2013. október 7., hétfő

23. Karolin találka - futóverseny, fürdés :)

Most vasárnap 2013.10.06-án volt a 23. találkozásunk :)
Reggel mindketten otthonról érkeztünk a Keletibe. Jó volt újra megölelni :) Egyből a koliba mentünk. (Kaptam 2 vonaljegyet - köszönöm :) ) Ott ő lepakolt, aztán előkészültünk a futóversenyhez. Amíg felvitte a cuccait, addig otthagyta nekem a macit. Súlytalanságosat játszottunk a macival :D
Oda adta a futós pólót, a rajtszámot, meg a zoknit, amit adtak, mert az első nemtudom hány között voltam, aki befizette a nevezési összeget. Én voltam a 222-es számú :) Ő meg a 223-mas :)
Átadtam Neki a levelet, amit vittem. Elindultunk. Egy park féleségben imádkoztunk. Nekem most nem jutott eszembe, Karolin emlékeztetett. A 2. metrón, ahogy haladtunk a vége felé, egyre többen lettek, kezdtünk zsúfolódni kicsit. Próbáltam Karolint átkarolni, és kicsit támasztékot nyújtani, hogy ne Őt lökdössék :)
A városligetben lecuccoltunk, ettünk egy kicsit (az az ostyás nemtudommost hogyishívják, meg egy joghurtos müzliszelet), megkerestük az start helyét. Próbáltunk kicsit bemelegíteni - nem sok gyakorlatunk van az ilyesmihez :) Futottunk :) 4 km-es volt a táv, amire neveztünk. Lassan futottunk, nem a teljesítmény miatt vettünk részt benne. Közben többször kértem "helyzetjelentést" Karolintól :) A végén kézenfogva érkeztünk a célba :) A stoppert elfelejtettük leállítani, de kb 30 perc alatt teljesítettük a 4 km-est távot. Az kb 7,5 perc alatt 1 km, tehát kb 8 km/h-val futottunk. Nem álltunk meg, végig egyenletes tempóban mentünk. Utána rajzoltak egy X-et a rajtszámunkra, és kaptunk egy kis pohár valami sokgyógynövényes szentkirályi ásványvizes üdítőt, meg vizet, meg egy kis csomagot (futásos füzet, vitorlás szelet, Sun Aqua ásványvíz - nap víz a Napsugárnak :) ...Ő rózsaszín kupakosat kapott [mentes] én meg kéket [szénsavas]).
Kicsit azért elfáradtunk. Karolin kicsit lehűlt, hideg volt a keze, próbáltam melegíteni. Meg a kapucnis pulcsimat ráterítettem még. (úgy látszik, a nőknél tényleg úgy működik, hogy a hőt a belső részek felé összpontosítja a szervezet, és a végtagok jobban lehűlnek... bár általában meg az én kezem hűvösebb így hűvös időben... szóval nemtudom pontosan...) Elmentünk "mosdóba". Felcuccoltunk, elhagytuk a terepet.
Elindultunk a fürdő irányába, kerestünk egy padot. Találtunk is, napfény is volt. Ebédeltünk (szendvics, bounty csoki). Mutattam neki az Üvegterem írásomnak a lehetséges borító változatait :) Még gondolkodunk, milyen legyen. Adott nekem egy aranyos nagyon pici gesztenyét, felfűzve egy fonott cérnára. Aranyos volt :) Ez után egy hosszú ölelés következett :)
Felkeltünk, és elindultunk a fürdő felé. Kicsit tájékozódtunk, aztán megvettük a belépőt a "csodakártyával" :) Az elején nem teljesen voltunk tisztában vele, hogy hogyan működnek a dolgok ott, de kérdezgettünk és eligazítottak minket. Elvonultunk az öltözőfülkékbe :) Átöltöztünk :) Beraktuk a cuccainkat az szekrénybe :)
Csak 1 "órát" (szekrény nyitó karkötő cuccos izé) vittünk, mert 1 szekrénybe pakoltunk, meg a vízálló órám is nálunk volt, Karolin kezén :)
Keresgéltünk, hogy hova menjünk, ...előbb le kéne tusolni, visszamentünk, aztán egy 28 °C-os medencét kipróbáltunk. Egyet úsztunk oda-vissza, de hűvös volt. Kiszálltunk. Majd' megfagytunk :) Találtunk egy jóval melegebb termál medencét. Az már nagyon jó volt :) Kicsit sokan voltak, de a közepén elvoltunk, meg idővel a szélén lett hely és letelepedtünk ott. Beszélgettünk :) Aztán egy idő után tovább álltunk, megnéztük a kinti medencét. Ott a kijáratnál volt valami lábmosó, aminél a papucsunk hajlamos volt a talajhoz tapadni, és mindkettőnkkel előfordult, hogy ott maradt az egyik papucs :D Na, szóval kimentünk a kinti nagy medencéhez. Megnéztük a vízhőmérsékletet. Nagyon jó volt! :) Nagyon meleg volt :) Így a maradék időt itt töltöttük. Úszkáltunk, forgolódtunk :) Megnéztük azt, ahonnan jön ki a víz fentről, kicsit alá álltam - jó érzés volt a vállamnak, kicsit kilazította az izmokat. Karolinnak nem volt annyira szimpi, mert nem szereti, ha fröcskölődik a víz :)
Láttunk repülőket, egy "töredék" halót (mit is mondott Karolin, másodnap, vagy valami hasonló?), meg termiket a medence fölött - madarak köröztek ott.. de valszeg a szél kicsit odébb fújta, mert nem pont a medence fölött volt.
Aztán a vége felé sajnos menni kellett. Kiszálltunk, megint majd' megfagytunk :) ..de azért már nem volt annyira vészes. Letusoltunk, átöltöztünk. Volt hajszárítás :) Segítettem Karolinnak hajat szárítani :) Jó volt :)
Kicsit elhaladt az idő, menni kellett. Aztán végül beláttuk, hogy nem érjük el a vonatot, így 1 órával tovább leszünk együtt. Karolinnak oda adtam a másik sapkámat, amit hoztam. Dejó, hogy elhoztam! Otthon volt valami indíttatásom, hogy hozzam el :) Közbe láttunk egy padot, vissza sétáltunk oda, leültünk, kicsit ettünk, imádkoztunk. (ostyás csoki féleség, szendvics, szilva) Aztán menni kellett... Bementünk egy Spárba, hogy vegyünk kenyeret Karolinnak, mert otthon nem maradt már Neki. Vaciláltunk, hogy van-e elég idő rá.. kicsit necces volt.. de bementünk. Másodjára meglett a megfelelő kenyér. A pénztár lassan haladt, én beálltam a másikhoz. Az első sor nem haladt, így Karolin átjött hozzám. Sikerült kifizetni, maradt még kb 7 perc az indulásig. Odaértünk a vonathoz, még 4 perc maradt :)
Elköszöntünk.
Amikor hazaért a koliba, felhívott, hogy minden oké volt, meg amikor én hazaértem, én is felhívtam.

Köszönöm Istennek ezt a napot, nagyon jó volt együtt tölteni Karolinnal!
Nagyon szép nap volt, élménydús :) Jó kikapcsolódás volt :) Remélem, egyikőnk sem fázott meg, de asszem, hogy nem. Meg remélem, nem lesz nagyon izomlázunk :) (jobban kéne készülni előtte, ha futni megyünk) :)
Nagyon szeretem Karolint :) Úgy érzem, egyre jobban :) Egyre közelebb kerülünk :) Tetszik nekem :) ...kívül és belül is :) Nagyon szeretem :) Ő lesz az én társam :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése