Úgy emlékszem, 2006 első szombatján - ami 7-ére esik - álmodtam ezt az álmot. (De mivel az időpontok megjegyzése nem az erősségem, lehet hogy tévedek - lehet, hogy az előző év, vagy az azt megelőző év első szombatja volt.)
Úgy feküdtem le este, hogy Istentől tanácsot kértem, mutassa meg az utat, hogy merre menjek, mert nem tudtam. Ekkoriban sokat vívódtam, sok nehézségem volt. Ennek tudatában, arról meggyőződve feküdtem le, hogy álomot fog adni nekem.
Körülbelül hajnali 4-kor felébredtem, és mintegy számon kértem Istentől, hogy bíztam benne, de nem adott álmot. Tovább aludtam, és ekkor olyat álmodtam, ami erőteljes, mély benyomású volt, és nem felejtettem el. (Utólag arra jöttem rá, hogy ha nem hajnaltájt kapom az álmot, akkor valószínüleg nem tudtam volna kipihenni magam aznap.)
(1) Egy buszon ültem, figyeltem a rajta utazó embereket... A busz hírtelen elkezdett gyorsulni - egy lejtőn ment lefelé, és egyúttal nyomta a gázt, és egyre csak gyorsult. Éreztem, hogy baj lesz. De valaki előre futott a vezetőhöz, és a busz lelassított. (Ez a valaki az álomban szimbolikusan abban a képében volt, aki gimnáziumban bántott engem.)
(2) Ezután egy tisztáson voltunk. Láttam ott egy fiatal nőt, fehér ruhába öltözve - mintegy angyalt... (Őt azzal azonosítottam be, aki által komolyabban elkezdtem gondolkozni a keresztségen.)
(3) Ezt követően egy versenyt szemléltem, ami bicikli verseny volt. Különösen a "Bajnok"-ot figyeltem, aki elöl volt, aki mindig győz... (Ő a példaképem: a Bárány.)
(4) A következő helyszín a "Rejtélyek háza" volt - egy méretes, jól kinéző épület. Ennek az emeletén voltam, ahol fadeszkákból volt a padló. A padlóra halak voltak rászáradva - sok. Úgy emlékszem, azon gondolkoztam, hogy nem lesz senki aki feltisztítsa. De egy fiatal néger fiú tisztította a padlót, súrolta a rászáradt halaktól.
(5) Elkezdtünk lefelé menni a lépcsőn, ahol rengeteg gyümölcs volt, de víz is volt, és sok gyümölcs a vízben úszott. (Azt éreztem, hogy a gyümölcsöknek nem a vízben van a helyük.) Majd amikor leértünk, a "Kincses barlanghoz" értünk. Itt kincseket kerestünk. Nagyon kerestünk, de egyelőre nem találtunk. Csak a kincs keresése érdekelt, semmi más nem. Láttam közben ott egy lányt (magamhoz közel állónak éreztem), akinek a karjaiban egy kisgyerek volt. (Azt hittem, sikerült beazonosítani, hogy ki lehet ő, de már nem vagyok benne biztos. Azt hiszem, másvalaki lehet [lesz]. Az álomban szimbolikusan abban a képében volt, aki iskolás koromban egyszer tetszett nekem. Egyszerű, szép, szelíd természetű volt.) Nagyon azt gondoltam, hogy nem fogunk egyetlen kincset sem találni. De végül találtunk/találtam egyet - viszont nem akartam elhinni erről, hogy tényleg értékes. Végül aztán megbizonyosodtam róla (a többiek is győzködtek), hogy ez az egyetlen kis kincs, valóban értékes - és így végül egy kincset sikerült találni. (Úgy érzem, hogy Isten az embereken keresztül próbál terelgetni a jó irányba - ezt észre is veszem az életemben. Ez az egyetlen kis kincs, szerintem a Máté 13:44 lehet, amit János 3:16-tal azonosítottam be: tehát a kincs Isten szeretete az ember iránt. Ez olyan érték, hogy mindennél drágább.)
(6) Ekkor a "Történet író" azon kezdett el gondolkodni, hogy mindenkit, vagy csak a "Ház urát" pusztítsa el. Nagyon gondolkodott. Végül arra jutott, hogy csak a "Ház urát" pusztítja el. Ekkor egy magas helyről hatalmas mennyiségű víz indult el a "Rejtélyek háza" felé. (Még nem értem, hogy a "Történet író" miért gondolkodik, hogy mindenkit vagy csak a ház urát pusztítsa el. Nem tudom mit jelöl a mindenki. Viszont szerintem a "Rejtélyek háza" én vagyok, a "Ház ura" pedig az emberi "én"-em. Ennek az elpusztítása pedig a keresztségemet jelöli. Nem is konkrétan az eseményt, hanem az esemény célját: Galata 2:20.)
(7) Egy tükör előtt találtam magam. Jobbra egy ajtó volt. Néztem magam a tükörben. A tükörben az ábrázatom elváltozva, eltorzulva láttam - förtelmes volt, rettenetes. Soha nem éreztem ekkora félelmet. Szemléltem ezt a torz ábrázatot.
Mintha szólt volna valaki, hogy menjek ki az ajtón, ott fény van. De én tovább szemléltem, érdeklődve figyeltem a tükörben látott förtelmes ábrázatom. Elidőztem rajta. Éreztem, hogy a fény felé kéne menni, de hosszan figyeltem, amit a tükörben láttam. De végül hírtelen kifutottam az ajtón a fény felé. (Tükör: Jakab 1:22-25)
Ekkor felriadtam, és tudtam, hogy Isten üzent nekem - útbaigazítást adott, amit kértem. Hálát adtam Istennek, és bántam hogy azelőtt számonkértem rajta, hogy cserben hagyott. Bár még nem értettem igazán az álmot, de hogy a végén a fény felé mentem, megnyugtatott. Az álmot magamra vonatkoztattam. Igyekeztem megjegyezni, és minden lényeges részét sikerült is mindezidáig észben tartanom. A szívemben tartottam, időnként felidéztem és megemlékeztem róla. Az értelmét töbször úgy gondoltam értem, de teljesen mégsem. Igazán nem értettem meg. Most feljegyeztem, hogy nehogy elfelejtsek belőle valamit. (Az évek alatt kezdem egyre jobban megérteni, de még nem teljesen világos minden.)
2007.04.14. (ekkor írtam le)
2007.06.09. (kibővítés)
2007.08.27. (pontosítás)
2010.12.20. (kibővítettem értelmezésekkel)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése