2012. augusztus 14., kedd

Este van megint

Újból este van... és azon gondolkozok, hogy mostanában nem írok rendszeresen...

A mai nap tanulságai:
Isten megmentésére szorulok... a küzdelem még nem ért véget... de bízom benne, hogy Istennek van terve, amin keresztül magához vonzhat, és az Övé lehetek teljesen.
Érdekes megtapasztalni azt is, hogy ha Istennek átadom magam, olykor olyan gondolatok fogalmazódnak bennem, amik nem tudom honnan származnak. Illetve tudom, csak az biztos, hogy nem saját gondolatok, mert ehhez túl "szürkék az agysejtjeim".

Amiben változni szeretnék: lehet, hogy szóban nem vagyok bőbeszédű, de írásban néha nagyon... felesleges annyit írni, árnyalatokban körüljárni mindent, hiszen csak fárasztja azt, aki olvassa.
Ezen kívül szeretnék még megfontoltabb lenni, mert még mindig nem sikerül eléggé annak lennem.

További célkitűzés: ha valamiben nem megy változnom már annyi idő óta, megosztom egy emberrel, akiben ilyen szempontból talán a legjobban meg tudok bízni. Valahol olvastam, hogy nem szégyen emberi segítséget kérni.

Megoldásra váró dolog: a kis közösségben való tevékenykedéssel kapcsolatban felmerültek kérdések... remélem, Isten felhasználja ezt is, hogy annál nagyobb egység lehessen.
Kérlek Uram, adj megfelelő alkalmat ezeknek a dolgoknak a megbeszélésére, és hozz teljes egységet és add, hogy teljes mértékben megértsük egymást.

Tudom, hogy Isten szeret, érzem, hogy nem hagy el, mégha nem is sikerül mindent úgy tennem, ahogyan szeretném :) Annál is inkább szeretném átadni magam Neki. Ilyen szeretetre és elfogadásra csak úgy lehet reagálni, hogy rábízom magam az Ő kezére.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése