Mint valami nagy hegy, ami zuhan,
Úgy dübörög, reng a lélek,
S mondják mindenek, hogy: félek!
Őket ez éj sötétje
Mély verembe temette,
Ahol a remény
Éppen csak annyi,
Mint a fény,
Mi a verem tetején,
A szabadulás helyén,
A sok portól elfedve,
Nincsen hozzá neki mersze,
Hogy bizalommal felfelé nézne,
S kiáltaná: segíts!
E sötét veremből szabadíts!
A Föld - ez az a nagy, sötét verem;
Itt reng a lelke mindennek,
Mindenek egyként remegnek!
Úgy száguld, mint egy vonat,
Vesztébe gyorsan vágtat;
De nincs rá gondja;
Itt bent buli van!
Kiáltja;
Dőzsölés, nagy lakoma,
A desszertet szolgálja.
De ő sötétben matat,
S nem zavarja a gondolat,
Hogy szakadék felé tart a vonat.
Hát mire vársz? Szállj le!
Vagy legalább tekints előre!
Nézz ki, előre szürke ablakán,
A veremből fel a fényre,
A sötéten át az Égre!
Lásd hát meg, most mutatom,
Verem és vonat,
Ez itt ugyanaz.
Nagy lakat!
Kulcsot, csak az Ég adhat,
Éltet mástól nem kaphat.
Hiába, bárhogy mondom,
De szó nélkül nem hagyhatom,
Hogy magával rántsa e hatalom.
Csak nézz előre már!
Ha most nem szállsz le, szakadék vár!
(rímképlet: X10, A8, A8, szünet, B7, B7, C5, X5, C3, C7, C7, B7, B8, B10, D6, D9)
2011.02.01.k. este
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése