Katona dolog

Szabó Csongor: Katona dolog

Légy erős, és bízva bízzál!
Tudom, fáj, mikor eltalál,
Megannyi nyíl össze szurkál,
És azt érzed, elfáradtál...

Katona dolog, kelj hát fel!
Ha rád török, ne terülj el,
S vízbe doblak, ne merülj el,
S cserben hagylak, ne oltódj el!

Ha megöl is engem... ugye?
Akkor is Benne bízok-e?
Ha nincs láng, világítok-e?
És a hitem el fogyott-e?

Elfogyatkoztam, úgy érzem,
Nem tudom már, hol a hitem,
Az útvesztőben elvesztem,
A fényességet nem lelem.

Tudom, semmi vagyok: ember,
Ki Istenben bízni nem mer,
A cselekedete nem fer,
Ruhája sárosan hever.

Foltjai, mint megannyi heg,
És nem változtathatja meg,
Mint párduc, ki azért remeg,
Öltözetét cseréljék meg.

Immár tehetetlen vagyok,
E harcban elveszett vagyok,
Nem is tudom már ki vagyok...
Az vagyok-e, aki vagyok?

Az a baj, hogy az vagyok még;
A belső vágyam nem elég,
A békességem tűzben ég,
Nem kedvel engemet az Ég?!

Lehet, hogy ez nem így igaz,
S értelmem ellepi a gaz,
Tán a Hitető sugalmaz,
Ki mindeneket rágalmaz.

Eljött hát a nagy alkalom,
Bogozza ki gombolyagom,
Legyen igaz az irgalom,
Útvesztőben bent ne hagyjon!

Uram, elfáradtam, nem megy,
És nem látom drága fényed,
Mi a gonoszságtól elfed...
Egyedül csak ez menthet meg.

Nem lehet olyan az Isten,
Ki benne hagy a kétségben,
Nem tartja a lelket épen,
Elveri, ki tökéletlen.

Meg akarom ismerni Őt,
Mint irgalmas Teremtőt,
És egyedüli Megmentőt,
Leggondosabb Szeretőt!

Nem katona dolog! Emberi!
Amelyből kikeveredni,
Mint álomból felébredni...
Istent hívom segíteni.