Mire való ez a nagy tékozlás?

A 2015. március 28., szombati
útravaló szövege:

"Minthogy megszabadítottad lelkemet
a haláltól, szemeimet a
könnyhullatástól és lábamat az
eleséstől, az Úr orcája előtt fogok
járni az élőknek földjén... Mivel
fizessek az Úrnak minden hozzám
való jótéteményéért?"
(Zsolt 116,8–9. 12)

"A tanítványok... szerették a
Megváltót. Azonban nem értékelték
helyesen csodálatos jellemét. Ha
felismerték volna, hogy mit tett értük,
érezték volna, hogy semmi sem
pazarlás, amit neki nyújtanak...
Krisztus értékeli a szívből jövő
figyelmesség kifejezéseit... &#214rült
annak, hogy Mária (a bethániai Mária)
őszintén kívánta cselekedni Urának
akaratát.* [jegyzet: A történetet lásd
Mát 26. fejezetében]
Mária tette azt a tanítást hordozta,
hogy Krisztusnak örömet szerezne, ha
kifejeznék iránta érzett hálájukat és
szeretetüket. Ő mindent jelentett a
tanítványai számára, de nem
ismerték fel, hogy hamarosan
elvétetik tőlük...
Méltatlankodva kiejtett szavaik: »Mire
való ez a tékozlás?&#171 élénken
rajzolták Krisztus elé a valaha hozott
legnagyobb áldozatot, önmaga
odaajándékozását az elveszett
világért. Az Úr oly bőkezűen bánt az
emberi családdal, hogy nem lehet azt
mondani, még valami többet is
tehetett volna. Isten az egész
mennyet odaadta nekünk Jézus
odaajándékozásával. Emberi
szemszögből nézve az ilyen áldozat
indokolatlan tékozlás. Emberi
okoskodás szerint az üdvösség egész
terve a kegyelem és a lelki javak
tékozlása, hiszen megvalósulása
során mindenütt önmegtagadással és
teljes szívből hozott áldozattal
találkozunk... Az egész mennyei sereg
joggal kiálthatna fel: Mire való ez a
nagy tékozlás?"

(Jézus élete, Vacsora Simon házában
c. fejezetből)