Szép őszi táj tárul elénk. A hajnali homályban a fények átszűrődnek a fák levelein. Magas hegyek boltívei szelik át a horizontot, mintha erejüket akarnák fitogtatni. Szellő lengedez. Kicsit megzörgetik a faleveleket. Nézd, amott egy levél lehullik! A lágy szellő kissé arrébb sodorja, és hamarosan, ahogy ereszkedik alá, földet ér... illetve vizet. Mintha halkan csobbanna, de nagyon halkan. Könnyedén, finoman elhelyezkedik a víz tetején. Egy folyó. Lassan folydogál, nem siet. Lágy hullámok fodrozódnak a színén, de éppen, hogy csak hullámoknak nevezhetjük, oly finomak. A felkelő nap átszűrődő sugarai meg-megcsillannak a víz felszínén. Ez a kép felmelegíti a szívet, lelket. Oly békés itt minden. Csend van.
A folyó partján, ahol a levél a vízbe hullott, áll egy fa. Ez hullajtotta le egyik levelét néhány perce. Tudja, mi a dolga. Ősz van, felkészül a télre. Milyen különös, hogy az ősz ilyen meseszép tájat képes varázsolni.
De mi ez a hang? Mintha vízcsobogást hallanál. Még a távolban... még csak halkan hallatszik. Amint távolabb tekintesz a folyón felfelé: egy csónak. Az evező lapátja vízbe merül, amire a víz gyengén megcsobban. Ahogy telnek a percek, a csónak egyre jobban közelít. Emberünk rajta, a természet békéjétől átlelkesülve tart erdei otthona felé. Ezen a festőien szép reggelen korán kelt, hogy a folyón keresztül egy hegyek által körülölelt tisztásra térjen, hogy Alkotójával értekezzen. Lelki békével megtelve tér most hazafelé családjához. Mily áldott dolog így kezdeni a napot.
A folyó vize lassan halad tovább. Rajta falevelünk egészen eltávolodott már. A nap sugarai megerősödve bevilágítják a tájat, hogy még jobban meggyönyörködtesse a szemet, amely azt kémleli. Így kíván a természet békés napot az embernek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése