Óda a hegyekhez

Szabó Csongor: Óda a hegyekhez

Szívem tele mély érzéssel,
S megannyi magasztos kérdéssel...
E hatalmas, erős bástyák
Csendjüket s menedéküket adják;
Békességük ereje nagy,
Mi a szívbe melegséget ad;
Miközben e nagy hegyeket nézem,
Valami mélyen megindul bennem.

E nagy, zajos városban élve,
Lelkem buzgón vágyakozik érte,
Amit a hegyek árnyéka adhat,
Szívem náluk békességet kaphat;
Kicsoda teremtett titeket - kérdem,
S kicsoda emelt feljebb a térben?
Bölcsessége igen nagy volt,
Hozzátok az Ég közelebb hajolt.

Hadd éljek hát boldogabban,
Istenhez közelebb a magasban;
Lelkem igen vágyik érte,
Szívem békességet kapna végre;
A csend honába menekülni vágyom,
Ehhez az Ég útjait várom;
A zaj s bezártság sok már nékem,
A hegyek békességét szemlélem.

Magas bástyák puha csendje,
Kedves természet békéje,
Tiszta levegő áldásai,
Napos völgyek hullámai;
Valahol itt van az otthonom,
Az Ég közelébe vágyakozom;
Kicsoda alkotta e szép menedéket,
Mi az Úrhoz emeli fel a lelket?

2011.02.12.szo. késő este