Ó és új tömlők

Szeretettel köszöntelek benneteket! Ez az első alkalom, hogy ilyen nagyobb lélegzetű igeszolgálattal lettem megbízva, és ennek most nagyon örülök. Gondolkoztam rajta, hogy milyen témáról szóljak, és mivel azt beszéltük, hogy egy-egy kérdésből megpróbálunk készülni, amiket közösen megbeszélnénk, így adta magát a helyzet, hogy amit választottam kérdést, azt jobban átgondoljam, és erről szóljak most nektek.

Egy ideje elkezdett foglalkoztatni egy jelenet a Bibliából. Csak néhány ige, egy rövid példabeszéd, melynél első olvasásra talán nem is tűnik fel különösebb összefüggés, de mégis, mintha Jézus itt valami fontosat szeretne mondani. Ebben a részben Jézus az ó és új tömlőkről szól a farizeusoknak és írástudóknak. Nézzük meg, miről is van szó itt pontosan!
Nyissuk meg Bibliánkat, és keressük meg Lukács evangéliuma 5. fejezetét, és olvassuk el az 5. fejezetből a 37. és 38. verset!

37. „És senki sem tölti az új bort ó tömlőkbe; mert különben az új bor megszakasztja a tömlőket, és a bor kiömlik, és a tömlők is elvesznek.”
38. „Hanem az új bort új tömlőkbe kell tölteni, és mind a kettő megmarad.”

Tehát azt olvastuk, hogy nem lehet régi tömlőbe új bort tölteni, mert a régi tömlő nem képes elviselni az új bort. Az új bort új tömlőbe kell tölteni.
Mit szeretne ezzel Jézus mondani? Vizsgáljuk meg az előzményeket! Kicsivel előrébb azt olvashatjuk, hogy Jézus találkozott egy vámszedővel, akinek azt mondta, hogy: „Kövess engem”! Ez a vámszedő mindenét otthagyva követte Jézust, és egy nagy lakomát rendezett számára a házánál. Itt Jézus és a tanítványai mellett jelen volt még sok vámszedő és bűnös. A farizeusok és az írástudók látták ezt, hogy Jézus és a tanítványai együtt esznek a vámszedőkkel és a bűnösökkel, és szóvá tették ezt a tanítványoknak. Jézus erre ezt felelte: „Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre.”
Köztudott volt, hogy a vámszedők nem a becsületességük által gazdagodtak meg. A farizeusok pedig buzgók voltak a vallásos cselekedetekben. A vámszedőkre és bűnösökre a farizeusok és írástudók megvetéssel tekintettek. Tehát itt kétféle csoportot láthatunk: bűnösöket és nem bűnösöket. Hogy is van ez? Vannak olyanok, akik nem bűnösek? A farizeusok a cselekedetek, hagyományok, szertartások által remélték az üdvösséget, és úgy tartották magukról, hogy kiérdemlik a kegyelmet. Mégis ítélkezően viselkedtek.
Tulajdonképpen olyanokról van szó itt, akik bűnösök, és olyanokról, akik igaznak goldoják magukat, de nem azok. Jézus azt mondta, hogy a betegeknek van szükségük orvosra, nem az egészségeseknek. De láthattuk, hogy akik „egészségesek”, valójában csak egészségesnek hiszik magukat, és nem érzik szükségét, hogy orvoshoz forduljanak.
Ellen G. White így ír erről a Jézus életében, a Lévi-Máté c. fejezetben:
„Bár a farizeusok igen jó véleményt alkottak magukról, valójában állapotuk rosszabb volt, mint az általuk megvetett személyeké. A vámszedők kevésbé voltak vakbuzgóak, önelégültek, és így fogékonyabbnak bizonyultak az igazság iránt. Jézus így szólt az írástudókhoz Máté 9:13-ban: »Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot«. Ezzel mutatott rá, hogy noha állításuk szerint Isten igéjét tanítják, annak lelkülete teljesen ismeretlen előttük.„

Ezek után azt teszik szóvá, hogy János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, és hogy a farizeusok is ezt cselekszik. Jézus tanítványai miért nem? Itt mintha a farizeusok János tanítványaival próbálnának szimpatizálni, és őket Jézus tanítványaival szembeállítani. De aligha lehetett nagy egyetértés a farizeusok és János tanítványai között, ha Máté 3. fejezetében olyat olvashatunk, hogy János a farizeusokat megtérésre szólítja fel. (Máté 3:7-8) Kérdésükre Jézus most így felelt nekik: „Avagy művelhetitek-é azt, hogy a lakodalmasok böjtöljenek, amíg a vőlegény velük van? De eljönnek a napok, és mikor a vőlegény elvétetik ő tőlük, akkor majd böjtölnek azokban a napokban.”
Jézus bölcsen hárította el a farizeusok támadását. Valóban, ha Isten ott van jelen közöttük, velük jár-kel, micsoda kiváltság lehetett ez számukra. És itt már egyben utal a keresztáldozatra is, amikor elvétetik tőlük, hogy akkor majd böjtölni és imádkozni fognak ők is.

Tehát a farizeusok és írástudók gyakorlata különbözött Jézus gyakorlatától. A farizeusok ítélkeztek, magukat felmagasztalták és buzgólkodtak vallásos cselekedetekben, és ezekben a dolgokban szembe helyezkedtek Jézus elveivel. Jézus viszont a megszokottól eltérően valami újat szeretne tanítani.
Ezek után érkezünk el a példabeszédhez, ahonnan kiindultunk. Amit itt Jézus mond, kétféle hasonlattal mondja, de ugyan arra utal:

36. „Senki nem toldja az új posztó foltot az ó posztóhoz; mert különben az újat is megszakasztja és az ó posztóhoz nem illik az újból való folt.”

37. „És senki sem tölti az új bort ó tömlőkbe; mert különben az új bor megszakasztja a tömlőket, és a bor kiömlik, és a tömlők is elvesznek.”
38. „Hanem az új bort új tömlőkbe kell tölteni, és mind a kettő megmarad.”

Ismerve az előzményeket, gondolkodjunk róla, hogy vajon mire akar itt Jézus utalni?
Ezeket a farizeusoknak és írástudóknak mondta, akik Jézussal és a tanítványaival próbáltak szóban szembe szállni.
Mi lehet az ó posztó és az ó tömlő? És mi lehet az új folt és az új bor?
Én, amikor ezt olvastam, az a meglátásom volt, hogy az ó tömlő a jelenlegi állapotot tükrözi, az új bor pedig az, amit Jézus szeretne cselekedni. Ez a két dolog nem illik egymáshoz. A régi az újat nem képes befogadni, elhordozni. A folytatásban még ezt is olvashatjuk: „És senki, a ki ó bort iszik, mindjárt újat nem kíván, mert azt mondja: Jobb az ó.” Tehát, nem csak, hogy nem képes elhordozni az ó az újat, hanem nem is kívánja, mert a régihez van hozzászokva.
Ellen G. White így ír erről: „A papok, írástudók, vezetők leragadtak a ceremóniák, hagyományok kerékvágásában. Szívük összezsugorodott, mint a kiszáradt bőrtömlők, melyekhez Jézus hasonlította őket. Amíg megelégedtek a jogszerű vallással, addig lehetetlen volt, hogy a mennyei élő igazság letéteményesei legyenek. Saját igazságukat tökéletesen kielégítőnek hitték, és nem vágyakoztak arra, hogy új tényezőt hozzanak vallásukba. Istennek az ember iránti jóakaratát nem valami rajtuk kívülálló dologként fogadták el. Összekapcsolták azt saját, jócselekedeteik révén szerzett érdemeikkel. A szeretet által munkálkodó, lelket megtisztító hit semmilyen ponton nem egyesülhet a farizeusok vallásával, amely emberi parancsokon, szertartásokon alapszik. Hiábavaló erőfeszítés lenne egyesíteni Jézus tanításait a bevett vallással. Isten éltető igazsága, akár az erjedő bor, szétszakítja a régit, tönkreteszi a farizeusi hagyomány tömlőjét.”

Tehát, az emberi alapokon nyugvó vallásosság nem képes befogadni vagy elhordozni az Isten előtt kedves vallásosságot. Az ó tömlő a rendhagyó vallásosság. Isten új bort szeretne tölteni a tömlőkbe, de a régi nem viselheti el az újat. Jézus, amikor itt volt, az Atya volt a tanítómestere. Közvetlenül Istentől tanult, nem az emberi elgondolásokra hagyatkozott.
Ezeket meglátva, elgondolkoztam azon, hogy engem vajon mennyire érintenek szokások és hagyományok... Először azt gondoltam, hogy esetleg talán kis mértékben. De ahogy gondolkodtam, én szerintem mélyebb dologról van szó. Az a kérdés fogalmazódott meg bennem hogy vajon én is „konzervdoboz” vagyok-e? Egy konzervatív bezárt doboz vagyok-e? És ha igen, akkor hogyan lehet ezt felnyitni? Hogyan lehet a hagyományokból kilépni?

János 13. fejezetében, a 34. és 35. versben van Jézusnak egy mondata, ami mostanában nagyon foglalkoztat engem:
„Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást. Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.”
Miféle új parancsolat ez? Mi ebben az új? Hiszen már a tíz parancsolatban is az Isten és az ember iránti szeretet van középpontban. És amikor Jézust megkérdezik, hogy melyik a fő parancsolat, Jézus azt feleli, hogy: szeresd Istenedet és felebarátodat.

Ellen G. White-tól ezt olvashatjuk: „Krisztus tanítása – noha az új bor jelképezi – nem új tan, hanem a kinyilatkoztatása annak, amit kezdettől tanítottak. A farizeusok számára azonban Isten igazsága elvesztette eredeti jelentőségét és szépségét. Számukra Krisztus tanítása csaknem minden vonatkozásban új volt: nem ismerték el, nem akarták tudomásul venni.”

Tehát az új parancsolat valójában a régi, és azért kerül elő új parancsolatként, mert megfakult.
Térjünk vissza a konzervdoboz hasonlathoz! Konzervatív bezárt doboz vagyok-e?
A konzervdoboz elkonzerválja a régit, megőrzi azt. Ez önmagában nem rossz, sőt, hasznos dolog! De a konzervdoboz táplálékot rejt, ami akkor hasznos, ha felbontjuk! Ha csak elraktározza, az önmagában kevés. A megőrzött tápláléknak az a célja, hogy eledelül szolgáljon mások számára.

Gondolkodtam róla, hogy vajon hogyan kéne átadnom ezeket a gondolatokat. Arra jutottam, hogy nem arról van szó, hogy a régit el kéne vetni! Hiszen az új parancsolat megegyezik a régivel, ami viszont azóta sajnos a gyakorlatban vesztett a színéből, megfakult. Gondolkodtam azon, hogy milyen szokásokat és hagyományszerű dolgokat, vagy hibákat találok magam körül, de végül arra jutottam, hogy szerintem nem a hibákat kell keresnünk, mert az nem biztos, hogy jóra vezetne. Nem is arról van szó, hogy konkrétan beazonosítsuk magunkat a farizeusokkal, és a „ló másik oldalára essünk”. Valójában szerintem nem csak miránk vonatkoznak az igében lévő feddések, hanem a mai kort tükrözve másoknak is szólhat, akik Istent igyekeznek keresni.

Az ige így mutatja be az állapotot: „Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen: Azt tanácsolom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága” (Jel 3:17-18).

Ha felismertük, hogy ezek az igék számunkra is szólnak, ne ragadjunk le a betegségtudatnál! Ha felismertük, hogy betegségünk van, akkor igyekezzünk Istenhez, az Orvosunkhoz, mert Ő azért jött, hogy a bűnösöket megtérésre hívja. Ha tisztában vagyunk a valósággal, és látunk, akkor szükségünk van az Orvosra, és Ő máris kínálja számunkra az orvosságokat, amik a gyógyuláshoz segítenek minket. Az Orvosunk azt mondja, hogy: „végy tőlem”. Keressük ezeket az ajándékokat, hogy új tömlőkké váljunk, hogy az új bort befogadhassuk!

Figyeljük meg még picit jobban, hogy mit mondott Jézus az egymás iránti szeretettel kapcsolatban:
„Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.”
Jézus szavai szerint az egymás iránti szeretet az ismertető jele annak, ha az Ő tanítványai vagyunk. Tehát akkor vagyunk valósággal az Ő tanítványai, ha szeretetközösségben élünk.
Amikor készültem erre a szolgálatra, Ellen G. White-nál azt olvastam, hogy „a hit és a szeretet tűzben megpróbált arany”. Ez még jobban megerősítette azt a meglátásomat, hogy a tűzben megpróbált arany jelentése a gyakorlatban megpróbált elmélet, vagyis azok a cselekedetek, amik hitből vannak; és hogy e mellett még az „új parancsolat” is ide tartozik, tehát hogy szeretetközösségben éljünk! Olvashatjuk a Bibliában, hogy „közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok” (Jakab 4:8) Szerintem a gyógyulás egyik útja, hogy egymáshoz is közeledjünk!

Jézus, amikor a Földön volt, tanítványokat gyűjtött maga köré, vagyis: új tömlőt épített! Ami új, az olyan, ami legközelebb áll Istenhez: maga az Isten volt a tanítójuk. Ami régi, az már távolodott Istentől, és emberi dolgok kerültek bele. De Jézus új tömlőt szeretne építeni, ma is!

Van még egy olyan gondolatom, ami ide tartozik, hogy szoktunk beszélni a késői eső kiáradásáról. De ha szem előtt tartjuk, amikről most eddig gondolkodtunk, felteszem a kérdést, hogy egy régi tömlő, be tudná fogadni a késői esőt? Mintha várnánk, hogy majd attól jobbak leszünk. De mi van, ha kegyelemből nem kapjuk, mert nem tudnánk elhordozni? Szerintem, ha Isten el tudta már végezni bennünk a megújító munkát, majd akkor lehetünk képesek befogadni a késői esőt.

Még egy érdekes párhuzam, hogy az ige szó a magyar nyelvben: cselekvést, történést, létezést kifejező szavak. Tehát ilyen értelemben, magában az „ige” szóban is benne van, hogy az ige egy olyan üzenet, ami megcselekvésre lett szánva. Elsősorban az ige a legtisztább vezérfonalunk.

Ismerünk szomorú példát, amikor Jézus egy gazdag embernek így szólt, aki a parancsolatokat ifjúságától kezdve megtartotta: „Egy fogyatkozásod van; eredj el, add el minden vagyonodat, és add a szegényeknek, és kincsed lesz a mennyben; és jer, kövess engem, felvévén a keresztet. Az pedig elszomorodván e beszéden, elment búsan; mert sok jószága volt.” (Márk 10:21-22)

Jézus így szól hozzánk a laodiceai üzenetben: „A kiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg.” (Jel. 3:19) Ha Isten megfedd minket, az azt jelenti, hogy törődik velünk, szeret minket, és van lehetőségünk jobbá válni.

Jézus ezt mondta Máténak, aki vámszedő volt: „Kövess engem!” „És az felkelvén, követte őt.” (Máté 9:9)

Jézus ezt mondta Péternek és Andrást, akik halászok voltak: „Kövessetek engem, és azt művelem, hogy embereket halásszatok.” „Azok pedig azonnal otthagyván a hálókat, követték őt.”(Máté 4:19-20)

Jézus ezt mondta a tanítványainak: „Ha valaki jönni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem. Mert a ki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; a ki pedig elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt.” (Máté 16:24-25)
Ezt is mondta: „Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.” (Máté 11:29-30)

Befejezésül egy igét szeretnék felolvasni Máté 13:44-ből:
„Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet megtalálván az ember, elrejté azt; és a felett való örömében elmegy és eladván mindenét amije van, megveszi azt a szántóföldet.”
Jézus, ahogy régen a vámszedőt vagy az egyszerű embert hívta, ma is ugyan így hív minket: „Kövess engem!” Ha ebben a hívásban felismerjük a szántóföldben elrejtett kincset, és ennek a kincsnek a hatalmas értékét, akkor, ahogyan Jézus tanítványai ott hagyták addigi életüket, és követték Mesterüket, mi is feledkezzünk meg régi énünkről, és kövessük Őt! Tanuljunk közvetlenül Istentől, váljunk új tömlőkké, hogy befogadhassuk az új bort, amit Isten ki szeretne tölteni!
Ámen!

2011.10.08.

Kezdő ének: 156. 1,2,3
Befejező ének: 30. 1,5,6,7