2013. november 30., szombat

Isten fegyvereit használni...

"Azért tűnik legyőzhetetlennek sokszor a kísértés, mert nem a Szentírás fegyvereivel próbálja legyőzni Sátánt." (Nagy küzdelem, A Szentírás védőbástya, c. fejezetből)

Ef. 6.

12. Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.

13. Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellentállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok.

14. Álljatok hát elő, körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel (új ford.: igazságszeretettel), és felöltözvén az igazságnak (új ford.: megigazulás) mellvasába,

15. És felsarúzván lábaitokat a békesség evangyéliomának (új ford.: békesség evangéliuma hirdetésének) készségével;

16. Mindezekhez fölvevén a hitnek paizsát, a melylyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok;

17. Az idvesség sisakját is fölvegyétek, és a Léleknek kardját, a mely az Isten beszéde:

18. Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Lélek által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért,

- igazságszeretet öve
- megigazulás páncélja
--- Róm. 3:24 Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által,
--- Róm. 5:1 Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által,
--- Tit. 3:7 Hogy az ő kegyelméből megigazulván, örökösök legyünk az örök élet reménysége szerint.
--- tehát: Jézus által elrendezve a bűnöket
- békesség evangéliumának hirdetésének saruja (saru a lábunkra: amerre járunk, ott hagyjunk magunk után valamit, amit Istentől nyertünk - örömüzenet, hogy Ő megvált minket és örök életet kaphatunk;
a misszió nem egy nagyszabású megrendezett esemény, hanem életmód: úgy élni, hogy az életünkkel felhívjuk a figyelmet Istenre, és amit kapunk Istentől, továbbadjuk másoknak)
- hit pajzsa - mellyel a gonosznak minden tüzes nyilát kiolthatjuk
- üdvösség sisakja
--- Kol. 3:2 Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel.
---- Mt. 6:33 ...ne aggodalmaskodjatok... Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.
--- Ján. 3:36 A ki hisz a Fiúban, örök élete van; a ki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.
--- Ján. 5:24 Bizony, bizony mondom néktek, hogy a ki az én beszédemet hallja és hisz annak, a ki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem + általment a halálból az életre.
--- Ján. 6:47 Bizony, bizony mondom néktek: A ki én bennem hisz, örök élete van annak.
--- Ján. 6:54 A ki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon.
---- tehát: örök világnak élni, örökkévalóságra tekinteni, már most az örök világnak, mennyei világnak/világban élni, hiszen ha Őbenne hiszünk, akkor (már most) örök életünk VAN.
- Lélek kardja - mely az Isten beszéde
--- ahogy Jézus harcolt Sátánnal szemben: "meg van írva"
--- az Isten beszédét használni a gonosszal szemben, Isten ígéreteire támaszkodni
- imádkozván minden időben a Lélek által
--- 1 Thess. 5:17 Szüntelen imádkozzatok
--- Ján. 14.
------ 16. És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.
------ 17. Az igazságnak ama Lelkét: a kit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.
--- Ján. 16.
------ 7. ...Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vígasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok.
------ 13. De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek.
------ 14. Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek.
------ 15. Mindaz, a mi az Atyáé, az enyém: azért mondám, hogy az enyémből vesz, és megjelenti néktek.

- igazság szeretete,
- bűnök elrendezése,
- örömüzenet továbbadása (elközelített a mennyeknek országa [Keresztelő János és Jézus is ezt hirdette, ez volt az evangéliumuk]; emberek megbékéltetése Istennel, embereken segíteni - ezek által egyidejűleg Istennel is jobban kapcsolatba kerülünk, mert amit másokkal megteszünk, azt "Ővele cselekesszük meg" [Mt. 25:40]),
- bízni Istenben,
- örök világnak élni,
- igét használni a gonosz kísértésével szemben ("meg van írva"),
- fenntartani Istennel a folyamatos kapcsolatot ("párbeszédet", valós 2 irányú kommunikációt) a Lélek által - akit Isten küldött nekünk Jézus mennybemenetele után.


Tehát ezek a fegyvereink a gonosszal szemben:

- igazságszeretet;
- bűnelrendezés;
- megváltásra felhívni az emberek figyelmét;
- bízni Istenben;
- örökkévalóságnak élni (már az örökkévalóságban élünk, csak az életünk első kis töredék részét itt a Földön, átmeneti lakhelyünkön éljük);
- az igét használni fegyverként a gonosszal szemben, amikor támad ránk;
- folyamatos kapcsolatban maradni Istennel a Lélek által.

Tömören: igazságszeretet, bűnelrendezés, evangélium, bízni Istenben, örökkévalóságnak élni, ige fegyverként, kapcsolatban maradni Istennel.

Még tömörebben: igazság, bűnelrendezés, evangélium, hit, Menny, ige, imádság.

Tömören, de érthetőbben: igazságszeretet, bűnelrendezés, evangélium, bízni Istenben, örökkévalóságnak élni, ige fegyverként a rosszal szemben, kapcsolatban maradni Istennel.

Ezekből lehet, hogy több mindent már nem értünk a maga tisztaságában...
Pl. Mi az igazság szeretet? (formailag betartjuk, de belül őrlődünk?) Hogyan lehet elrendezni a bűnöket? (szabadnak érezzük magunkat, sikerül valóban letenni?) Mi az az evangélium amit hirdetni kell? (missziózni kell?) Mi a hit? (bízok-e valóban Istenben?) Mit jelent a Mennynek élni? (képzeletvilágban kéne élnem?) Hogyan jó olvasni a Bibliát? (minden nap X órát olvasom, de mégse érint meg igazán?) Mit jelent igazából imádkozni? (elmondom rendszeresen az imámat, de kapcsolatba kerültem-e Istennel?)

---

Ha akkor közel volt, most még inkább...

Róm. 13.
10. A szeret nem illeti gonoszszal a felebarátot. Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet.
11. Ezt pedig cselekedjétek, tudván az időt, hogy ideje már, hogy az álomból felserkenjünk; mert most közelebb van hozzánk az idvesség, mint a mikor hívőkké lettünk.
12. Az éjszaka elmúlt, a nap pedig elközelgett; vessük el azért a sötétségnek cselekedeteit, és öltözzük fel a világosság fegyvereit.
13. Mint nappal, ékesen járjunk, nem dobzódásokban és részegségekben, nem bujálkodásokban és feslettségekben, nem versengésben és írigységben:
14. Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.

Ideje életmódot változtatni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése