Vágyak

Tele vagyok lelki és testi vágyakozással a másik nem iránt. És olyan nehéz, hogy nincs mód ezt megélni. Szükségletnek érzem ezt, ami még betöltetlen, és napi szinten küzdelem. Tudom, ez nem olyan dolog, amiről annyira beszélni szokás... Ez szerintem teljesen normális dolog (mármint a vágyakozás), és jócskán benne is vagyok már a korban, hogy ez aktuális téma legyen.
Olyan nehéz megbirkózni ezzel, tényleg napi szinten küzdelem. És ha van is remény, hogy pár éven belül talán megvalósulhat, nagyon nehéz a várakozás. És nem tudom mi lesz a jövő. De a jövő nincs is az ember kezében. Azt Isten tudja.
Gyakran megfordul a fejemben, hogy jó lenne valami "butaságot" csinálni... de az nekem kevés. Persze ha nem bírja az ember, akkor nem tudom mi van... elképzelhető hogy egy idő után lejjebb adja a mércét... de tudom, hogy az nem okozna boldogságot. Lelki egységben, Istennl való hármas kötelékben akarom megélni szerelmet. De nagyon nehéz várakozni. Biztosan Jézus is ennyira várja, hogy újra eggyé lehessen az emberrel, az "egyházzal", jelképesen a jegyesével, menyasszonyával... és ilyen nehéz lehet neki is várakozni.
Kiüresedettnek érzem magam érzelmileg... monoton napok, folyamatos tennivalók, munka... problémák megoldása, fátadtság... sietés...
Ma pl vettem magamnak pár finomságot, hogy kicsit jobb kedvem legyen :-)
Persze a keresztény embernek "minden körülmény között boldognak kell lennie". (És ugye világháború sincs egyelőre... lehetne sokkal rosszabb is.) De Ádám sem volt megelégedve egyedül... egészséges dolog, hogy az ember társra, segítő társra vágyik, akivel megoszthat mindent. Isten alkotta társas lénynek az embert... Bizonyosan meg fogja adni... de nagyon nehéz bízni abban az állapotban, hogy jelenleg nincs. De azért hiszek... bár erőm kevés van hozza, de nem tehetek mást. Remélem lesz erőm kitartani, és remélem Isten megóv attól, hogy erőtlenségemben butaságot tennék.
Nem tudom "hibernálni" magamban a vágyakat, mintha nem lenne. "Szugerálni" sem menne magam, hogy "nincs", mert van, és a létfenntartás után a második legnagyobb dolog ez, ami bele van írva az emberbe.
Úgy érzem, hogy társsal együtt lenne teljes az életem. Társ nélkül nagy betöltetlen űrt érzek. Jelenleg van reményem, de jelenleg ténnyleg nem tudom a jövőt. És nagyon nehéz úgy bízni, hogy Isten egyszer adott már egy társat ideiglenesen. Tudtam, hogy Istentől volt, és bizonyos vagyok benne, hogy Ő akarta, hogy társak legyünk. De azt akkor nem vettem észre, hogy nem végleges társnak adta, hanem tapasztalatszerzésnek. Utólag látom, hogy a keresztségünk utáni időre már nem szerepelt a tervében, hogy többek legyünk egymás számára, mint barátok. Akkor biztos voltam benne, hogy ő lesz a társam, és Isten sok megerősítést is adott... de egyben voltak elbizonytalaníto dolgok is. Nem értettem akkor ezt. De úgy érzem, úgy kellett lennie, hogy akkor tátsként tekintsünk egymásra, különben talán nem is foglalkoztunk volna egymással egyáltalán.
De olyan jó lenne megnyugodni valaki mellett. Annyira rossz, hogy minden ismerettség elmúluk... szeretnék végre egy maradandót.
...Persze "keresztény vagy, boldognak kell lenned minden körülmény között". Biztosan van még fejlődni valóm... Vannak hibáim. Sokszor azt érzem, nem érdemlem meg a társat, mert nem vagyok tökéletes... de Isten nem érdem szerint adja az ajándékait. És ha a tökéletességen múlna, akkor kihalna az emberiség már egy generáción belül. És a másik fél sem tökéletes.
...Szóval nem tudok biztosra venni valamit, mégha Isten közreműködik is benne, mert volt már egyszer olyan, hogy ideiglenesen adta csak... Akkor nekem az csalódás volt. De egyébként jót tett. Hálás vagyok érte. És jó volt megtapasztalni a szakítás elményét, a sírást, a bánatot. Gazdagabb lettem általa. Mert ha valaki hasonlót átél, akkor tudok együtt érezni vele.
Na, most kicsit kifakadtam :-) De legalább kiírtam magamból.
Szóval azon igyekszek, hogy bízzak, de gyakran érzem, hogy nem sokon múlik, hogy még megy.
A világ meg tele van kisértéssel. Minden nap bele botlok dolgokba, amik a vágyakat próbálják felkelteni. A legjobb lenne net, tv és minden nélkül elköltözni egy tanyára, és földet művelni - persze az a feladatunk, hogy Isten megváltásának örömhírét elvigyük más emberekhez, és ezt elzárkózva nem lehetne.
Fejlődnöm kéne még az Istennel való kapcsolatomban. Bárcsak olyan kapcsolatban lehetnék az Atyával, mint ahogy Jézus volt... de gyakran olyan távolinak érzem, és alig ismerem Őt. A sok beszédet az igazságról meg néha már olyan nehéz elviselni... sok dogmatikai dolog... de azokban Istent nem találom. Jó dolgok, de valami nagyon hiányzik. Hol lehet?
Sok az idő. Alszok.
Azért még bízok. Még nem adtam fel. És Isten talán megerősít.