélhettünk meg.
Az ima által Isten különleges dolgot kínál fel nekünk, szembesít a bűnünkkel, vagyis megtalálhatjuk a helyes utat, és találkozhatunk Vele.
Ilyen a valódi ima, vagyis az ital, az élő víz.



Most gondolkodjunk el azon, hogy Jézus mit cselekedett a beszélgetésen keresztül az asszonnyal! Figyeljük tovább a történetet!

27. Eközben megjöttek az ő tanítványai; és csodálkoztak, hogy asszonnyal beszélt; mindazáltal egyik sem mondta: Mit keresel? vagy: Mit beszélsz vele?
28. Ott hagyta azért az asszony a vedrét, és elment a városba, és mondta az embereknek:
29. Jertek, lássatok egy embert, aki megmondott nékem mindent, amit cselekedtem. Nem ez-é a Krisztus?
30. Kimentek azért a városból, és hozzá mentek.
31. Aközben pedig kérték őt a tanítványok, mondván: Mester, egyél!
32. Ő pedig mondta nékik: Van nékem eledelem, amit egyem, amit ti nem tudtok.
33. Mondták azért a tanítványok egymásnak: Hozott-é néki valaki enni?
34. Mondta nékik Jézus: Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki elküldött engem, és az ő dolgát elvégezzem.
...
39. Abból a városból pedig sokan hittek benne a Samaritánusok közül annak az asszonynak beszédéért, aki bizonyságot tett, hogy: Mindent megmondott nékem, amit cselekedtem.
...
---[7. Mester, egyél - van eledelem, AMIT TI NEM TUDTOK: Az Ő dolgát elvégezzem -> Az Atya akaratának cselekvése - ilyen a "valódi ige"]---
Jézus azt mondja, hogy "van nékem eledelem". "Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki elküldött engem, és az ő dolgát elvégezzem."
Ezek szerint az étel az Atya akaratának a cselekvése.
Honnan ismerhetjük meg az Atya akaratát? "Aki engem látott, látta az Atyát" - mondja Jézus (Ján 14:9)
Miből ismerhetjük meg Jéust? A Bibliában Róla olvashatunk.
A Biblia-tanulmányozás az étel? Nem, hanem annak CSELEKVÉSE! Ez a valódi eledel.
Az asszony az imádság hatására, saját állapotát felvállalva, elkezdte cselekedni az igét.



A lelkünk életben maradásához éppen olyan szükségünk van a lelki eledelre és italra, mint a testünknek a kenyérre és a vízre.

Foglaljuk össze, amit eddig átgondoltunk!

Milyen a valódi ima?
Ami által Istentől valami többletet kapunk; szembesít a bűneinkkel, megmutatja a helyes utat; és ahol RÁTALÁLUNK ISTENRE, találkozunk Vele.
"én vagyok az, aki veled beszélek" - EZ OLTJA IGAZÁN A SZOMJUNKAT!

Milyen a valódi ige?
Nem az igaságok megismerése, hanem a megismert igazságok CSELEKVÉSE.
"az Ő dolgát elvégezzem" - ETTŐL LAKUNK JÓL!

2011.06.23.

121. Zsoltár (2. és 3. változat)

Szabó Csongor: 121. Zsoltár (2. változat - azonos szótagszámokkal)

Hegyekre emelem szemeimet,
Mert onnan kapom segítségemet.

E segítséget jó Uram adja,
Ki az eget és földet alkotta.

Nem engedi lábaid inogni,
A te őriződ nem fog szunnyadni.

Ímé, Ő nem szunnyad s nem alszik el,
Általa van őrizve Izráel!

Az Úr őriz tégedet mindentől,
Ő az árnyékod jobb kezed felől.

Nappal a nap meg nem szúrhat téged,
S éjjel a hold sem árthat tenéked.

Az Úr megőriz minden gonosztól,
Megvédi lelkedet minden rossztól.

Ki- és bemenetedet őrizé,
Mostantól veled van mindörökké!

--

Szabó Csongor: 121. Zsoltár (3. változat - azonos szótagszámokkal, E/1. személyben)

Hegyekre emelem szemeimet,
Mert onnan kapom segítségemet.

E segítséget jó Uram adja,
Ki az eget és földet alkotta.

Nem engedi lábaim inogni,
Az én őrizőm nem fog szunnyadni.

Ímé, Ő nem szunnyad s nem alszik el,
Általa van őrizve Izráel!

Az Úr őriz engemet mindentől,
Ő az árnyékom jobb kezem felől.

Nappal a nap meg nem szúrhat engem,
S éjjel a hold sem árthat énnekem.

Az Úr megőriz minden gonosztól,
Megvédi lelkemet minden rossztól.

Ki- és bemenetelem őrizé,
Mostantól velem van mindörökké!

--

2011.11.29.k 20:42

Cselekedet és tanítás

"Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül
és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb
lészen; valaki pedig cselekszi és úgy tanít, az a mennyeknek
országában nagy lészen.
Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és
farizeusok igazságánál, semmiképen sem mehettek be a mennyeknek
országába." (Mate 5:19-20).

Ez az ige nekem azt mondja, hogy amit magam nem cselekszek, azt ne tanítsam, mert akkor ez nem lesz több, mint amit a farizeusok csináltak. Csak azt tanítsam, amit én magam is megtartok, illetve igyekszek, hogy megtartsam!

Kételkedés vagy bizalom?

Gondolkoztam a talentumok példázatán, és szerintem az 1 talentummal rendelkező szolga esete nagyban vonatkozik laodiceára. Az 1 talentummal rendelkezőnek azt mondta a szolga Ura, hogy el kellett volna helyeznie a pénzváltóknál. Tehát, ha tapasztalat hiányos vagyok, és nem megy a munkálkodás úgy, ahogy kéne, akkor segítsem azokat, akiknek megy.
Épp a napokban adódott egy ilyen lehetőség, és pont eszembe jutott ez a felismerés. Szóba is álltam a gondolattal, de egyből jött egy csomó más gondolat:
- elsőre nem úgy ment, mint ahogy elképzeltem, lehet, hogy Isten nem szeretné, hogy így cselekedjek;
- hogyan is tudnám támogatni a dolgot, hiszen nincs is olyanom, amivel ezt tenni tudnám;
- nem biztos, hogy ez az én feladatom;
- nekem is szükségem van arra, amit esetleg adni tudnék.
Így elnapoltam magamban a kérdést. Aztán rájöttem arra, hogy nem vehetem le a tekintetem Jézusról, és megint jött a gondolat, hogy ez egy lehetőség arra, hogy megerősítse az előbbi felismerésem. Ezért félretettem a kételkedő gondolatokat, és elővettem a B tervet, és arra gondoltam, hogy ha felismertem valamit az Igéből, akkor azt tennem kell. Ez után teljesen simán ment minden.
Most reggel pedig ezt olvastam, mintha pont arról szólna, ami az előbbiekben történt: "Sokan megkérdőjelezik a Biblia hitelességét a saját hitetlenségük védelmében, amikor a nyilvánvaló tények vagy az »így szól az Úr« megfeddik őket. Kételyeik erősítésével egyfajta mentséget keresnek. Félelmetes, hogy a hitetlenség, amely kezdetben kicsiny és gyenge, folyvást nő, és a töprengés sötét éjszakái alatt gránit keménységűvé válik, míg végül olyan erődítmény épül belőle, amely fogva tartja gazdáját. ... Ilyen esetben az ember nem hallgat az értelmére, vakká válik a tényekkel szemben, és megkeményedik a bizonyítékok hatására." (Thomas A. Davis: Te is járhatsz a vízen, 32-33. oldal)
Tehát, ha kételkedek, olyan bizonyítékokat gyűjtök, hogy valóban nem megy, és végül ez lelki vakságot eredményez. Nem ez a vakság van Jelenések 3. fejezet 17. versében is?

„Szemeimmel tanácsollak téged”

Arra jöttem rá, hogy van olyan, hogy valamiről azt gondolom, hogy jó nekem. De közben ott van valami, ami azt mondja, hogy nem az lenne a helyes. De nem értem, miért lenne máshogy, mint ahogy gondolom. Aztán utólag arra jövök rá, hogy mégse úgy volt, ahogy gondoltam, és mégse volt annyira jó nekem, mint amire számítottam, és ráadásul valamit el is veszítettem ezáltal. Arra jövök rá, hogy: becsaptak! És arra jövök rá, hogy Isten törvényei valóban az én javamat szolgálják!
Az Édenben ott volt a jó és gonosz tudásának fája. Ezek szerint Ádám és Éva nem tudták, mi a jó és mi a gonosz? Én azt érzem, hogy én magam sokszor nem tudom, mi a jó és mi a gonosz. Tapasztalatlan vagyok és szűk látókörű ahhoz, hogy fel tudjam mérni. Azt gondolom, hogy sok esetben egyszerűen képtelenség emberileg felmérni a következményeket.
A döntéseimben nagy szerepet játszik az is, hogy hallgatok arra, aki súg nekem. Ebben az a problémás, hogy az egyik fél erőszakos – de persze úgy, hogy hazugságaival leplezi magát és jónak tünteti fel. Na, ez aztán a káosz! De ezért jött el Jézus! Ő magára vette a bűneimet, és meghalt értem. Mindent odaadott azért, hogy megmentsen. Ha ennyire drága áldozatot hozott értem, akkor bizonyára szeret engem, és számíthatok Rá! És ha már meghozta az áldozatot, bizonyára volt értelme, és nem hiábavaló volt.
Sátán nem hozott értem semmi áldozatot! És akkor neki higgyek? Az a baj, hogy bizonyos esetekben én magam is inkább arrafelé hajlok, amit a gonosz súg, és időnként jobban hiszek neki. De ahogy tapasztalom a tetteim következményét, arra jövök rá, hogy folyton becsap engem. Én nem akarok direktbe rosszat. Aki direkt rosszat akar, az lehet, hogy jó vezetőre talál a gonosz társaságában, de én nem jutok általa előrébb.
Rájöttem, hogy sok esetben emberileg nem tudom, hogy mi a helyes. Ezért szükségem van vezetőre. Én magam olyan vagyok, mint egy háborgó tenger. És ebben nem vagyok boldog. Meglátom Jézust, és látom, hogy Ő nem hánykolódik a háborgó tengeren, hanem jár azon. Kérem Őt, hogy ha akarja, parancsolja, hogy Hozzá mehessek a vizeken. Ő azt mondja: jöjj! Gyakran volt már így, de amikor a vízen járok, általában elbízom magam, hogy: „megy ez nekem”, és másfelé kezdek el figyelni; vagy mivel kimerészkedtem a hullámokra, a viharos tengerre, tehát a saját magam természetére, gyakran megrémiszt a körülmény, és már nem látom Jézust. Ilyenkor vezető nélkül maradok. Illetve van vezető, de nem Jézus, hanem az a másik, az a hitető. Mivel emberileg szűk látókörű vagyok, ezért ha a vezetés tekintetében magamra hallgatok, az pontosan olyan, mint az a köztudott „vak vezet világtalant” szófordulat. Na, hát akkor ilyenkor mi van? Hát, természetesen süllyedek, mint a Titanic.
Én magam túl kevés vagyok ahhoz, hogy átlássam a következményeket. Én egy 3 dimenzióban gondolkodni tudó lény vagyok, a jelenben élek, és az idő vonatkozásában csak kis bepillantásnyi képességem van. De igazából 3-nál több dimenzióban létezek, mert ott van az idő is. És a jó döntések meghozásához ehhez is érteni kéne. De ehhez nem értek. Ezért szükségem van vezetőre, aki ért ehhez is. Két vezető közül választhatok: Isten vagy Sátán. El kell döntenem, hogy milyen irányba szeretnék haladni, és e szerint kell vezetőt választanom!
Az ember egy idő után megtapasztalja, hogy Sátán merre vezet, hogy ő egyszerűen csak egy hitető, folyton becsap, és hazudik. Az a baj, hogy ezt nagyon magas szinten csinálja. Úgy csap be, hogy észre se veszem, és azt hiszem, hogy Isten „játszik” velem. Magamra nem hagyatkozhatok, mert nincs hozzá képességem, hogy vezetni tudjam magam, mert ember vagyok, és az embernek ez nincs a birtokában.
Egy csónakban vagyok egy háborgó, viharos tengeren. Ha ott maradok, egy idő után elveszek a viharban. Emberi ésszel a hullámokra nem lépek ki. Ha „hideg” vagyok, és a csónakban maradok, idővel még talán Jézus megmenthet, ha engedem. Ha „forró” vagyok, és elindulok Hozzá a vízen, akkor amíg Őt figyelem, közeledek Hozzá. De ha „langyos” vagyok, akkor nem nézem Őt kitartóan, nem figyelek Rá mindig, ezért el is kezdek süllyedni, és már-már majdnem megfulladok.
Én azt gondolom, hogy a „langyos állapot” pont megfelel a „Titanic állapotnak”. De hát ez az állapot egy süllyedő hajó! Talán ezért írja azt a Biblia, hogy bárcsak hideg volnál, vagy forró! A forró a legjobb, ha hideg vagyok, akkor később még talán segíthet rajtam, de ha langyos vagyok, akkor a viharos tengerben találom magam, aki az életéért küzd, és fuldoklik.
Arra jöttem rá, hogy ezen a helyzeten nem segít semmi emberi. Vezetőre van szükségem. Ha a hitetőt választom, már sejthetem, hogy nem jó felé fog vezetni. (Ha valaki igazán önző akar lenni, válassza inkább Istent – jobban jár!) És ha váltogatom a vezetőmet, szintén nem jutok sehova sem. Egy dolog segíthet csak: ha folyamatosan Jézusra tekintek! Ha már követni akarom Jézust, akkor egy módja marad csak: folyamatosan Őt nézni, hiszen Ő a vezetőm!
Persze ezzel nem mondok semmi újat, hiszen ezt eddig is tudtuk. Kérdezem: valóban tudtuk? Inkább úgy teszem fel a kérdést: tudomásunk volt erről, vagy ismertük ezt? A kettő nem ugyan az! Más dolog tudni valamit, és más ismerni azt. Nem elég, ha tudod! Ismerd fel, hogy folyamatosan Jézusra kell tekintened!
Arra jöttem rá, hogy látnom kell Jézust folyamatosan. Addig nem nyugodhatok, amíg nem látom Őt! Csak akkor vagyok biztonságban, ha lelki szemeimmel Őt látom. Nincs más út, más lehetőség, más recept. Nincs program, amit ha cselekszek, akkor jóvá leszek. Egy dolog van csak, ami megoldáshoz vetethet: lelki szemeimmel folyamatosan Jézust kell látnom! Addig nem nyugodhatok, amíg nem látom Őt!
Erre vezetett rá Isten, ezt mondom neked, de mondom magamnak is! Máshogy nem tudsz a vízen, vagyis a saját természeteden járni. Egyszerűen azért, mert nincs hozzá képességed. Csak Isten vezetésével járhatsz a vízen. És csak akkor, ha folyamatosan Őt nézzed. Azért, mert szemeivel tanácsol téged!
„Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, a melyen járj; szemeimmel tanácsollak téged.” (Zsoltárok 32:8)

Hagymás kukoricapástétom

- 1 konzerv főtt kukorica (kb 300 g)
- 1 nagy burgonya (vagy 2 kicsi)
- 1 közepes fej vöröshagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- néhány szár újhagyma zöld része (vagy póréhagyma, vagy petrezselyem, vagy egyéb zöld)
- 1 evőkanál olívaolaj
- só ízlés szerint


A burgonyát és a vöröshagymát apróra vágjuk és sós vízben megfőzzük, aztán leszűrjük. A hagyma zöldet és a fokhagymát apróra vágjuk. A főtt kukoricát, burgonyát, vöröshagymát, hagyma zöldet, fokhagymát, olíva olajat összekeverjük és leturmixoljuk. Közben a főzővízből annyit öntünk vissza rá, hogy pástétom állaga legyen. Ez után hagyjuk kihűlni.
(A főzővíz is értékes, érdemes azt is külön elfogyasztani, vagy felhasználni valamihez.)

Repülőgép

"A repülőgép a legbiztonságosabb utasszállító jármű. Még egy sem maradt fent."

A szegény ember kincse

Szabó Csongor: A szegény ember kincse

E világ igazságtalan,
A szegény szíve nyugtakan;
Kinek még egy vasa sincsen,
Ábrándozik sok-sok kincsen:

Hogy ha sok millióm lenne,
Egy szép nagy házam lehetne;
De bizalmam másba vetem,
Sok millióm nincsen nekem.

Ha csak pár millióm volna,
Autóm velem villogna;
De bizalmam másba vetem,
Pár millióm nincsen nekem.

Ha egy jó állás adatna,
Nélkülözés távol volna;
De bizalmam másba vetem,
Jó állásom nincsen nekem.

Csak bármit hadd dolgozhatnék,
És fedél fölött lehetnék;
De bizalmam másba vetem,
Hogy ha munkám sincsen nekem.

De van megváltó Istenem,
S Általa örök életem;
Ha sok földi kincsem lenne,
Ábrándozásom ez lenne:

Hogy ha Isten velem lenne,
Örök életem lehetne;
De bizalmam pénzbe vetem,
Megváltóm nincsen én nekem.

E világ igazságtalan,
Mert az igaz kincs rejtve van;
Tudd, hogy a földi értékek,
A mennyben semmit nem érnek.

Van Megváltóm, van életem!
E kincs felbecsülhetetlen!

2011.11.09.sze. 21:21

(A vers írásakor nem 100%-ban a saját nézőpontomat vettem figyelembe.)

"Térjetek meg..."

"Térjetek meg, mert elközelgetett a mennyeknek országa." (Máté 4:17)
Azon gondolkoztam, hogy ezt az üzenetet hirdette Keresztelő János is, Jézus is, és az Ő tanítványai is. Ha ez akkor aktuális üzenet volt, akkor mennyivel inkább manapság!
Mivel Jézus által a megváltás elvégeztetett, ha hiszel a kegyelemben, valóban a mennyek országának örököse lehetsz. Ez egy mindenkor aktuális üzenet, mivel földi életünk rövidke ideig tart csak. Tehát valósággal közel van!
A megváltás nem kérdés. Isten ingyen kínálja. A kérdés csak az, hogy elfogadod-e. Viszont oda nem vihetsz magaddal semmi földit, semmi rossz tulajdonságot. Ezek a földi dolgok mind mulandóak, ezért nem kár értük. De Isten olyan jó dolgokat készített az Őt szeretőknek, "amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt" (1 Kor. 2:9). Örök élet részese lehetsz! Isten közelében élhetsz, egy bűn nélküli világban!
Ha egyszer megtapasztalod Isten közelségét és szeretetét, és a békességet, amit Ő ad, nem fogsz tudni többé létezni Nélküle! Kívánom, hogy ennek a tapasztalatnak a részese legyél! Ha van valami rossz tulajdonságod, fordulj Istenhez, és bánd meg Ő előtte, és kincsed lesz a mennyben. Isten országa közel van, mert Jézus odaadott mindent Te érted. Ha csak Te lettél volna, akkor is meghozta volna ezt az áldozatot. Isten szeret Téged. A mennyek országa közel van.
Térj meg Istenhez, csak hinned kell Ő benne!

Videók

Te Magadra vetted
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=XGLWUTffI84

Két veréb
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=lGT-6fGP-0U

A szőnyeg
http://www.youtube.com/watch?v=5_rGyjefcbU&feature=related

A fekete lyuk
http://www.youtube.com/watch?v=P5_Msrdg3Hk&feature=relmfu

Vágy

Olyan a férfiban lévő vágy, mint egy torta, ami egy ünnepségre van félrerakva. A kedvenc süteménye, ki van téve az asztalra, de nem ehet belőle. Nap, mint nap eszébe jut, vágyakozik érte. Önmagában nem is lenne baj, ha enne belőle, egyedül csak az a gond, hogy az ünnepségre van félretéve, ezért nem szabad belőle ennie. De ahogy jár-kel a világban, elhalad rendszeresen cukrász üzletek mellett is, és megpillantja ott is kedvenc süteményét. Akaratlanul is azon kezd el gondolkodni. És így telnek az évek, küzd önmagával, és nem érti, miért kell ennyit várni az ünnepségre. Egy idő után már nagyon azt érzi, hogy ideje lenne már...

Isten szorzótáblája

C. H. Spurgeon: Isten ígéreteinek tárháza – Október 21. (305. oldal)

Isten szorzótáblája

„A kevés is ezerre nő, a kicsiny is hatalmas néppé. Én, az Úr, rövid idő múlva megvalósítom ezt” (Ézs 60,22).

Az Úrért való szolgálat olykor egészen kicsiben kezdődik, de azért az nem kevés értékű. A gyöngeség növeli hitünket, Isten közelébe kényszerít minket, és megtanít dicsőíteni az Ő nevét. Vegyétek nagyon komolyan a növekedésről szóló ígéretet. A mustármag a legkisebb a magvak között, mégis nagy fává nő, amelyen menedéket találnak az égi madarak. Lehet, hogy egyvalamivel kezdjük a szolgálatot, és az is csak egészen kicsiny dolog, de mégis ezerszeresére fog nőni. Nagy az Úr szorzótáblája. Milyen gyakran mondta már magányosan küzdő szolgáinak: „Megsokasítalak”. Bízzatok az Úrban, ti, akik egyedül vagytok, vagy csak ketten alkotjátok a hívők közösségét, mert ha az Ő nevében gyűltök egybe, ott van köztetek.

„A kevés”. Aki csak a létszámot és az erőt nézi, megveti a keveset. Mégis, ez a kevés képezi egy hatalmas nép magvát. Este is csak egy csillag gyullad ki először, de hamarosan számtalan csillagtól tündöklik a mennybolt.

Ne gondoljuk, hogy valami nagyon távoli időre esik ennek az ígéretnek a beteljesedése, hiszen így szól: „Én, az Úr, rövid idő múlva megvalósítom azt”. Ne sürgessük elhamarkodottan a beteljesülést, ahogyan némely gyülekezet izgatott tagjai teszik. Meglesz az a maga idejében, de akkor aztán késedelem nélkül.

Gyertyaláng :)

(: Ezek az idézetek nagyon jók! :)

"Egyik gyertya hatással tud lenni a másikra, de csak akkor, ha az egyik ég! Ha két gyertya belét összeérintjük, nem történik semmi, de ha az egyik ég, akkor minden más! Ha egy halódó gyülekezetben legalább egyetlen eleven láng ég, több gyertyát is meggyújthat."

"Kapcsolatba kerülni, szolgálni a másikat, bizonyságot tenni neki, törődni vele, meghallgatni bánatát, panaszait, problémáit, elmondani neki azt, amit Isten nekünk megmutatott, - ez jelenti a láng átadását. Ahol pedig több gyertya ég, ott egyre kevesebb lesz a homály. Az isteni életnek - a szolgáló életnek - arra van szüksége, hogy képességeinket, talentumainkat Isten szolgálatába állítsuk, amelynek eredménye lelkek megmentése."

(36. oldal)

--

Még ezeket is érdemes megemlíteni:

"Lelkesítőt az a tudat, hogy ha csak egyetlen égő gyertyánk is van, annak a lángja egyik gyertyáról a másikra terjedhet. Akár finomabbakra, akár durvábbakra, de amíg az az egy ég, addig lángját átadhatja a közelében lévő gyertyáknak, ha hozzáérintik."
(37. oldal)

"...életem olyan feláldozására vágyom, amely egyik lelket a másik után gyújt lángra, magam pedig, amíg ilyen áldott munkával foglalkozom, amennyire csak lehetséges, maradjak láthatatlan!"
(39. oldal)

(Charles H: Spurgeon: Mit Beszélnek a gyertyák?)

A cselekedet gyümölcse

Rájöttem, hogy a kísértés idején, amikor nem is látok tisztán, mire ügyeljek: a cselekedet gyümölcsét tartsam szem előtt! Ha cselekszek egy cselekedetet, akkor annak milyen gyümölcsei lesznek? A gyümölcs számít igazán! A gonosz gyümölcse: sokat ígér, keveset ad (valóban ad, de nem annyit, mint amire az ember számított), és mindent elvesz (amit adott, jelentéktelenné válik és még azon felül is kár származik belőle). Na, hát ennek csak romlott gyümölcse van. Van valami gyümölcs, ami szépnek látszik de utólag kiderül, hogy romlott, és értéktelen.
Viszont amit Isten ajánl, annak a gyümölcsnek az érlelésére időre, türelemre van szükség, viszont igen érett és egészséges termés lesz.

Mit beszélnek a gyertyák? #2

Olvastam tovább a könyvet, és a következőkre lettem figyelmes:

31-32. oldal:

"a harctérre csak azok vágyakoznak, akik a veszedelmeket nem ismerik..."
"...micsoda borzalmas pusztítást vinne véghez a háború ezen a békés és pompás vidéken. Ha itt egyszer háború törne ki, rettenetes, szomorú kötelességem lenne ezeket a békés otthonokat megsemmisíteni! Akár győzelem, akár vereség a vége, a háború mindenképpen szerencsétlenség!"

Gyertya és a lepke... "Rövid és kárhozatos gyönyörűség."
"A bűn ígéri, hogy kinyitja a szemet, és közben - beleégeti magát a lélekbe."

34. oldal:

"festett gyertyáink bőven vannak, de valódi világosságunk nincs elég!"

"Azok a gyertyák, melyeket nem a tulajdon lángja emészt meg, nem adnak világosságot."
(Itt az jutott eszembe, hogy a láng megemészti a gyertyát... És ez jó, mert Isten világossága megemészti az ember világiasságát.)

35. oldal:

Gyertyás láda: egy bezárt doboz tele meggyújtatlan gyertyákkal. Így egy szikrányi világosságot sem képes adni.

Azt jutott eszembe még, hogy az ige olvasásához is szükség van a gyertya fényére! Fény nélkül nem látható az írás!

36-37. oldal:

"Az Úr arra rendelte az Ő népét, hogy a "világ világossága" legyen (Mt 5,14), és amilyen a gyülekezet, olyanok a tagjai is. Hogy valóban hasznosak lehessünk, ahhoz kegyelemre van szükségünk."

"A gyertyák - akár ládaszám - hasznavehetetlenek, ha a tűz meg nem gyújtja a kócot, és természetesen a magányos gyertyára is ugyanez vonatkozik. Egyik gyertya hatással tud lenni a másikra, de csak akkor, ha az egyik ég! Ha két gyertya belét összeérintjük, nem történik semmi, de ha az egyik ég, akkor minden más! Ha egy halódó gyülekezetben legalább egyetlen eleven láng ég, több gyertyát is meggyújthat. De... nincs az az ember, aki a másikkal képes volna közölni azt, amivel őmaga nem rendelkezik. Sohasem gondolja valaki, hogy embertársát "megmentheti" ha a saját megmentésében még nem biztos, ha nincsen hitbeli tapasztalata!"

"Aki prédikátor vagy tanító akar lenni, még mielőtt megtért, és az isteni életet elfogadta, balgaságot követ el. Annyit tesz, mint az az ember, aki nem égő gyertyával akar egy másikat meggyújtani! Vagy egy egész termet díszes tartóba tett, - de meg nem gyújtott - gyertyával akar megvilágítani. Viszont ha eleven láng ég benne, egyik láng égésbe hozza a másikat, akár mindet, amelyikkel csak kapcsolatba kerül."

"Kapcsolatba kerülni, szolgálni a másikat, bizonyságot tenni neki, törődni vele, meghallgatni bánatát, panaszait, problémáit, elmondani neki azt, amit Isten nekünk megmutatott, - ez jelenti a láng átadását. Ahol pedig több gyertya ég, ott egyre kevesebb lesz a homály. Az isteni életnek - a szolgáló életnek - arra van szüksége, hogy képességeinket, talentumainkat Isten szolgálatába állítsuk, amelynek eredménye lelkek megmentése."

"Akármilyen szépek a gyertyák - akármilyen jó képességűek és műveltek az emberek, felülről való világosság nélkül mind egyformán hasznavehetetlenek. Egy megtért iparostanonc a műhelyben több eredményt érhet el az élet előmozdításában, mint az újjá nem született tudósok vagy más "elit" emberek egész serege. Mint ahogyan egyetlen szál meggyújtott faggyúgyertya szerény világosságánál mégis többet látunk, mint egész láda meg nem gyújtott gyertya mellett. Csekély, emberek által talán le is nézett képesség, ha az isteni élet lángja hevíti, több eredményt ér el, mint akár tíz talentum, Isten erejének híján."

"Lelkesítőt az a tudat, hogy ha csak egyetlen égő gyertyánk is van, annak a lángja egyik gyertyáról a másikra terjedhet. Akár finomabbakra, akár durvábbakra, de amíg az az egy ég, addig lángját átadhatja a közelében lévő gyertyáknak, ha hozzáérintik."

"Elgondolkozhatunk azon is, hogy mi a tűz? Az égési folyamatnak fény- és hőjelenségben való megnyilvánulása. Szinte el sem tudjuk képzelni, mire képes. Mint ahogyan a fény terjedési sebességéit is csak tudósok számították ki, a szemlélő annyit vesz észre, hogy igen messze és azonnal látható! De azt is tudjuk, hogy ha a láng útjában éghető anyagra talál, azt meggyújtja."

38. oldal:

"Mi dolgozunk, tesszük, amit tudunk, de az eredmény Isten titka. Egyet azonban jegyezzünk meg Urunk szavaiból, hogy a Tőle kapott világosságot tartóba tegyük, és ne takarjuk le semmiféle vékával!"

39. oldal:

"Az emberiség minden nemzedékének szüksége van világosságra, és azt leginkább a kortársaktól kapják."

"A mi dolgunk az, hogy a világosságot engedjük fényleni, az pedig, hogy a saját gyertyáink fénye milyen eredményt ért el, mekkora területet világított be, és mennyi embernek mutatott utat... - azt bízzuk Urunk megítélésére!"

"...életem olyan feláldozására vágyom, amely egyik lelket a másik után gyújt lángra, magam pedig, amíg ilyen áldott munkával foglalkozom, amennyire csak lehetséges, maradjak láthatatlan!"

40. oldal:

"Senki ne aggódjon azért, ha kicsi, vékony, jelentéktelen, csak égjen a fénye, mint a gyertyáé! Világítson, ahogy tőle telik, ahogy csak tud, és Isten megáldja őt!"

"Az Út fölhasználta a rejtekben élőket, és ma is fölhasználja, mint eszközöket, hogy általuk rávilágítson azokra, akik a gyülekezetben majd fénylenek, mint a csillagok."

"Isten szolgálatában fejlődik az ember legjobban. Itt tanulnak meg beszélni a némák. Olyan is az Ő szolgálatában történik csak meg, hogy egyetlen ember képes egész tartományt befolyásolni."

41. oldal:

"...az ember... Isten kezében lehet gyertya, amelyet Ő gyújt meg, és akkor a fénye a legtávolabbi időbe is képes világítani."

42. oldal:

"...az olyan gyertya, amelynek nincs megfelelő tartója, nem használhatjuk világításra!"

43. oldal:

"Tanulhatunk attól az embertől, aki minden beszélgetést, bármilyen témájú legyen, úgy tud hasznosítani, hogy az üdvösség kérdése felé irányítja, és fölkelti a beszélgetőtársában az érdeklődést. Mert ugye azt mondjuk arra, aki egy jól fölszerszámozott lovon lovagol, hogy ügyes, rátermett ember, de aki arra képes, hogy egy megbokrosodott lovat megfékezzen, az még annál is több!"

44. oldal:

"Ha irodalmi nyelven tudunk az evangélium érdekében bizonyságot tenni, legyünk hálásak érte, de azért azt se feledjük el, hogy a gyámoltalanok vallástételét is meg tudja áldani."

"Előfordul, hogy olyan helyen van szükségünk gyertyára, - mondjuk egy félreeső bódéban -, hogy nincs gyertyatartó, viszont a világosságra szükségünk van. Körül kell néznünk, mi akad a kezünk ügyébe, ami használható lehetne erre a célra! Ha például egy sörösüveg nyakába beleállíthatjuk, az éppen olyan jó szolgálatot tesz, mintha valami ezüst tartóban lenne! Senki nem találna ellene kifogást, különben is a homály mindenkit zavar, és olykor gyorsan kell határozni, pótolni a hiányt."

"Hányszor használ fel az Úr hiányos képzettségű embereket! És hányszor szerzett nekik tiszteletet, hiszen a feladatot, amire igénybe vette őket, elvégezték."

"...a felületesség, pongyolaság - esetleg durva kifejezés nem tűrhető meg az Ige szolgálatában!"

45. oldal:

"Adjunk világosságot, és tegyük azt a legjobb tartóba, amivel csak rendelkezünk!"

"Ha valaki úgy érzi, hogy egymaga nem sok eredményt ér el, vegyen maga mellé másokat, egy segítőtársat legalább, és dolgozzanak ketten együtt! A jóirányú szövetkezés, az egy akarattal végzett szolgálat annyi, mint világosság!"

"...sok kis fény több világosságot tud nyújtani, mint egyetlen nagy lámapa."

"A gyülekezet egyszerű tagjainak egyakaratú, közös munkája több áldást tud nyújtani a környezetnek, mint egyetlen nagytudású szónok. A közös akaratú, szolgálatra készen álló emberekkel Isten áldást tud küldeni egész országokra is."

46. oldal:

"Imádkoznunk kell azért is, hogy az Úr vezéreljen hozzánk olyanokat, akik ezekben a homályos időkben, mint kimagasló gyertyák, világosságot áraszthatnak! Szükségünk van olyan emberekre, akik alkalmasak arra, hogy a közösség tagjait vezetni tudják!"

47. oldal:

"AZ előítéletes magatartásba bele is lehet csontosodni, és akik így járnak, talán nem is sejtik, hogy elsősorban önmagukat fosztják meg az áldásoktól."

"...dr. Taylor a Bibliát már vagy tízszer végig olvasta, de Krisztus istenségét sehol sem találta benne. ...Newton ette megjegyezte: - Igen, mert ha tízszer is megpróbálnám egymás után, hogy egy fényoltó süveggel ellátott gyertyát meggyújtsak, mind a tíz kísérlet eredménytelen maradna!"

"Aki egy igazság ellen ágaskodik - akárki kipróbálhatja -, bizonyos, hogy a mellette bizonyító okokat még keresve sem találja meg." (nem jut világossághoz, akkor sem, ha már szeretné is)

48. oldal:

"...a legsüketebb ember, aki nem akar hallani."

49. oldal:

"Tudok valakiről, aki homályosan látott, azt hitte, hogy valahol letette a gyertyáját, nem emlékezett rá, hol, ezért fölforgatta érte az egész lakást, éspedig a kezében tartott égő gyertya segítségével.
...hozzájuk hasonló az az ember, aki kegyelmi állapotát illetőleg tele van félelemmel, kétséggel, és éppen a kegyelem világossága mellett keresi a kegyelem benső ismertetőjeleit."

51. oldal:

"Akikben van bölcsesség s égi fény,
máson ne gondolkozzatok,
mint hogy a lelkek sötét rejtekén
minél több mécsest gyújtsatok!"

52-53. oldal:

Viharlámpák: "Fújhat a szél, eshet az eső, nem olthatja ki a fényt, pedig egészen közönséges gyertya ég benne, de védőburok veszi körül. Világít az üvegen át. A gazdaember magával viszi az udvarra, istállóba, padlásra, pincébe, megvilágítja útját a hóban is. A hajók fedélzetén is nélkülözhetetlenek az ilyen lámpák, a viharos tengeren.
Ilyen olthatatlan fény az evangélium. Isten óvja a fényt, bármilyen rosszakaratú széljárás akarná kioltani a szent lángot. ... A fényhordozó emberek is az Úr védelme alatt élnek, olyan oltalom az, mint a viharlámpa védőburka, tökéletesen veszélymentes a világítás."

54. oldal:

"Istennek számtalan lehetőség van arra, hogy az övéit megóvja, Ő a legbiztosabb tartója a Benne lévő világosságnak!
A legerőtlenebb élet is biztos, ha Krisztusban rejtőzik el."

Aki kisebb vétkeket megenged: "az olyan, mintha egy védőburokba tett lámpának van gyengébben óvott oldala, és a szél éppen ott éri. ... Gyenge oldalunkat az ellenség hamar észreveszi, és ott támad, ahol nem számítunk rá. E világ fejedelme oda irányítja nyilait, ahol sebezhetők vagyunk."

"...a hívő ember gyertyájának egyetlen biztos védőburka az Úr Jézus Krisztus. Ha másban bízik, olyan lesz, mint az összetört lámpák. Krisztuson kívül senki és semmi nem biztos, Ő a tökéletes védelem. Csak Ő egyedül!"

55. oldal:

"Amit a világi embernél talán elnéznek, azt erősen fölróják a keresztény embernek, és ez így helyes. Méltó és igazságos, hogy Krisztus követőitől mást várnak!"

"Vigyázzunk a lámpánk tisztaságára! Nem hozhatunk szégyent az evangélium fényére! A kimagasló helyen élő személyiséget nagyítóval vizsgálják az emberek."

"akik az Úr ügyében munkálkodtok, legyetek tiszták jellemetekben, erkölcsi és szellemi értelemben! Minél nagyobb a világosságotok, azt észreveszik az emberek, és annál többen figyelnek rátok!"

56. oldal:

"a betegség és szenvedés nem tartozik az emberi természet örömteli állapotába, mégis adhat az embernek világosságot: fölismerheti saját esendő voltát, esetleg hálátlanságát, helytelen magatartását, ha a betegség miatt tétlenségre kényszerült és elgondolkozott, ha könyörgéseiben Isten előtt világosságot kapott."

"Jó nekünk, ha veszteségünk mások számára nyereség! Ha lelkünk ezáltal jobban világít, még dicsekedhetünk gyengeségeinkkel is."

58. oldal:

"...a vékát (nagyobb kétfülű kosarat) egészen másra kell használni, semmint arra, hogy a lámpát letakarjuk vele! Megváltónk is az oktalanságot szemléltette a hasonlatban. Lelki-szellemi értelemben mégis vannak olyanok, akik szívükben megtapasztalták a kegyelmet, mégis az a véleményük önmagukra nézve, hogy képtelenek az Úr ügyében valami szolgálatra."

59. oldal:

"...a véka megfelelhet lámpatartónak is, vagyis a lámpa helyezendő a vékára, nem a véka a lámpára! Akkor a világosság jobban látható!"

"...megállapíthatjuk, hogy amit az ember akadálynak néz, azt fölhasználhatja akár előnynek is!"

60. oldal:

"A hit művészete, hogy az akadályokat segédeszközökké alakítja!"

"A világosság utat tör magának, és eléri célját. Világít! A hívő ember szellemi élete is utat tör Isten dicsőségére és tiszteletére. Ezt nem lehet megakadályozni."

62-63. oldal:

"...a legjobb gyertya sem képes egészen tiszta világosságot árasztani! ... Képesek vagyunk a tökéletességre, de teljes tökéletességet nem tudunk elérni! A kegyelem tesz bizonyos mértékben tökéletessé bennünket, de majd csak a megdicsőüléskor tűnik el egészen a bűnök nyoma."

Kopasztó-olló: "eltávolítja a makacsul rátapadt szennyet. ... A keresztények számára ezek a fenyítékek. Isten fenyítékei szeretetből származnak. Ezért, ha valakit inteni akarunk, esetleg fenyítést alkalmazni, azok csak szeretetből származzanak! ... Ügyelni kell arra, hogy a lángot az ilyen tett el ne oltsa. ...nem szabad haragból, indulatból. Kis tévedéseket nem szabad gonoszságnak minősíteni...
Mint ahogyan a gyertya tisztításánál arra kell vigyázni, nehogy a munkánál eloltsuk a lángot, olyan óvatosnak és szinte gyöngédnek kell lennünk, ha inteni akarunk."
(Itt eszembe jutott ez az ige: "A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben; tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak." Kol. 3:16)

"Ami nem válik díszére a keresztény közösségre, arról - ha már mást nem tehetünk, legalább hallgassunk róla! Ne terjedjen a rágalmazó beszéd! Amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, úgy bánjatok ti is belük! (Lk 6:31)
...a barátságtalan és sértő megjegyzéseket vessük félre! Többet árthatnak, mint használnak!"

Fejjel lefelé fordított gyertya: "ha életünkben az alantas dolgok kerülnek hatalomra, ... a világosság lángja nem lobog!"

64-65. oldal:

"A világosságot pazarolni is lehet...
A gyertya fontosabb része a világításhoz a gyertyabél! Nem látszik, mert nem kívül van, ezért azután előnyben részesítjük a szép, vastag, nagy térfogatú gyertyákat. De előfordult már, hogy ilyen tekintélyes gyertya alig adott világosságot, alig volt benne zsír, csak egy kevés a bél körül, a többi része - ami a legláthatóbb volt rajta, a többi része kemény volt és hideg.
Minden embernek van szíve, mégis némelyeknél túlteng az értelem, noha szükség van arra is, de a szív erejének kell azt is átadnia!
... A meleg szív és lelkesedés többre képes, mint a fagyos, hideg méltóság."

Egy puritán prédikátor egyszer egy műveltebb hallgatóság előtt prédikált, ezért igyekezett választékosabb stílusban beszélni. A végén odalépett hozzá egy szegény ember, aki sokszor hallgatta őt, és azt mondta, hogy "eddig olyan jól megértett mindent, gazdag lelki-szellemi táplálékot kapott, de most éhesen távozik, mert ebből a prédikációból alig értett valamit! Valóban, lehet olyan prédikáció is, amely annyi ismeretet és tudományos dolgot zúdít a hallgatókra, hogy végeredményben semmi sem kerül a szívekbe. Néha többet mond az Üdvhadsereg egyszerű, de lelkes katonája, mint egy magas képzettségű bölcsész méltósággal előadott beszéde."

65. oldal:

Kalitka a gyertya körül, hogy az óvatlanok miatt ne keletkezzen tűz.
"Nos, a fiatalok nem szívesen fogadják el az idősebbek elővigyázatosságát, óvatosságát, pedig nem lenne szabad, hogy az elővigyázatosság megrontsa az örömüket!"
"...a dróthálót felcserélhetjük pl. üvegburokkal, az nem zavarja a fény terjedését, a világosságot sem csökkenti. Legyünk okosak és találékonyak az életben! Nem szükséges mindent elnyomni magunkban, ami az életet vidámmá és boldoggá teheti, értelemmel, szível kiegyensúlyozhatjuk életünk vitelét. Nem szükséges eloltani a lámpát csak azért, mert attól félünk, hogy a láng esetleg fölgyújtja a házat..."
(ezen elgondolkodtam, elsőre kicsit nehezen értettem, miről van szó)

66. oldal:

"Csak a bűnt gyűlöljük, attól tartsuk magunkat távol, de tudjunk örülni igazán annak, ami kedves, szép és tiszta!"

67. oldal:

"...életüvegünk homokja is nagyon hamar lepereg. ... Ez azonban nem szomoríthat el bennünket, ha hiszünk a mi Urunkban, Jézus Krisztusban, nem kívánhatjuk az ellenkezőjét, hiszen minél gyorsabban repül az idő, annál hamarabb érünk Őhozzá!"

"Akik unatkoznak, nem tudják, miként üssék agyon a sok szabadidőt, azok hamar ráeszmélnek, hogy nem ők ütik az időt, hanem az idő őket."

Túlságosan sokat tevékenykedő ember: "mindkét végén égeti a gyertyát!"

"A gyertya lángját oktalanul nem szabad égetni! Például fényes nappal! Az oktalanság."

68. oldal:

!!!!!!! "Fiatalok! Tartsátok magasra a gyertyátokat, azt a világosságot, amit Isten adott eddig, és igyekezzetek annak a fényénél mielőbb az atyai házhoz!" !!!!!!!

"Van úgy az életben, hogy az ördög olyan támadást indít egy hívő ellen, mintha el akarná oltani a világosságát, és mi történik? Annál fényesebben világít! Előbb csak fénylett, most ragyog! ... A kísértés, a próba, sok viszontagság szellemi életének javát szolgálják."

69. oldal:

Befejezésül tegyünk még egy igen egyszerű kísérletet. Mondjuk, hogy gyertyafénynél akarunk olvasni, és két gyertyánk van: egy hosszabb és egy rövidebb. Megvan a módja, hogyan állítsuk föl, ha jól akarunk látni. Ne tegyük előre a hosszabbat, mert árnyékot vet a könyvre, viszont ha előre teszem a rövidebbet és mögéje a hosszabbat, nagyszerűen látok! - Mi ebben az erkölcsi tanulság? Az, hogy a tisztelet helyét - az elsőséget - engedjük át mindig a gyengébbeknek! Kerüljük el, hogy valami módon árnyékot vessünk rá!"

Iskolás ünnepségen: a kicsik mennek elől, és a nagyobbak hátul. "...a nagyobbak ellátnak a kicsik feje fölött..." És így elkerülik azt is, hogy "a nagyobbak - gyorsabban, hosszabb lépésekkel - olyan menetelést kezdjenek, amihez a kisebbek nem tudnak megfelelően alkalmazkodni, és lemaradnának! A lépéstartás pedig fontos az összetartozók között." (Szerintem ebben nagy tanítás van!!)
"A gyülekezeti tagoknál is ez a helyes módszer, illetve a jó magatartás: megadni a gyengébbeknek az előnyt. Az erősebbek, a nagyobbaknak látszók nem lehetnek annyira elfoglalva a saját gondolataikkal, hogy ne vegyék tekintetbe a sokkal egyszerűbb testvérek nézeteit is. Nem jó dolog az első helyeket elfoglalni! Legyünk előzékenyek másokkal szemben, akkor mindenki előtt a közösség jóléte lebeg, akkor nem foglalkozik senki a kelleténél többet önmagával, ha tekintetbe veszi a másik embert, a testvérét is."

"...bármikor, ha akár ünnepélyes alkalmakkor díszes gyertyákat látunk, akár szükségből, áramszünet idején vesszük a kezünkbe, legyen tudatunkban az, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus a világ világossága, és Ő tőlünk is azt kívánja, hogy világítsunk a Tőle kapott fénnyel mindenütt, amerre megfordulunk!"

Utóhangzás a száz éve leírtakhoz:

"Ami azonban nem változott száz esztendő óta sem: az Ige világossága!
Isten kegyelme szól a gyertyák hasonlatában is hozzánk! Ma is!
Az Ószövettség evangélistája, Ézsaiás, és az Újszövettség prófétája, János apostol mondják el ezt:
...a füstölő mécsest nem oltja el! (Ézs. 42,3)
...Krisztus jár a mécs (gyertya)tartók között! (Jel 1,13)"

Pénzváltók

Máté 25:27 "El kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál; és én, megjövén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét."

Azt hiszem, rájöttem, hogy kik azok a pénzváltók, és hogy mire akar utalni ez az ige. Ha saját magunknak nem sikerül munkálkodnunk, mert nem érzünk elég bátorságot hozzá, akkor segítsük azokat, akik munkálkodnak, vagy társuljunk hozzájuk.

Idővel lehet, hogy megjön a bátorságunk, és akkor lehet, hogy magunktól is menni fog.

Azt hiszem, ez komolyan vonatkozhat laodiceának arra a rétegére, akik már felismerték az állapotukat. Ne gondolják magukat tehetetleneknek! Egy talentummal is lehet munkálkodni. De ha nem mer valaki maga munkálkodni, segítsen másokat, akik munkálkodnak. Később a talentumok gyarapodhatnak, és több talentummal már könnyebb kereskedni!

Mit beszélnek a gyertyák?

Olvasom Spurgeon: "Mit beszélnek a gyertyák?" c. könyvét, kb. a felénél tartok. Néhány lényeges dolgot szeretnék megörökíteni belőle.

Ezt az igét hozza példaként (27. oldal): "Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága." (Zsolt. 119:105)
Az jutott eszembe róla, hogy sötétségben élünk, éjfél körüli időben. Az ige szerint vakok vagyunk. Az ige lehet a mi szövétnekünk. Ahhoz, hogy lássunk, szükségünk van az igére, vagyis Isten beszédére. Elsősorban szerintem ez személyes igetanulmányozást jelent. Az Istennel való kapcsolat egyik alapja, hogy az Ő igéit kutatjuk. Kérdezem magamtól: miért várom Istentől, hogy szóljon hozzám, ha sok tekintetben már megtette, és gondoskodott róla, hogy meg legyen írva, és itt legyen mellettem? Miért nem kutatom elég alaposan az Ő szavait? Ha nem kutatom, és más szót várok el Tőle, azzal nem becsülöm eléggé az Ő szavát. Miért kérem, hogy szóljon, ha már szólt? Miért nem figyelek eléggé a szóra, amit már előre elkészített?
Az sötét éjszakában való járáshoz szükségünk van az Igére, hogy lássunk! Az akadályokat, szennyfoltokat másképpen nem kerülhetjük el!
A könyv így írja: "Sokan úgy használják a Bibliát, mint a kínaiak a gyertyákat a fény ünnepén: csak gyönyörködésre és megtekintésre. Teológiájuk briliáns visszatükröződése tudásuknak, bibliai ismereteikről szólnak még szórakozásaik közepette is - de a gyakorlati életvitelükben nem használják." (28. oldal)

Másik dolog, ami megragadta a figyelmemet, hogy Jézus "Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg." (Ésa. 42:3)
Mit gondolok magamról? Már teljes fényemben világítanék? Vagy mások?
Ha egy gyertya még csak éppen meg lett gyújtva, és hirtelen mozgás történik, netalán a légmozgás kioltja a kis lángot! A hirtelen, nagy léptékű dolgok helyett a fokozatosság, megfontoltság célravezetőbb.
"...a szelíd, szerénységre való emlékezés, ezt kell alkalmaznom szegény, tévelygő felebarátommal szemben is. Ha ezt a gyertyát, amikor még éppen csak égni kezdett, a léghuzattal szemben nagyon lassan, előre tartott kézzel vitte volna, nem aludt volna el. Egy gyenge embernek a szerény, barátságos útbaigazítás segíteni tudna, engedné vezetni magát..." (30. oldal)

Harmadik dolog, amit érdekesnek találtam, hogy ha az ember ezidáig sötétben volt, és hirtelen fényt lát, először hunyorít, mert a fény bántja a szemét. Azt hiszem, ez a hívő életben is így lehet. Ha egyszerre túl sok fényt kap a szem, amely a fényhez nincs hozzászokva, kellemetlen érzés lehet, és el is vakítja a nagy világosság.
"Minden változással úgy vagyunk, még ha javunkat szolgálja is, szinte fájdalmat okoz. Minél nagyszerűbb valami dolog, annál érzékenyebben érinti gyenge szerveinket a legelső észrevétele.
Ó, Uram, ha Te nekünk felséges jelenlétedet akarod kinyilvánítani, nem zavarodnánk-e meg az első pillanatban? Te azonban bölcsen őrizted megvilágított állapotunk számára, hogy semmi ne vakítsa meg látásunkat, és hogy a tökéletes igazság teljes örömet szerezzen nekünk!" (30. oldal alja)

21. oldalról egy két soros vers:
"A gyertyának, melynek soha nincsen fénye,
se nappal, se éjjel nincs semmi értéke!"

18-19. oldalról: "Világosság hiányában a legjobb trónbeszéd - vagy bármilyen előadás - sem ér sokat."
A történetben egy király olvasott fel egy beszédet, de csak nagyon enyhe fénynél, és sokat hibázott, nehezen olvasta. Majd hoztak neki nagyobb fényt, és úgy gondolta, újra kezdi előröl felolvasni, és így ezt már sokkal művészibb módon tudta tenni.

14-16. oldalról: Az utcák nyilvános megvilágítása - a fény távol tartotta a gonosztevőket.

14. oldalról: "Légy bátor és erős Ridley! Légy férfi, mert Isten kegyelme által mi ma Angliában olyan világosságot gyújtunk, amelynek soha nem szabad kialudnia!"
Ezt Latimer vértanú mondta társának, amikor az oszlophoz kötözték a máglyán.

8. oldalról: egy ember a pincében sok mindent tartott, de óvatlanul. Egyszer a szolgálóját leküldte, hogy hozzon fel valamit. Beleszúrta a gyertyát egy nyitott zsákba, ami fekete magokkal volt tele. És mivel mindkét kezére szüksége volt felhozni amiért lement, ott hagyta a gyertyát. Ebben az az érdekes, hogy a zsákban valójában nem fekete magok voltak, hanem puskapor. Amikor az ember ezt megtudta, kockáztatva lement a pincébe, és óvatosan eloltotta a gyertyát.
Idézet a történet végéről: "Mit mondhatunk erre? Megdicsérhetjük a szatócsot (kisebb vegyeskereskedés tulajdonosa): - derék ember vagy Démár György! De... - miért hagyod a puskaport olyan helyen, ahol egy kis vigyázatlanság, mások tájékozatlansága életveszélyt jelent? A lélekjelenlét nagyszerű, de még jobb az elővigyázatosság! És a lehetőségek végiggondolása."
Ne hagyjunk elöl nyitott puskaporral teli zsákokat!

A gyertyákkal kapcsolatban elgondolkodtam azon, hogy mi lehet a fény, a világosság... mi lehet a gyertya fénye?
Szerintem a fény, amit tovább adhatunk, elsősorban nem az igazságokban van. Mit érnek az igazságok ebben a világban? Fontos dolog az igazság, de önmagában nem elegendő. Az igazság az egy abszolút dolog. Egy Isten van, egy valódi igazság létezik. Ezt vagy látjuk, vagy nem.
Szerintem a fény legfőképpen a szeretetet jelenti. Ha Isten szeretete lakik bennünk, boldogság van a szívünkben, békességünk van. Na, ez viszonyt hiánycikk a világban! Ki mondhatja el magáról, hogy valódi boldogsága és békessége van? De Istentől ilyen drága kincset kaphatunk. A szeretet nem jön magunktól, Istentől kapjuk, hogy szeretni tudjunk. Nem a miénk, nem birtokolhatjuk, nem tarthatjuk meg magunknak. A szeretet olyan, mint a fény: úgy tölti be célját, ha áradhat másokra, világossággal és melegséggel megajándékozva a körülöttünk lévőket.
Az az igazi dolog, amit közvetíthetünk, ha látják rajtunk az emberek, hogy Isten közelében békességünk van, bármilyen körülmény ellenére boldogok vagyunk, és azzal a szeretettel vagyunk mindenki felé, amit Istentől kapunk. Ekkor lehet vonzó az Istennel való élet. A legnagyobb evangelizáció, ha mi magunk így élünk. És ha így élünk, bizonyára Isten kezében jó eszközök lehetünk mások megsegítésére.

1. igehirdetésem

2011.10.08-án megtörtént az első igehirdetésem :) Csak kis létszámú közösségben, többnyire ismerősök körében.

Másnap találkoztam valakivel Budapesten, akivel egyszer régen találkoztam egy táborban, de utána nem találtam sehol. :)

Ezen a hétvégén volt a 2. Gyertyafény tali.

Megfehéredés

Újra fehér kisbárány lettem. Juppé :D
Arra jöttem rá, hogy kevés, ha tudom, hogy Isten megbocsát. Annyi minden megy az ember fejében, hogy sokat jelent, ha át is éli. Akkor valahogy sokkal hatásosabb, mintha csak gondolatban győzködné magát.

Átrendeztem a szobát

Átrendeztem a szobát :D Egyelőre még nem tudom, hogy nyomtatni hogy fogok, mert a madzag nem ér el most a nyomtatóig :) Meg lett egy kis ára az átrendezésnek. Egy csomó kacatot most nem tudom hova tegyek :D

És majdnem kész van a fürdőszobában a járólapozás. Pár csempét levertem, mert el voltak törve, oda raktam újakat. Még meg kell várni, amíg a csemperagasztó megszárad, aztán kifugázom ott is.

Tehát alakulgat a lakás. Ha nagyon lassacskán is, de halad.

1. (kisebb) gyertyafény tali

2011.09.16-18. (péntek este - vasárnap)
Úgy adódott, hogy néhányan közel voltunk egymáshoz akkor.

Rendezni a kapcsolatot

Arra jöttem rá, hogy rendeznem kell a kapcsolatomat Istennel. Csak akkor van értelme munkálkodni, ha a kapcsolat Istennel rendesen működik. Isten is azt várja el tőle, hogy először Vele legyen rendben a kapcsolatom, és ha ez megvan, akkor munkálkodjak.
Az első Isten, második a család, és harmadik a munkálkodás.

Jöjjetek elébe...

"Késvén pedig a vőlegény, mindannyian elszunnyadának és aluvának. Éjfélkor pedig kiáltás lőn: Ímhol jő a vőlegény! Jőjjetek elébe!" (Máté 25:5-6).

"Mert még vajmi kevés idő, és a ki eljövendő, eljő és nem késik." (Zsid. 10:37).

"Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elveszszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson." (2 Péter 3:9).

Nem késik, hanem hosszan tűr. Azt kéri, menjünk elébe. Készítsünk utat az eljövetelének.

Az atyák szívét a fiakhoz...

"Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jőjjek és meg ne verjem e földet átokkal." (Malakias 4:5-6).

A prédikátoroknak barátkozniuk kell a fiatalokkal. A fiatalok nem fognak kezdeményezni, sőt, lehet, nem is lesz egyszerű barátkozni. Az atyáknak kell kezdeményezni, és lesznek olyan fiak, akiknek a szíve oda fordul majd.
És az ifjúságot be kell vonni a szolgálatba. Figyelem, prédikátorok, megtérésre van szükség. A fiatalok barátjaivá kell válnotok, és velük közösen munkálkodni!
A prédikátorok végzik a szolgálatot kifelé, az ifjúság pedig, akiben az erő és az utánpótlás van, nagyrészt "parlagon" marad. Ezen azonnal változtatnunk kell!
Az ifjúság részére elsődlegesen nem prédikálásra van szükség, hanem barátjaikká és munkatársaikká kell válnunk!
Ha egyetértünk ezzel, ne késlekedjünk változtatni! Kérjük hozzá Isten segítségét!

Össze kell hoznunk az atyákat és a fiakat egymással!

Szükségünk van egymásra! + Colombre

Nagy szükségünk van egymásra, hittestvérekre, mert Isten komoly százalékban egymáson keresztül vezet minket! Összehangoltan kell munkálkodnunk, Istenre támaszkodva!
Ne kezdjünk önálló, egyéni, magányos tevékenységekbe, mert könnyen eltévedhetünk!
És akik tevékenykedni szeretnének, szükséges, hogy rendszeres személyes kapcsolat legyen köztünk!

Nemrégiben arra kezdek rájönni, hogy a közösség építés az én colombrém.
(A colombre egy novellából származik, ide másoltam...)

Dino Buzzati: A colombre

Tizenkettedik születésnapjára Stefano Roi azt kérte hajóskapitány atyjától, vigye magával a szép vitorlásán.
– Ha nagy leszek – mondta –, én is a tengereket akarom járni, akárcsak te. Még szebb is, nagyobb is lesz a hajón, mint a tiéd.
– Adja Isten, hogy úgy legyen, fiacskám – felelte az apja. S mivel épp aznap kellett tengerre szállnia magával vitte a fiát.
Gyönyörû, verõfényes nap, tükörsima tenger. Stefano elõször volt a hajón, boldogan bóklászott hát föl-le a fedélzeten, ámulva nézte a bonyolult vitorlásmanõvereket. Hol erre, hol amarra volt kíváncsi, a tengerészek meg mosolyogva válaszolgattak, lassan elmagyaráztak neki mindent tövirõl hegyire.
Amikor aztán a tathoz ért a sétafikálásban, csodálkozva megállt a kisfiú. A hajó szántotta barázdában, két-háromszáz méternyire, föl-fülbukkant valami a víz felszínén.
A bárka immár röpült a nagyszerû hátszélben, az a valami mégis egyre tartotta a távolságot. S noha Stefano nem is sejtette, mi lehet az, olyasféle megmagyarázhatatlan érzése támadt, hogy vonzza õt, igen erõsen vonzza.
A kapitány, mivel már jó ideje nem látta körbejárni a fiát, elõbb fennhangon szólongatta, majd pedig otthagyva a parancsnoki hidat, keresésére indult.
– Stefano, mit csinálsz? Úgy állsz ott, mint a cövek! – kiáltott rá, amikor végre megpillantotta a hajó végiben; csak állt a fiú, s nézte merõn a habokat.
– Gyere ide, papa, nézd!
Odament hát a kapitány, s meregette is a szemét abba az irányba, melyet a fiú mutatott, de hiába, nem látott semmit.
– Idõnként felbukkan valami sötét tárgy a nyomdokvízben – mondta a gyerek. – Követ bennünket.
– Bár negyvenesztendõs is elmúltam – mondta az apa –, a szemem még kifogástalan. De nem látok semmit, az égvilágon semmit.
Mivel azonban a fiú tovább erõsködött, hozta a távcsövét, s most már azzal vizsgálgatta a habokat. Egyszerre csak látja ám Stefano, hogy elsápad az apja.
– Mi ez? Miért vágsz ilyen arcot, papa?
– Ó, bár ne hallgattam volna meg a kérésedet! – kiáltott föl a kapitány. – Most aztán reszkethetek érted. Nem tárgy az, amit föl-fölbukkanni látsz a víz színén, s ami követ bennünket. Hanem egy colombre. Ettõl a haltól fél legjobban minden tengerész, az egész világon. Titokzatos, szörnyû cápa, ravaszabb, agyafúrtabb az embernél. Nem lehessen tudni, milyen meggondolás alapján, tán sose derül rá fény, kiválasztja az áldozatát, s minekutána kiválasztotta, hosszú-hosszú esztendõkön át követi, egy egész életen át, míg csak nem sikerül fölfalnia. És a legfurcsább az egészben: senki sem látja, csak az áldozat, s az, akit vérségi kötelék fûz az áldozathoz.
– Nem mese ez?
– Nem mese. Sosem láttam, de az annyiszor hallott leírásokból most rögtön felismertem. Ez a bölénypofa, ez a szüntelenül tátogó, nyíló-csukódó száj, ez az irtózatos fogsor! Sajnos, semmi kétség, Stefano, a colombre téged szemelt ki, s míg csak a vízen tartózkodol, nem fog neked békét hagyni. Hallgass rám: most tüstént visszatérünk a partra, te kiszállsz, s többé nem hagyod el a szárazföldet, semmi áron. Ezt meg kell ígérned. Nem való neked a tengerészélet, fiacskám, nyugodj bele szépen. Egyébként derék ember lehetsz te a szárazföldön is, sokra viheted ott is.
Így szólt az apa, s azon nyomban partnak irányította hajóját, visszatért a kikötõbe. Itt hirtelen rosszullétre hivatkozva kirakta a fiacskáját. S már fordult is, röpült a nyílt tenger felé, nélküle.
A gyerek ugyancsak zaklatott szívvel maradt a parton, s ott állt mindaddig, míg el nem merült a fõárboc csúcsa is a látóhatár peremén. Künn, a mólón s a hullámtörõ gáton túl, puszta volt a tenger, tökéletesen elhagyatott. Ám ahogy jobban kimeresztette a szemét, Stefano egy idõnként felszínre bukkanó fekete pontocskát pillantott meg a távolban: az „õ” colombréját. Ott körözött, ott úszkált föl-alá, lomhán, kitartóan, s várt reá.
Ettõl fogva minden úton-módon irtották a gyerek tengerre vágyakozását. Apja az ország belsejébe, a parttól több száz kilométernyire küldte tanulni. S az új környezet hatása alatt Stefano nem is gondolt egy ideig a szörnyre. Mindazonáltal a nyári szünidõt otthon töltötte; s alighogy megérkezett a szülõi házba, már égett a türelmetlenségtõl; az elsõ szabad percében már szaladt is ki a partra, a móló végibe. Mintegy ellenõrzésképpen, bár alapjában véve fölöslegesnek tartotta a szemlét. Ennyi idõ után – még ha igaz is, amit apja mesélt róla – a colombre minden bizonnyal felhagyott az ostrommal.
De azért csak maradt, kõvé dermedve, dobogó szível. Mert, lám, két-háromszáz méterre a mólótól, a nyílt tengeren, ott úszkált a baljós hal, igen, lassan úszkált föl-alá, idõnként kiemelve pofáját a vízbõl, s a part felé kémlelve: mintha csak azt figyelte volna türelmetlenül, vajon Stefano Roi megérkezett-e végre.
Így az ellenséges lény, mely éjjel-nappal vár reá, afféle titkos rögeszméjévé vált Stefanónak. S megesett vele a messzi városban is, hogy az éjszaka kellõs közepén arra riadt, nyugtalanság szorítja össze a szívét. Biztonságban volt, persze, több száz kilométer választotta el a colombrétól. S mégis, tudta, hogy túl a hegyen, a síkságokon, erdõkön, mezõkön túl, ott vár reá a cápa. S ha a Föld legfélreesõbb zugába költözik is, a colombre lesben fog állni az oda legközelebb esõ tenger tükrén, a végzet eszközének kiapadhatatlan türelmével, engesztelhetetlen makacsságával.
Komoly fiú volt Stefano, készséges, jóindulatú, eredményesen folytatta tanulmányait, s alighogy felnõtt, megemberesedett, tisztességes, jól díjazott hivatalt kapott ama város egyik kereskedelmi vállalatánál. Közben atyját elvitte valami betegség, az özvegy pedig eladta a remek vitorláshajót. Csinos kis vagyon várományosa lett Stefano. Munka, szórakozás, barátok, elsõ szerelmek; immáron kialakította az életét. Ám a colombre gondolata csak nem hagyta nyugton; ama balkörmû ábránd, gyászos és megigézõ lidérc; s hiába teltek-múltak a napok, nem foszlott szerte, nem tûnt tova, ellenkezõleg, mintha egyre megátalkodottabbá vált volna.
Nagy elégtétel a dolgos élet, a jólét, a nyugalom, de a szakadéknak még nagyobb a vonzása. Betöltvén huszonkettedik esztendejét, Stefano – miután felmondta állását, s elbúcsúzott városi barátaitól – visszatért szülõvárosába, s közölte édesanyjával ama szilárd elhatározását, hogy folytatja atyja mesterségét. Az asszony boldogan fogadta fia döntését – Stefano sosem tett neki említést a titokzatos cápáról. Hogy a gyerek odahagyta a tengert a város kedvéért, ezt szíve mélyén mindig a családi hagyomány elárulásának tekintette.
Így hát Stefano megkezdte a hajóséletet, s tüstént bizonyságát adta jó tengerészképességeinek: hogy remekül bírja a fáradalmakat, s rettenthetetlen lélek. Járta, járta a tengereket, s a hajója szántotta fehér barázdában éjjel-nappal, ha vihar volt, ha szélcsend, ott settenkedett a colombre. Tudta Stefano, jól tudta, hogy átok leselkedik reá, ítélet, de talán épp ezért nem bírt elszakadni tõle. S rajta kívül senki sem látta a vitorlásról a szörnyet.
– Nem láttok arra semmit? – kérdezte idõnként a társaitól, a hajó mögött fehérlõ barázda felé intve.
– Semmit, az égvilágon semmit. Miért? – Nem tudom… Úgy rémlett…
– Csak nem colombrét láttál? – tréfálkoztak amazok, s babonásan megragadták a kezük ügyébe esõ vasdarabot.
– Miért nevettek? S miért fogtok vasat?
– Mert a colombre nem kegyelmez. S ha, Isten õrizz, a hajónk után vetné magát, ez azt jelentené, hogy valaki közülünk elveszett.
De Stefano nem tágított. Sõt. A szakadatlan veszély, mely nyomába szegõdött, mintha csak megacélozta volna akaratát, felszította volna tengerszenvedélyét, növelte volna vakmerõségét a küzdelem s fenyegettetés óráiban.
Amikor úgy érezte, hogy már teljesen ura a mesterségének, atyjától örökölt vagyonkáján vásárolt felesben egy teherhajót, melynek azután egyedüli tulajdonosa lett, majd pedig, hála néhány szerencsés fuvarnak, sikerült egy komoly kereskedelmi gõzöshöz jutnia; mind merészebb célok felé tört. De a sikerek, a milliók nem bírták elûzni lelkének ama megátalkodott, gyötrõ szorongását; másfelõl sohasem csábította a kísértés, hogy eladja a hajót, s visszavonuljon a szárazföldre, új életet kezdjen.
Hajózni, hajózni – ez volt az egyetlen gondolata. Alighogy partra lépett egy-egy hosszú út után, máris égett a türelmetlenségtõl, hogy tengerre szálljon újra. Tudta, hogy odakint, a kikötõn túl, vár reá a colombre; s hogy a colombre a romlással, pusztulással azonos. Oda se neki. Valami lebírhatatlan belsõ ösztönzés hajszolta egyre tovább, tengerrõl tengerre, óceánról óceánra, percnyi nyugodalmat sem hagyva.
Míg végül egy szép napon Stefano észrevette, hogy megöregedett, igen, vén lett, vénségesen vén; és senki sem értette környezetében, miért nem hagy fel már azzal az átkozott tengerészélettel, hisz gazdag, nagyon gazdag. Öreg volt hát s boldogtalan, megkeseredett, mert csak futott, futott esztelenül a tengereket által, az ellenség elõl való menekülésre tékozolva egész életét. Mert a nyugalom s jólét boldogságánál nagyobb erõvel hatott reá mindig a szakadék vonzása.
Történt pedig egyik este (pompás hajója épp szülõvárosának kikötõje elõtt horgonyzott), hogy úgy érezte, közeledik halála órája. Magához szólította a másodtisztet, akiben nagyon megbízott, s lelkére kötötte: bármit tesz, ne ellenkezzék, hagyjon mindent rá. Amaz becsületszavát adta.
Ez ígéret birtokában Stefano a másodtiszt rémüldözése közepette elmondta a colombre történetét, mint üldözte õt hiába majd fél évszázadon át.
– Fáradhatatlanul követett a világ egyik sarkától a másikig – mondta –, olyan hûséggel, melyre a legnemesebb barát is képtelen lett volna. Én most halni készülök. Bizonyára õ is rettenetesen öreg, fáradt immár. Nem lehetek hûtlen hozzá.
Azzal elbúcsúzott kedves tisztjétõl, vízre bocsáttatott egy csónakot, s szigonnyal fölfegyverkezve beszállt.
– Most hát elébe megyek – jelentette ki. Így van ez jól, nem szabad csalatkoznia. De küzdeni fogok, utolsó leheletemig.
S már távolodott is a hajótól, gyönge evezõcsapásokkal. A tengerészek, a tisztek s a legénység, szemmel kísérték, míg csak el nem tûnt a víztükör peremén, az éjszaka árnyainak ölelõ karjaiban. Az égbolton holdsarló fénylett.
Nem kellett sokáig fáradnia. A csónak oldalánál hirtelen fölbukkant a colombre rémületes pofája.
– Itt vagyok hát végre, nálad – mondta Stefano. – Most rajtunk a sor! – S maradék erejét összeszedve magasba emelte a szigonyt.
– Huhh – nyögött egy keserveset a szörny –, ez aztán hosszú út volt! Megfáradtam ám én is, bele is rokkantam. Mennyit kellett úsznom miattad! S te csak futottál, menekültél. Nem értetted soha, mirõl van szó.
– Miért?… – kérdezte Stefano félig holtan, félig elevenen.
– Mert én nem azért üldöztelek, hogy fölfaljalak, amint hitted. Csupán azt a megbízatást kaptam a tengerek urától, hogy adjam át ezt neked.
Azzal a cápa kiöltötte nyelvét, s egy tompán villódzó golyót nyújtott át rajta az öreg kapitánynak.
Stefano két ujja közé fogta az ajándékot, s alaposan szemügyre vette. Óriási gyöngyszem volt. Tüstént fölismerte. A híres-nevezetes Tenger Gyöngyét tartotta kezében, mely szerencsét hoz annak, aki birtokolja, hatalmat ád, szerelmet s lelki békét. De most már késõ volt, késõ.
– Jaj nekem – ingatta fejét szomorúan Stefano Roi. – Mily elhibázott minden! Sikerült elátkoznom az életemet; s a tiédet is tönkretettem.
– Isten veled, szegény ember – szólt a colombre, s mindörökre alámerült a tenger éjfekete mélységeibe.
Két hónap múlva egy kis bárkát vetett partra a hullámverés. Néhány halász látta, amint nekicsapódik a meredek sziklafalnak; kíváncsian eveztek hozzá közelebb. Csontváz fehérlett a csónak padkáján, még mindig ülõ helyzetben. Az ujjcsontok kis gömbölyû kavicsot szorongattak.
A colombre óriás testû, igen-igen ritka hal; félelmetes látvány. Aszerint, hogy melyik tengerben fordul elõ, s a tengerpartot miféle népek lakják, különbözõ az elnevezése: kolombernak is hívják, meg kahloubrának, kalongának, kalubalunak, chalung-grának. Furamód a természettudósok nem ismerik. Olyan is akad, aki azt állítja, hogy nem létezik.

(forrás: http://www.staff.u-szeged.hu/~csiszi/szem/tortenet/colombre.htm)

Ifjúság

Ma megint azt éreztem, hogy foglalkozni kell az ifjúsággal.

Tábor

2011.08.23-28

Újratervezés

A bárányka azt érzi, megint újratervezésre van szüksége. Kezd elfáradni, kimerülni.

Az Úr napja akkor jön el, amikor megjelenik a tövénytaposó - szeressük egymást

2 Thess. 2. fejezet:
1. Kérünk pedig titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére és a mi ő hozzá leendő egybegyűlésünkre nézve,
2. Hogy ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg, se lélek által, se beszéd által, se nékünk tulajdonított levél által, mintha itt volna már a Krisztusnak ama napja.
3. Ne csaljon meg titeket senki semmiképen. Mert nem jön az el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia,
4. A ki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, a mi Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát.
5. Nem emlékeztek-é, hogy megmondtam néktek ezeket, a mikor még ti nálatok valék.
6. És most tudjátok, mi tartja vissza, a miért csak a maga idejében fog megjelenni.
7. Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne: csakhogy annak, a ki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia.
8. És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, a kit megemészt az Úr az ő szájának lehelletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével;
9. A kinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival,
10. És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, a kik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő idvességökre.

1 Ján. 4. fejezet:
2. Erről ismerjétek meg az Isten Lelkét: valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van;
3. És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus lelke, a melyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már.

7. Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istentől van; és mindaz, a ki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent.
8. A ki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet.
9. Az által lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa.
10. Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a a mi bűneinkért.
11. Szeretteim, ha így szeretett minket az Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást.

Lakásfelújítás

~4500 WC ülőke (WC) - kész
~ 240 Gipsz (WC) - kész
1299 Mészfesték (WC) - kész
649 Színező okker (WC) - kicsi maradt
=====
6688

~500 Türülköző tartóhoz fa rúd (fürdő) - kész
~1500 Fürdőszoba ajtóhoz zár (fürdő) - kész
~3000 Zuhanyváltó (fürdő) - kész
1199 Penészgátló lemosó (fürdő) - kicsi maradt
1390 Beltéri glettanyag (fürdő) - kész
~3500 Penészgátló falfesték (fürdő) - aprócska maradt
649 Színező kék (fürdő) - sok megmaradt
1499 Fugázó anyag (fürdő) - csak a 1/4 rész fogyott el
1199 Tükör tartó (fürdő) - kész
2200 33x51cm tükör (fürdő) - kész
=====
16636

1390 Beltéri glettanyag (folyosó)
1299 Mészfesték (folyosó)
649 Színező sárga (folyosó)
=====
3338

699 Mestertapasz (ajtók)
490 0.75 l barna olajfesték (ajtók)
479 Kis festékhenger olaj/zománc festékhez (ajtók)
=====
1668

~1500 Csaphoz porlasztó (konyha) - kész
=====
1500

~ 700 Festékhenger - kész, talán használható még
~ 500 Pót henger (szélesebb) - kész, talán használható még
999 Szürke zománcfesték - kb 1/4 fogyott el
599 Szintetikus hígító - csak kicsi fogyott
139 Csavarok
239 Csavarok
1690 Mélyalapozó - csak kicsi fogyott
449 Alapozáshoz ecset
2700 Műpadlószegély
2499 Padlóragasztó
429 Fuga keverő szár
~ 200 Festéshez nejlon
~ 200 Kis tesco ecset
180 Kis spakni
60 Kis snitzer
189 Szigetelőszalag
~ 500 Festéshez szögletes vödör
=====
12272

Összesen:
=====
42102

-------- folyt. köv... --------

1299 4 liter mészfesték (folyosó)
1299 4 liter mészfesték (folyosó)
~ 350 pót henger (folyosó)
649 Színező sárga (folyosó)
=====
3579

399 pót henger zománchoz 2 db
289 csavarok
=====
688

2239 zománc festék krém színű (wc és fürdő ajtó)
1439 zománc alapozó (wc és fürdő ajtó)
1439 zománc alapozó (wc és fürdő ajtó - maradt még belőle)
=====
5117

1690 csillárkapcsoló konyhához (konyha)
329 porcelán foglalat (konyha)
=====
2019

1499 fuga (fürdő)
2999 kék zománcfesték rozsdára (fürdő)
8490 csap fürdőbe (fürdő)
1878 bekötő cső 2 db (fürdő)
589 tömítő gyűrűk (fürdő)
189 tömítő gyűrűk (fürdő)
=====
15644

Összesen:
=====
27047 | Előzőekkel együtt: 69149

-------- folyt. köv... --------

1499 Mészfesték 4 liter (konyha)
699 Barna színező (konyha)
5399 Csaptelep (konyha)
1399 Csőkulcs készlet (konyhai csap szereléséhez)
799 Sziloplaszt beige (fürdő-konyha)
539 csavarok (wc hátlaphoz vagy zárhoz + magamnak) - lehet, hogy már volt írva?
499 csavarok (wc hátlaphoz vagy zárhoz + magamnak) - lehet, hogy már volt írva?
659 csavarok (wc hátlaphoz vagy zárhoz + magamnak) - lehet, hogy már volt írva?
879 csavarok (wc hátlaphoz vagy zárhoz + magamnak) - lehet, hogy már volt írva?
149 csavarok (wc hátlaphoz vagy zárhoz + magamnak) - lehet, hogy már volt írva?
879 csavarok (wc hátlaphoz vagy zárhoz + magamnak) - lehet, hogy már volt írva?
769 szeg (wc hátlaphoz + magamnak)
1599 kalapács
(309 8-as pipa kulcs)
(379 tömítő kender)
2799 zománc festék krém színű (előszoba, konyha ajtó, nagyszoba ajtó, wc hátlap)
1899 zárbetét (bejárati ajtó)
4599 zár (bejárati ajtó)
179 wc hátlap kis ajtóhoz csuklópánt
179 wc hátlap kis ajtóhoz csuklópánt

2399 mélyalapozó (már nem tudom biztosan melyik, talán a járólapozáshoz)
1606 P2 Porto padlólap kék (fürdő)
429 csempekereszt (fürdő járólapozás)
409 spatula (fürdő járólapozás)
999 csemperakasztó
999 csemperakasztó
1600 8 db bordürcsík (talán a járólap szegély a fürdőbe)
954 6 db akciós bordűr 25x7 (talán a járólap szegély a fürdőbe)

(566 peremestál szett - már nem tom mi ez, szerintem nem ide tartozik)
(2867 tesa d-profil tömí - már nem tom mi ez, szerintem nem ide tartozik)

(nem időrendben vannak, illetve valószínűleg kb fordított időrendben)

Összesen (zárójeleseket nem számoltam bele):
=====
34817 | Előzőekkel együtt: 103966