Hó és sár

Szabó Csongor: Hó és sár

Szép hópihe száll a légben, oly békésen;
Lenn a földön a sár undok mocska, eltapossa;
Békés havas táj üde csendje, szépsége;
De őt a szennyes föld barna sara, marja;

Friss fuvallat, falevél zeng, s peng;
Lába iszapba van süllyedve, a hidegbe;
Hóvirág, a tavasz hírnöke, bölcsője;
A lelket a tél fagya kikészíti, dermeszti;

Tavasz lágy melege, jöjj a szívbe;
Zord tél bús hamuja, szűnj a múltba;
Fűszál pici zöld éle, szépsége;
Fagy zordon durva jegye, keménysége.

Így ingadoz belsőm lénye, tépelődve;
Hóvirág, tavasz hírnöke, jöjj elémbe;
Sár bűzös mocska szűnj, messze tűnj;
Tavasz pihe-puha rétje, térj a szívbe;

Fáradt a szív, kedve nincs, reménye sincs;
Egyedül bizalma maradt csak az Égbe, Ő feléje;
Fagyott lába a földön remeg, didereg;
De a hóvirág derűje, tér a szívbe;

Panaszom intézem feléd te Ég, elég!
Szünetet kérek, lelkem melegítsd, gyógyítsd!
Csüggedt a szívem, testem, s lelkem;
Vigaszom vágya kiált bennem, Nálad lelem.

2011.02.16.sze. reggel

(Ismét egy elég keserű hangulat. De vegye észre a Kedves Olvasó, hogy a vers első felében a pozitív látást követi a negatív, viszont ez a második felében megfordul. A negatívat követi a pozitív, és megjelenik a remény is. Nem sikerül teljesen negatív verset írni.)