Ölelésre vágyom

Szabó Csongor: Ölelésre vágyom

Ölelésre vágyom,
Nem tagadom...

Magamban elképzelem,
Ahogy kéz a kézben,
Békességben egymáshoz érve,
Testének melegét érezve,
Bőrünk egymáshoz simul,
Orcánk üdesége kivirul;
És nem tudjuk, honnan való,
De ez az érzés olyan jó...

Érzem lélegzetét,
Szívverésének ütemét;
Hasonló, mint én,
De más teremtmény;
Máshogy gondol, máshogy érez,
Sokmindent máshogy értelmez;
Itt van mellettem önszántából,
Itt van mellettem önszántából?

Nem látom, nincsen.
Kezem rajt' van a kilincsen,
De az ajtó nem nyílik,
Kulcs hozzá nem adatik.
Nincs ölelés, csak ábránd,
Nincs melegség, csak ábránd;
Nem érzem lélegzetét,
Se szívverésének ütemét...

Csak ábránd.

Ölelésért sóvárog szívem,
De nincs, ki megadná nékem;
Mint koldus, ki kiül a térre,
S megszólít: csak egy ölelés kéne.
Persze egyészen ez nem igaz,
Egy ölelés nem elég vígasz;
De ha mégis lenne,
Érezhetném egy percre...

Hogy velem van... kiröl az Ég úgy gondolta,
Társa legyen, úgy formálta.
De ki az a társ, hol lelem?
Ki lenne szívesen velem?
Nem értem az Ég cselekedetét,
Nagy benne az ellentét.
Szomorú vagyok, lelkem csügged,
S bánatában koldussá süllyed.

Ölelésre vágyom,
Nem tagadom...

Magamban elképzelem,
Ahogy kéz a kézben,
Békességben egymáshoz érve,
Testének melegét érezve;
Kérlek, csak egy percre,
Lelkem hadd érezze...
Mint koldus, kiülök a térre,
És szólítlak: csak egy ölelés kéne.

2011.02.18.p. 16:54