Verő homályfény

Szabó Csongor: Verő homályfény

Az éj sötétje borítja a tájat,
A Nap lement már, éjfél körül járhat;
Az idő is hűs lett napsugár nélkül,
És a láthatár sötétségbe mélyül;
Nagy kérdés járja e fakó világon:
Fény nélkül az ember útján hogy járjon?

A Nap lement ugyan, az idő hűsül,
S az éj dunyhája a tájra nehezül;
A Föld elfordult a Napnak fényétől,
És az ember retteg a sötétségtől;
De az Ég kegyelme által mégis lát:
A tájat verő homályfény járja át.

A Hold, mint égi lámpás tündököl fent,
Fénye átjárja a vidéket itt lent;
Visszatükrözi a Napnak sugarát,
Így a tőle elfordult Föld mégis lát.
Az ember útja világosságot kap:
A sötétségben is éri őt a Nap.

Isten nélkül az ember sötétben van,
És elfordulva retteg bűntudatban;
De mégis akad, ki Istenhez fordul,
És az Úr fényétől kivilágosul;
Így ragyog megváltó szeretetétől:
Sokak számára fényesen tündököl.

Legyél hát hold e búsuló vidéken,
Hogy az Úr általad másokat mentsen!
Mi lehetne valóbb bizonyságtétel,
Mint megtelni Isten szeretetével?
Keresse Istent minden emberi lény:
Járja át e tájat verő homályfény!

2011.03.22.k. (ekkor lett befejezve, de előtte már néhány napja elkezdtem írni egyik este)