2014. június 30., hétfő

57. Karolin találka, Győr-Tata (2014. június 27-29) - IGEN!! :)

Megvolt a 27. találkánk! :) 2014. június 27-29 (p. - v.)
Pénteken 1 órával előbb eljöttem munkahelyről, kimentem Karolin elé, busszal jött. Vettünk ásványvizet meg buszjegyet :) Haza jöttünk, Dyna sétáltatás (ha jól emlékszem), ettünk, aludtunk. (lefekvés előtt imádkoztunk) Sikerült korán lefeküdni :)
Szombaton reggel kicsit olvastunk, imádkoztunk, Dynát sétáltattunk röviden, ettünk, elindultunk. Kicsit később sikerült indulni, de időben érkeztünk, még 5 percet várunk a buszra.
A Robi volt szombaton. A fiataloknál a téma: győzelem. A pályafutásban tusakodásos igerész volt. Az igaz ember nem egymás ellen küzd. Az igaz küzdelemben aki nyer, nincsenek helyezések, úgymond mindenki első. Az igehirdetés pedig egy tapasztalat alapján volt, ahogy segített egy hajléktalannak... Nagyon nehéz volt emberileg, de így iszonyodhat Isten is a bűntől... valami ilyesmi... De jó volt, csak most nem sikerül jobban megfogalmaznom.
Utána haza jöttünk, ettünk, pihentünk, beszélgettünk, olvastunk pár részt a Kis Zarándokból, aztán egy nagyobb Dyna sétáltatás volt. Titkos dolgokról beszélgettünk :) Nagyon jó volt megbeszélni! :) Azt hiszem, jobban szeretjük egymást ennek hatására :)
Aztán haza értünk, vacsiztunk, szivárványkodtunk, aludtunk. Most kicsit később sikerült lefeküdni, de nem nagyon későn.
Vasárnap elmentünk Tatára :) Ez volt a 3. tatai alkalom :) Most Tóvároskertnél szálltunk le (vonattal). Így közel volt a helyünk :) Letáboroztunk. Kicsit fújt a szél, de meleg volt, de a szél miatt hűvösebb (amikor fújt). Az esernyőt napernyőnek használtuk :) Imádkoztunk egyet. Beszélgettünk, ettünk. És... :)
Szó ráterelés arra, amit elhatároztam :) Aztán:

"... Leszel a feleségem?" :) "Igen" :)

... gyűrű ... :)

:) :) :) :) :) :) :)

Utána imádkoztunk :) Aztán zenéltünk még egyet, egész jól ment. :) Persze van még mit gyakorolnunk, de ügyesek agyunk :) Aztán nagyon elhaladt az idő... valahogy elrepült. És indultunk a buszhoz. Kicsit sietni kellett. Közben volt valami rendezvény, de csak valami karszalaggal lehetett átmenni rajta, de nem nagyon volt út, amin a buszállomáshoz lehetett volna menni, de átengedett minket a biztonsági őr :) Lekéstük a buszt. A WC-n a csap zuhanyzóként működött. A padon megvártuk a következő buszt. Végülis gyorsan eltelt az idő, és hamarosan elköszöntünk. Picit még beszéltünk, amikor a járműveinkkel elindultunk. Aztán amikor megérkeztünk és hazafelé tartottunk, hazáig beszélgettünk még.

Húha, Karolin a menyasszonyom lett! :)

Ami még eszembe jut:
- kerámiabetétes zuhanyváltó :) :) :) - nagyon szuper! :) :) :) :)
- sok-sok levél :) :)
- QR kód :) :D :) :) Nagyon jó :)
- görögországi ajándék :)
- "otthoni" póló Anyától :)
- hőmérős óra, 20°C :) :D :) (köszi) :)
- Diploma! :) :) Kis megemlékezés, mézes puszedlivel, gyertyákkal, gránátalmával :)
- Hohes-C-k - 2 db! :) Ilyen is és olyan is :) (mindkettőt megittuk, a 2.-ból egy pici maradt)
- naptej, szuku

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése